Bizonyára sokunknak vannak filmes emlékei, amelyekben grandiózus bálok elevenednek meg XIV.Lajos, XV.Lajos, vagy esetleg XVI.Lajos idejéből. Pompa és csillogás, dúsan terített asztalok, színi előadások, több napig tartó mulatozás és táncoló párok jutnak eszünkbe. De mit is táncoltak a bálozók? Ennek jártam utána egy kicsit részletesebben. (A fenti képen részlet a Marie Antoinette c.Sofia Coppola által 2006-ban rendezett filmből.)

A francia udvarban tartott nagyszabású bálokról több feljegyzés is maradt ránk, többek között Jean-Philip Rameau-tól (1683-1764), a híres zeneszerzőtől is.

A barokk táncok között voltak egyszerűbben elsajátíthatók és voltak igen technikás, nehéz táncok is, melyek nagy felkészültséget igényeltek a táncostól. Ezek előre megkomponált művek voltak, nem a táncparketten találták ki az adott pillanatban, hogy hogyan is ropják. A táncokat a koreográfusok papírra vetették akként, hogy abból kiderüljön az előadók száma, neme, a térkoreográfia, a lépések fajtája és a zenei anyag is. A tánctanár feladata volt ezután, hogy segítsen mindezt elsajátítani.

(A képen: Guillaume Pécour: La Bourrée d'Achille című koreográfiájának egy lapja. ( A táncírásról bővebben a Mik ezek a titkos jelek a papíron? című cikkben olvashatsz. )

Az udvari bálok nemcsak a szórakozás színterei voltak, hanem az arisztokrácia számára a diplomáciai, politikai, gazdasági információk cseréjének a helyszínei is. Emiatt igen fontos volt minden meghívott számára a részvétel. A mulatságokat leginkább a Versailles-i kastély Mars termében és a méltán híres Tükör teremben tartották.

(A képen: Versailles, Tükör terem. A kép forrása: google)

Mivel a király, legyen szó akár XIV.Lajosról - aki 22 éven át minden nap gyakorolta ezt a művészeti ágat - vagy XV.Lajosról – remek táncos volt, a vele együtt bálozóknak felkészült, gyakorlott táncosoknak kellett lenniük, különben könnyen kegyvesztettek, vagy legalábbis nevetség tárgyai lehettek. A mérce igen magas volt, illett tehát minimum 10-12 táncot alaposan ismernie minden résztvevőnek.

Louis de Rouvroy, Saint-Simon hercege (1675-1755) emlékirataiban feljegyzett egy esetet, amikor egy elhibázott tánclépés az udvaronc kegyvesztettségéhez vezetett: „…Montbron fia….szintén a társaságban volt. Megkérdezték, hogy jól táncol-e és ő olyan magabiztossággal válaszolt, amely alapján mindenki azt remélte, hogy az ellenkezője igaz. Mindenki kielégíttetett. Az első bóktól kezdve összezavarodott és eltévesztette a lépést. Megpróbálta elterelni a figyelmet a hibáról mesterkélt viselkedéssel és karjainak magasra emelésével, de ez még képtelenebbé tette őt és nevetés-orkánt váltott ki, amely a király – aki maga is csak nagy nehezen tudta megtartóztatni magát a nevetéstől – jelenlétének kijáró respektus ellenére végül szabályos kiabálássá fajult. Másnap ahelyett, hogy elhagyta volna az udvart, vagy tartotta volna a száját, mentegette magát mondván, hogy a király jelenléte hozta zavarba és csodát ígért a következő bálra. … Ahogy táncolni kezdett a második bálon, a közelben lévők felálltak, a távolabbiak felkapaszkodtak ahová csak tudtak, hogy jobban lássanak, és a kacagás hangjaihoz tapsolás is vegyült. Mindenki, még maga a Király is szívből nevetett, többen közülünk eléggé hangosan, annyira, amennyire nem hinném, hogy bárki is viselkedett volna addig. Montbron utána azonnal eltűnt és nem mutatkozott hosszú ideig.”

A képen: a Mode Parisienne egy lapja 1763-ból.

A táncok sorrendjét szigorú ceremónia határozta meg. A bált mindig branle táncolásával kezdték. (Már a reneszánsz időkből is jegyeztek fel ugyanilyen nevű táncokat, azonban ezek a branle-ok nem azonosak a reneszánsz idején táncoltakkal. Teljesen mások a tánclépéseik és a zenei anyag is, gyakorlatilag csak a nevük ugyanaz.)

A branle-t a páros táncok sora követte. Elsőként a király táncolt a királynéval, vagy annak távollétében a legmagasabb rangú hölggyel. Őket követték rangsorban a királyi család tagjai, majd a hercegek, hercegnők, stb. A király kivételével mindenki kétszer táncolt. A király tánca után a partnere a rangban következő úrral lejtett, aki általában a király legidősebb fia volt. Majd ő táncolt a feleségével, vagy a rangban hozzá legközelebb álló hölggyel és így tovább. A páros táncok sorát a courante nyitotta. 

Szívesen táncoltak bálokon szvitbe összefűzött páros táncokból álló tánccsokrot is. Ezért kialakult a szvit négy kötelező eleme, melyeket mindig egymás után és ilyen sorrendben táncoltak. Ezek az allemande– courante- sarabande- gigue kötelező négyese volt. Az allemande egy gyors tempójú lendületes tánc volt, ami hasonlóan a branle-hoz, csak nevében emlékeztet a reneszánsz allemande-ra. A sarabande mindközül a leglassúbb tempójú tánc, ami miatt az előadótól igen nagy koncentrálást kívánt. A sort a gyors gigue zárta. Később, a courante-t felváltotta a jóval könnyebb menüett. (Nekem ez az egyik kedvencem.)

A páros táncokat a vidám, könnyen megtanulható contredanse-ok követték, melyek kiváló lehetőséget adtak arra, hogy többen is tudjanak egyszerre táncolni, ne csak egy-egy pár. (A contredanse az angol country dance francia megfelelője, sokszor a zene is ugyanaz, csak a lépések a francia barokk táncok lépései, leggyakrabban Pas de bourrée, Pas de menuet és gavotte. )

Természetesen a táncok sora ezzel nem ért véget. A zenekar még játszhatott gavotte-ot, bourrée-t, rigaudon-t,  is, amelyre a bálozók a már jól begyakorolt lépésekkel és mozdulatokkal járták egészen pirkadatig, vagy akár másnap estig is.

A képen: A Napkirály lába un. plié tartásban. A király táncol" című,Gérard Corbiau által 2000-ben rendezett filmből.

Felhasznált irodalom: Kovács Gábor: Barokk táncok, Garabonciás Alapítvány, 1999.