(A kép forrása: etsy.com)

A gyerekek ruházata egészen a XVIII.század végéig a felnőttek kicsinyített mása volt. Ekkor- főleg Rousseau tanításainak hatására - végre kezdték belátni, hogy a szoros, hosszú ruhák, parókák, felnőtt szabású nadrágok és kabátok, a gyermekek életmódja és termete miatt kényelmetlen számukra.

(Ismeretlen festő: Kártyavár)

(Alexander Roslin: Alexandrine-Elisabeth Roslin képmása 1771)

A XIX.században már beszélhetünk gyermekdivatról, mert ruhájuk szabása ugyan még mindig nagyon hasonlított a felnőttekéhez, de már figyelembe vette bizonyos mértékig a kényelmi szempontokat is. A szoknyák pl,rövidebbek lettek, esetenként a bokáig érő fodros alsónadrág is kilátszott alóla. A kislányok és kisfiúk ruhájának szabása 5-6 éves korukig szinte azonos volt. Azonban a reformereknek még mindig volt mit követelniük, hiszen pl. a kislányok sokszor kaptak a ruha alá fűzőt, hogy mire nagylányokká serdülnek, a felnőtt fűző használata könnyebb legyen számukra. 

(Chartres hercegének portréja 1842-ből. A kisfiú bő ruhácskát és fodros sapkát visel.) 

(Gyermekdivat 1870-es évekből. A kép forrása: ebay.com)

A Századfordulón - mely kb. az 1890-es évektől 1914-ig tartó időszakot öleli fel, és szokás Boldog Békeidőknek /Belle Epoque-nak is hívni - a gyermekek ruhájának szabását már igazán kényelmes és koruknak megfelelően alakították. Természetesen a ruha anyaga jól utalt viselőjének társadalmi rangjára és az alkalomra is, melyre felvették.

A csecsemők bő, fodros,csipkés, világos színű ruhácskákat kaptak, nembéli megkülönböztetés nélkül.

(forrás: zebytigl.blogspot.co.uk)

Amikor a kislányok nagyobbacskák lettek, előszeretettel adtak rájuk fehér, vagy krém színű, fodros vagy csipkés ruhákat.Egyenes, vagy "A" vonalú szabásuk lehetővé tette a játszás közbeni könnyű mozgást.A vállban fodros kötényeknek is nagy divatja volt, melyet a ruha fölött viseltek. Hajukat loknikba sütötték, masnikkal fogták össze, vagy kis kerek karimájú szalagos kalapot adtak rájuk. A szoknya térd alá ért, kilátszott a sokszor sötét színű harisnya vagy a zokni. A ruházatot gombos vagy fűzős cipő egészítette ki. 

(A kép forrása: livemaster.ru)

(A kép forrása: ebay.com)

(A kép forrása: glasseyes.tumblr.com)

(A mell alól bővülő ruha és kötényke lehetővé tette a könnyű mozgást. A kép forrása: blessedwildapplegirl.tumblr.com)

Sosem értettem, hogy a csinos kis fodros kalapokhoz és ruhákhoz miért adtak a gyerekekre sötét zoknit és cipőt. :) A kép forrása: Cécile Seeberger Fréres flickr.com )

A lányok 6-8 éves koruktól egészen addig, amíg nagylányok nem lettek, a felnőttekéhez képest lazább szabású, de stílusban azért az aktuális divatot követő térdig vagy lábszár középig érő ruhát viselhettek, harisnyával, bokacipővel.

 (Lány babával 1910-ben. A kép forrása: flickr.com)

 Ezen az 1910 körül készült képen több korosztály képviselteti magát, úgyhogy nézegethetjük az apró részleteket, melyik életkorban milyen jellemző ruhadarabot találunk. A kép forrása: lisak.net.pl )

A kisfiúk rövid, vagy térdig érő nadrágot kaptak, hozzá illő egy, vagy kétsoros kabáttal, sapkával. A gallérös rövid vagy hosszú ujjú inghez kötött mellényt is viseltek. A matróz ruha is különösen divatosnak számított. Bőr bokacipőjük gombos vagy fűzős volt.

 (A kép forrása: d2upmi9jmg2f2.cloudfront.net) 

  (A kép forrása: ebay.com

Azért a maci is fontos. A triciklis kisfiúk könnyű kis kötött pulóvert, térdnadrágot és sötét harisnyát viselnek sapkával és főzős cipővel. A kép forrása: pellethepoet.flickr.com 

A fenti kérdést egy 10 éves ismerősöm tette fel, amikor egy barokk tánc leírását találta az asztalomon. Valóban, a felületes szemlélő számára a papírlapok mintában elrendezett pöttyei akár titkosírást, vagy hímzés mintát sejthetnek.

A táncok lejegyzésének módszerei évszázadokon keresztül foglalkoztatták a táncmestereket. Hogyan lehetne írásbeli formát adni a mozgásnak és a zenének együtt úgy, hogy utána a tánc rekonstruálható legyen? A zeneművek kottázására már a középkorban is találtak módszereket, azonban a tánc leírása komoly fejtörést okozott.

A táncos számára az a használható leírás, amely megmutatja a mit, hogyan és mire hármasát. Azaz, milyen lépéseket, milyen koreográfiára és milyen zenére táncoljunk. Bármelyik hiányzik, annak pótlása hasonlatossal, vagy más korok táncaiból levezetve nem adja a rekonstruálás eredményét.

Az első, jelenleg ismert leírások az 1400-as évekből maradtak ránk. 

A Brüsszeli Kézirat egy lapja.Keletkezésének dátuma pontosan nem ismert, kb. az 1400-as évek közepe körüli. A fekete alapon arany és ezüst tintával írott ábrán jól kivehető a zenei kotta, alatta a dal szövege és az alatta lévő sorban pedig a tánclépések kezdőbetűi. R= reverence, azaz köszönés, b= branle, azaz billegés, ingás jobbra-balra, s=simple, azaz egyszerű lépés, d= double, azaz dupla lépés, r= reprise, azaz hátrafelé lépés. ( Erről a kéziratról bővebben "A basse dance a XV.századi kifinomult és méltóságteljes tánc" című korábbi cikkünkben olvashattok.)

Guglielmo Ebreo da Pesaro (1420-1484) itáliai mester, akit Giovanni Ambrosionak is hívtak, De practica seu arte tripudii - azaz A táncolás gyakorlatáról avagy művészetéről című művének egy lapja.A könyv külön taglalja a lépések végrehajtási módját és külön a táncokat.

Thoinot Arbeau (Jehan Tabourot, 1519-1595) francia táncmester "Orchesographie" című, 1589-ben kiadott könyvében párbeszédes formában írt az illemszabályokról, táncokról, de még a dobütéseknek is külön fejezetet szentelt. Zseniális találmánya, hogy a kottát függőlegesen helyezte el, s a hangjegyek mellé írta a tánclépéseket. A tánclépések elnevezését külön fejezetben magyarázta el, és külön leírta a tánchoz a koreográfiát is.Rajzokat is közölt a tánclépésekhez, ilyeneket, mint pl. ez itt:

Fabritio Caroso (1526/35-1605/20) ítáliai táncmester könyveiben is ( Il Ballarino/A táncokról, 1581, La nobilitá di dáme/Hölgyek nemessége, 1600) a régi jól bevált módszert követte. Külön fejezetben írt az illemszabályokról, és külön a táncokról. Ezek a táncok már jóval bonyolultabbak voltak, mint a XV.századi elődeik, így a leírásuk is terjedelmesebb, többféle lépést és koreográfiát kellett megörökíteni. Az alábbi képen a Chiara Stella című - egyébként igen lendületes tánc - leírását olvashatjátok:

A nagy kedvenc következik, amiről ez az oldal a nevét és a logóját is kapta: 

Ez itt olyan, mint egy virág. Valójában Fabritio Caroso: Contrapasso című táncának leírása.Igaz, hogy a tánc pontosabb megértéséhez önmagában ez a rajz kevés, de mindenképpen különleges.

John Playford(1623-1686) angol táncmester The Dancing Master című táncgyűjteményét először 1651-ben adták ki. A táncok népszerűségét mutatja, hogy a könyv több kiadást is megért. Az alábbi képen a bal felső sarokban láthatjátok, hogy a tánc neve Black Nag. A jobb sarokban mutatja, hogy három pár táncolja. A zenei kotta anyag alatt pedig részleten leírja, a táncolás módját.

 André Lorin 1688-ban megjelent munkájában már a térformák mellett a táncosok pozícióját is pontosan jelezte: 

 A XVIII.században mint a divatban is, a táncéletben is a francia udvar diktált. Az udvari táncmesterek egyre kifinomultabb és bonyolultabb táncműveket szereztek. Ebből a korszakból már számos táncos leírás maradt ránk. A barokk kor legpontosabb táncleírása az ún. Feuillet-Beauchamps notáció. Első ránézésre valóban hímzésminta is lehetne, mindenesetre ezek olvasása már tényleg némi jártasságot követel. Azonban részletes útmutatást ad arra, hogy milyen dallamra, hány, és milyen nemű táncos,milyen térformával, milyen irányba és milyen lépésekkel táncoljon. Az alábbi ábra Guillaume Pécour: La Bourrée d' Achille c. táncának első lépéseit mutatja:

 A XIX.század elejére a francia barokk táncok, bonyolultságuk miatt sokat vesztettek népszerűségükből.  A bálozók az egyszerűbb, könnyebben megtanulható koreográfiákat kedvelték. Itt van például Thomas Wilson: An analysis of Country Dancing (1808) könyve. A táncok közérthető leírása mellet a báli etikettel is részletesen foglalkozott. A színes tábla az öt alapállást mutatja be:

A táncos ismertető kiadványok a XIX.század közepére sem vesztettek népszerűségükből. Részletes tájékoztatást kaphatott az olvasó a báli viselkedés szabályairól, és a legdivatosabb táncokról.

Befejezésül itt egy magyar vonatkozású könyv. Rózsavölgyi Márk: Első magyar társas táncz, melyet Szőllősi Szabó Lajos tánczművész alapterve szerint az 1842-iki carnevál ünnepére zongorára szerkesztett és Hazánk Lelkes Hölgyeinek tisztelettel ajánl - Rózsavölgyi Márk.

A korszak divatját leginkább Jane Austen regényeiből ismerhetjük. Ezt a kb. 1810-1820 közötti időszakot régens stílusnak is hívják, mivel III.György brit király uralkodásának (1760-1820) utolsó szakaszában elmebaja miatt fia, a későbbi IV. György régensként vezette Angliát. 

A Napóleon császársága idején (1804) divatba jött, és gyorsan elterjedt, fehér, lenge viseletekkel kapcsolatban - melyeket az empire stílusjegyek jellemeztek - néhány év elteltével be kellett látni, hogy nem a nyugat-európai éghajlathoz valók. Így 1810 után ismét divatba jöttek a melegebb anyagok, a taft, a brokát, a bársony. 

A női ruhák kezdetben továbbra is fehér, vagy világos színűek voltak, később színesebbek, a dekoltázsuk kisebb, a ruhaujjak hosszúak lettek. Ha mégis rövid ujja volt a ruhának, akkor hosszú kesztyűt vettek fel hozzá. A derékvonal a mell alatt, vagy attól kissé lejjebbre került, de még mindig nem a derékra.A ruha alatt len, batiszt alsóruhát viseltek. A korábbi évszázadok fűzője is idomult az új szabásvonalhoz, tulajdonképpen a mai melltartókhoz lett hasonlatos. Így a hölgyek egy időre megszabadultak a melltől-csípőig tartó kényelmetlen és egészségtelen páncéltól. A ruhák alja rövidebb lett, bokáig ért és az uszály a hétköznapi viseletből teljesen kiszorult. A ruházatot a még mindig divatos lapos sarkú, későbbiekben ismét sarokkal ellátott cipők egészítették ki. A kalapokat áll alatt szalaggal kötötték meg.

 A férfi divat, bár nem olyan mértékben, mint a női, de változott. A dandy-k fénykora ez, azoké a ficsúroké, akik kínosan ügyeltek arra, hogy mindig tökéletes és friss divat szerinti legyen az öltözékük.

A nadrág egyre jobban hasonlított a maihoz, amihez általában csizmát viseltek. Töretlen volt a redingote nevű lovaglókabát népszerűsége. A kabát szűknek tetsző vállszabása és magas gallérja, a magasított nyakú ing és a gondosan körbetekert nyakkendő kissé bonyolult képet mutatott. A ruházatot cilinder egészítette ki. Ekkoriban kezdődött az egyenruhák divatja is.

A képek forrása: damesalamode.tumblr.com 

A XV.századból több olyan kézirat maradt ránk, melyben erről a táncfajtáról olvashatunk (Brüsszeli kézirat, Cervera kézirat, Salisbury kézirat stb.)

Burgundiából indult hódító útjára ez a lassú, kimért, lépegetős udvari táncfajta, mely már nevében is magában hordozza a méltóságteljességet, hiszen a "basse" jelentése mély, méltóságteljes.Ha figyelembe vesszük a hölgyek súlyos fejdíszeit, uszályos ruháit és az urak hosszú, hegyes, csőrös cipőit, érthető, hogy ilyen öltözékben lendületesebb mozgásra nem is volt lehetőség.

Páros tánc, melyet egy pár, vagy több pár egymás mögött haladva táncol. A lépések igen egyszerűek, tulajdonképpen öt félét variálnak, azonban azok sorrendjét minden tánc esetében külön-külön kell megjegyezni. A tánc nehézségét tehát nem  a bonyolult koreográfia adja, hanem az, hogy igen kifinomult és kecses előadást kíván meg a pároktól.

Miközben a párok lassan lépegettek egymás mögött, nemcsak a táncra tudtak koncentrálni. Lehetőség adódott a korabeli illemszabályok keretein belül, hogy a férfi táncos udvarlási szándékát kifejezze szíve hölgye felé kézszorítással, arcjátékkal, szemkontaktussal. A hölgy hasonlóképpen válaszolhatott, ügyelnie kellett azonban arra, hogy viselkedése ne legyen feltűnő és kirívó. Ha túl élénk érdeklődést mutatott a partnere iránt, vagy a kelleténél nagyobb lelkesedéssel fogadta táncpartnere jeleit, megszólták érte.

Létezett a tánc itáliai fajtája is bassadanza vagy alta danza néven. Ezek lépései hasonlóak voltak, de változatosabb térformákat alkalmaztak.

A tánc népszerűségét mutatja, hogy száz évvel később is találkozunk vele, csak kicsit hosszabb és változatosabb formában.

A brüsszeli kézirat egy lapja.Keletkezésének pontos dátuma bizonytalan, valamikor az 1400-as évek közepére datálható. Az eredeti elveszett. A másolata 1523-ban azonban szerepel Ausztriai Margit könyvtáráról készült listán.Halála után Habsburg Mária, Magyarország királynéja lapozgathatta.Fekete pergamenre készült arany és ezüst tintával. A kottán jól kivehetők a hangjegyek, alatta a dal szövege és az alatt a tánclépések rövidítései.

Ezen a képen basse danse-t járnak. Azt, hogy miért tapossa az a snájdig fiatalember az ara ruháját, nem tudni, de biztosan okozott némi fennakadást a viselkedése. (Esküvői jelenet. Gascogne, XV.század közepe)

 A felvételen látható La danse de Cleves a Brüsszeli kéziratban szereplő táncok közül kicsit kilóg a sorból, mivel változatosabb térkoreográfiája van, nem csupán előre és hátra lépeget a táncos pár.  

A fekete színű gyászruha manapság Magyarországon az általános. Nem volt ez mindig és mindenhol így. A dél-dunántúli megyékben a paraszti társadalomban ismert és elfogadott volt még a múlt század fordulóján is a fehér, illetve a sáfránnyal sárgított gyászruha viselése.Volt, ahol kékfestő kelméből készült ruhát hordtak a gyászolók.Sőt, a Duna mentén fehér-fekete háziszőttes ruhadarabokat is felvettek ez alkalomból vagy egy-egy fehér kendővel jelezték a megtörtént eseményt. (forrás: Fél Edit: Népviselet c.könyve)

A képen: fehér gyászruha a Századfordulón. Csököly, Somogy megye. forrás: mek.hu

A magyar parasztság körében jelképes szerepe is volt, hogy ki, mikor, milyen ruhát viselt, vagy viselhetett.Ezt meghatározta a falusi társadalomban elfoglalt helye, de egyházi és világi közigazgatási rendeletek is szabályozták. Az 1567-i debreceni zsinat például akként rendelkezett, hogy:"A tiszthöz illendő méltó ruhát viseljen minden. A bíró mást, a hajdú mást, egyéb mester az ő tisztihöz illendőt viseljen." A palócoknál a vállkendőt egyházi előírásra vezették be, a nagyobb ruhakivágás eltakarására. Azonban hiába a rendeletek sokasága, a divatnak mégsem tudtak határt szabni. Az 1800-as évek elején például számos tiltó rendelkezés született a szűrök cifrázása ellen, eredménytelenül. Hatósági rendelkezés értelmében a szűrposztót zsellérek viselhették, míg a prémes bőröket a jobb módúak.Ez ellen a rendelkezés ellen pedig a beregi kisnemesek erősen tiltakoztak. (forrás:Fél Edit: Népviselet c. könyve)

A képen: szűrös pásztor a Hortobágyról az 1930-as évekből. forrás: Magyar Néprajzi Lexikon.

A középkori Európát áthatotta a kereszténység. A katolikus egyház szigorú előírásokkal szabályozta az ünnep és hétköznapokat egyaránt, így a táncolás lehetőségeit is. Magát a táncot ördögtől való dolognak tartotta, szigorú büntetés járt annak, aki meg nem engedett helyen, vagy meg nem engedett módon ily módon elragadtatta magát. (A fenti képen egy ábra a Bécsi Kéziratból, 1300-1350-ből. Universitatsibliothek Graz,32 fol 106.  

Ebből következően sajnos koreográfiák ebből a korszakból nem maradtak ránk. Freskók, szoborrészletek, kódexek képei, esetleg rövid leírások azonban adnak némi támpontot. Egy biztos, a középkorban is táncoltak.

Ambrogio Lorenzetti (1290-1348): A jó kormányzás hatása a városra. Freskórészlet

A források alapján az alábbi főbb táncféléket tudjuk megkülönböztetni a teljesség igénye nélkül:

-szakrális táncok: a templomokban az istentiszteletekhez kapcsolódóan járt táncok

-temetési táncok

-udvari táncok:a lovagi kultúrához hozzátartozott a költészet és zene mellett a tánc művelése is. A ránk maradt ábrázolások alapján ezek lánc- és körtáncok voltak, a páros táncok majd csak később válnak divatossá. Egy-egy lakodalom, jelesebb vendég érkezése az udvarhoz mindig jó alkalmat adtak a táncoláshoz. A zenei források szerint léteztek lassú és gyors, ugrós táncok. Azonban hogyan járták, ezeket, sajnos nem tudjuk. Későbbi utódai a branle-ok és a kelet-európai kör-és lánctáncok.

A Manesse Kódex egy lapja 

- harci táncok: melyeket egy-egy csata előtt, vagy győzelmes csata után, fegyverekkel táncolták. Ennek utódai pl. a bouffon és moreszka táncok, melyeket karddal, bottal jártak, illetve a moreszka táncokat néhol a csuklóra és az alsó lábszárra rögzített csörgőkkel. 

-profán táncok: az egyház mindazt profánnak minősítette, amely a keresztény vallási élet keretein kívül esett. Így a rituális táncokat, kultikus szertartásokat, a pantominszerűen előadott utánzó táncokat is.

A kép forrása: Romance of Alexander, Bodleian Library MS 264. XIV.század.

 Felhasznált irodalom: Botos József: "Ünneprontók" A középkor táncélete c.kötete