Az 1850-es évek igen mozgalmasan teltek. Európa ekkorra már túl volt az Európán végig söprő forradalmakon, és a kolerajárványokon, dúlt a Krími háború, miközben Észak-Amerikában készülődött a polgárháború. Nálunk Magyarországon pedig a Bach-korszak időszakát élték. A brit birodalomban Viktória királynő uralkodott (1837-1901). Franciaországban pedig 1852-ben a korábbi köztársasági elnök, Charles-Louis Napoléon Bonaparte III.Napóleon néven császár lett (uralkodott:1852-1870). (A fenti képen: Franz Xaver Winterhalter: Anna porosz hercegnő portréja,1858.)
A francia császár hitvese, Eugenia de Montijo (1826-1920) híresen szép nő volt, aki eleganciájával, biztos stílusérzékével divatot teremtett. Így ezekben a sorsfordító időkben a divatvilág ismét Párizsra figyelt. Az ifjú császárné élen járt az újabb és újabb kreációk viselésében. Európa nemes asszonyai pedig örömmel követték a friss trendeket. A pompát és ragyogást kedvelő 1850-70 közötti divatirányzatot – mivel külsőségeiben nagyon hasonlított a rokokóhoz, második rokokó korszaknak is szokás nevezni.
Franz Xaver Winterhalter: Eugénia császárné portréja, 1857.
Erre az időszakra is elmondhatjuk, hogy az öltözködést befolyásolta a társadalmi hovatartozás, az, hogy milyen napszakban és milyen alkalomra kívántak felöltözni. Most itt, ebben a cikkben, a felsőbb társadalmi rétegek általános öltözködési szokásait igyekeztem összegyűjteni. A nemzetiségtől függő sajátosságokat – így a magyar vonatkozású sajátos jegyekkel bíró divatot is, valamint az alsóbb társadalmi rétegek ruházkodási szokásait majd egy másik írásban olvashatjátok.
Biztos vagyok benne, hogy több nőtársamat is ugyanúgy elragad az „ilyet én is szeretnék érzés” egy-egy kosztümös film láttán ,mint engem, amikor pl. a női szereplő kecsesen vonul át egyik szobából a másikba, miközben óvatosan lavíroz földet söprő, nagy szoknyájában. Milyen is volt valójában ennek a korszaknak a divatja? Biztosan olyan irigylésre méltóak voltak ezek a viseletek?
Női viseletek:
A hölgyek finom len anyagú alsóingére szoros fűző került. A fűző igazán karcsú alakot kölcsönzött viselőjének, azonban árnyoldalai is voltak. 1859-ben egy párizsi lap arról számolt be, hogy egy fiatal nő, akit a darázs derekáért irigyeltek a barátnői, hirtelen, egy bált követően meghalt. A boncolás során derült ki, hogy három bordája átfúrta a máját.
The Metropolitan Museum of Art
Alsóneműként térdnadrágot viseltek, amit még egy pár harisnya egészített ki.
The Metropolitan Museum of Art
Harisnyák a The Metropolitan Museum of Art gyűjteményéből. (1 , 2 )
Ezután következett az alsószoknya.
The Metropolitan Museum of Art
Az évtized első egy-két évében még nem volt általános viselet a fűzőre erősített, szoknyát kitartó, harang alakú abroncs, a krinolin.
Estélyi ruha 1850-ből. Iparművészeti Múzeum, Budapest
A fáma szerint a krinolin harmadik virágzása ( hiszen már nem először bukkant fel a divattörténetben) annak volt köszönhető, hogy Eugénia császárné rajongott Marie Antoinette-ért és koráért, valamint 1855-ben várandós lett és szerette volna növekedő pocakját eltakarni. Hogy ez igaz-e, nem tudni.
Krinolin a Godey's Lady's Book and Magazine 1859-es kiadásából.
Az abroncsra egy újabb alsószoknya került, majd esetenként még egy, fodros alsószoknya következett a szebb tartás eléréséért. Az évek során a szoknya mérete egyre terebélyesebb lett, amely tekintélyes anyagmennyiséget követelt az abroncs előállításához is. Egyetlen darabhoz 90 rőf drótra volt szükség. Az extrém méretű krinolinokról ebben a cikkben olvashattok részletesebben:A krinolin és a turnűr
A krinolin formája is változott a húsz év alatt. Eleinte harang formájú volt, majd az 1860-as évek közepe tájékán a felső, deréknál körbefutó drótvázakat kivették, így a szoknya esése alulra terebélyesedővé vált. Az évtized végére pedig – szintén Eugénia császárné „divatdiktátornak” és állandó tervezőjének, Charles Frederick Worthnak köszönhetően a krinolin vesztett bőségéből, karcsúvá vált és a hangsúly a szoknya hátsó részére került.
A felső ruházat igen változatos volt mind anyagában, mind szabásában. Délelőttre inkább az egyszerűbb szabású ruhákat, míg délutánra az élénkebb színű, nagyobb mintás öltözeteket viselték. Mást illett felvenni pl. ha vendégségbe készült valaki és mást, ha vendégeket várt, vagy csak korzózni készült.
Hűvösebb időben zárt fazonú, hosszú ujjú ruhákat, nyáron nagyobb dekoltázsú, rövid ujjú felsőket hordtak. A ruhákat díszítették fodrokkal, rojtokkal, masnikkal, csipkével. A felhasznált textil lehetett selyem, atlasz, finom szövet. Mindenesetre mire egy hölgy minden ruhadarabot magára vett mondjuk egy délutáni sétához, több kilót cipelhetett magán.
A Les Modes Parisiennes 1855 novemberi számából
Journal des Demoiselles 1850-es számából
Délutáni ruha 1852-ből. The Metropolitan Museum of Art
Federico de Madrazo y Kuntz ( 1815-1894): Elizabeth Wethered Barringer portréja 1852.
Jean Auguste Dominique Ingres (1780-1867): Mme Moitessier portréja 1856.
Láthatjuk, hogy a több rétegű ruha viselése természetes volt az 1850-es évek női divatjában, azonban ahol lehetett, könnyítettek. Pl. ha a ruha nyakkivágása megengedte, ilyen szépen hímzett, kis csipkével díszített áttetszően finom anyagú blúzbetéteket, vagy más néven ingmelleket, chemisette-ket viseltek. Praktikus volt, mert nem kellett egy teljes blúzt magukra ölteni.
The Metropolitan Museum of Art
Ha pedig a ruha ujja könyökig ért, csipkés,hímzett ál ujjakkal toldották meg.
The Metropolitan Museum of Art
Az összhatás pedig egy kellemesen konszolidált öltözet lett.
Nasjonalmuseet, Oslo
A báli ruhák anyagukban is és díszítettségükben is messze felülmúlták a hétköznapi viseleteket. A taft, ripszselyem, brokát, moaré, krepp, tüll, muszlin anyagok felhasználásával varrt ruhákra hímzés, gyöngy, fodor, művirág, selyemrojt és egyéb díszítések kerültek. Mély dekoltázzsal készültek, szabadon hagyva a mell egy részét, a vállat és a kart. Feljegyezték például, hogy Eugénia császárné 1859-ben egy bál alkalmával fehér atlasz ruhát viselt 103 fodorral.
Báli ruha 1856-59-ből. The Metropolitan Museum of Art
Aki pedig a császári vagy királyi udvarba volt hivatalos egy estélyre vagy bálba, uszályos ruhát illett felvennie:
Udvari viselet 1857-60-ból. The Metropolitan Museum of Art
Otthon, reggelizéshez vagy egy délutáni teához kényelmes, lazább szabású háziruhát viseltek, amit tekinthetünk a pongyola ősének is.
Otthoni háziruha kb.1855-ből. The Metropolitan Museum of Art
Lábukra bőrből, textilből készült lapos, vagy alacsony sarkú félcipőt, bokacipőt húztak az évszaknak megfelelően, otthon pedig papucsot is viseltek.
Selyem bokacipő, The Metropolitan Museum of Art
Bőr bokacipő, 1850-es évek. V&A Museum
A hölgyek hosszú hajukat különböző kontyokba, fonatokba, csigákba rendezték, azonban sosem érte el a száz évvel korábbi rokokó frizura méreteit.
vk.com/blosh
.A ruha kiegészítői nemcsak a gyöngy és nemesfém ékszerek, legyezők voltak, de pl. az utcai viselethez hozzátartozott a napernyő, kesztyű, a kalap, vagy főkötő is.
Selyem-tüll főkötő,XIX.század közepe, MFA Boston
Bárkakalap vagy más néven bonnet, kb.1851. The Metropolitan Museum of Art
Hűvösebb időben meleg vállkendőt, pelerint,bolerót,köpenyt, vagy a krinolin méretéhez szabályozható un. zuávkát vettek fel.
1857. The Metropolitan Museum of Art
Viselettörténeti érdekesség, hogy 1851-ben néhány reformer hangot adott ama nézetének, miszerint a fentebb ismertetett öltözködés mennyire káros a nők egészségére. Elsősorban a szoros fűzőre és a hosszú, súlyos, krinolinos szoknyákra gondoltak. Amerikában Amelia Bloomer és barátnői ezért egy új stílust kívántak meghonosítani. Az ötletet a török nők bő bugyogói adták, és megszületett a rövid szoknyás, bő nadrágos viselet, a Bloomer kosztüm, amelyet a vállalkozó szellemű nők bátran viseltek nyilvános helyeken is. Természetesen a közfelháborodás nem maradt el, így ez a kezdeményezés néhány év után elhalt.
Férfi viseletek:
A férfidivat nem követte a női öltözködés túlzásait, sőt ha lehet, még tovább egyszerűsödött. Végképp eltűntek a színpompás ruhadarabok, átadva helyüket a sötét színű, egyszerűbb szabású öltözeteknek. Az alsónadrág térdig vagy bokáig ért, az ing pedig általában comb középig.
Térdzoknit hordtak.
The Metropolitan Museum of Art
A kemény galléros fehér inghez hosszú, egyenes szárú nadrágot viseltek. Az ing felett mellényt hordtak, és megjelent a ruhatárukban a praktikus zakó, mely gyakran más színű volt, mint a nadrág. Rendkívül divatos volt a kockás nadrág. A korábban bonyolult nyakravalók is egyszerűsödtek. Kabátjaik gallérja és esetenként az ujja, atlasz- vagy prémborítást kapott.
The Museum at FIT
Lábukon sötét színű, lapos sarkú, bőrből, textilből készült fél- vagy bokacipőt viseltek,
Egy elegáns úr a bálban a fehér inghez fekete frakkot viselt fekete nadrággal, mint itt a kép jobb oldalán cilinderét szorongató fiatalember.
Gentlemans Magazine
A férfiak frizurája rövid volt, hozzá bajuszt, szakállt, barkót növesztettek.
vk.com/blosh
Az utcai ruházat kötelező kiegészítője volt a cilinder, de már divatba jött ekkorra az alacsonyabb keménykalap is.
The Metropolitan Museum of Art
Otthoni ejtőzéshez, újság olvasgatáshoz, szivarozáshoz, pipázáshoz, kényelmes házikabátba bújtak, lábukra hímzett, puha papucsot húztak és a fejükre kis kerek, hímzett, bojtos sapkát tettek.
L'Eligant,1854. Digital Collections The Metropolitan Museum of Art
Házikabát. Manchester Art Gallery.
Az 1850-es évekből szerencsénkre már számos fotográfia maradt ránk. Befejezésül ezekből válogattam néhány különlegeset:
Sissi, azaz Wittelsbach Erzsébet, Ausztria császárnéja és Magyarország királynéja, 1857-ben.
Viktória brit királynő és Albert herceg az 1850-es években. (Wikipedia)
Eugénia francia császárné 1856-ban. (Wikipedia)
Kapcsolódó cikkek: Az 1840-49 közötti divatról itt olvashatsz. Ha pedig további divattörténeti érdekességeket keresel, ebben a tartalomjegyzékben kedvedre válogathatsz.
Felhasznált irodalom: Képes Divattörténet, Corvina kiadó 1977.
