A dekoratív művészet, azaz az art deco a XX.század talán legizgalmasabb stílusirányzata volt, mely napjainkban ismét hódít. Vonzó az eleganciája, a szimmetriára törekvése, a letisztult formavilága. Ugyanakkor a tárgyak egyfajta hűvös távolságtartást is sugároznak.
Az art deco stílusirányzat valamikor az 1910-es években bukkant fel és még az 1930-as években is tartotta magát. Fénykora az 1920-as évekre tehető. Geometrikus mintáival és funkcionalista stílusával elsősorban a képzőművészetben és az építészetben, iparművészetben érvényesült. Az art deco gyökerei a szecesszióban keresendők, de az avantgárd különböző irányzatai is közrehatottak a stílusjegyek kialakulásában. Összességében egy semmivel össze nem hasonlítható irányzat született, mely óhatatlanul a divatra is hatást gyakorolt. Nézzünk pár példát, a teljesség igénye nélkül.
Női divat:
Evelyn Brent amerikai színésznő (1901-1975)
Különösen a női öltözködésben látványosak és felismerhetők az art deco stílusjegyek. Az 1910-es évek végére a szoknyák megrövidültek, már csak bokáig értek, majd további néhány év elteltével térdig. A derékvonal pedig szépen lassan, az 1920-as években lecsúszott a csípőre. Az egyenes, csőszerű szabásvonal a kamaszos külsőt volt hivatott erősíteni. Az ilyen ruhákon pedig a geometrikus díszítések igen jól mutattak, de a hozzájuk készült különböző kiegészítők, sálak, táskák, ékszerek is a tervezők kiapadhatatlan fantáziájáról tanúskodnak. A következő évtized lágy vonalvezetésű, testhez álló ruhadivatja szintén kedvezett az új stílusnak. Az 1920-as évek divatjával és az 1930-as évek öltözködési szokásaival egy-egy korábbi blogban már részletesen foglalkoztam, ezeket az évszámokra kattintva olvashatjátok.
Nappali és estélyi ruhák a 1920-as évekből:
A kép forrása: Augusta Auctions
A kép forrása: Augusta Auctions
Nappali és estélyi ruhák az 1930-as évekből:
A kép forrása: McCord Museum, Montreal
A női ruhák kiegészítői:
Az 1920-as években és a '30-as évek elején, nemcsak a színpadi jelmezekhez, hanem az estélyi és party ruhákhoz is nagyon divatos volt különleges, gyöngyökkel, strasszokkal, esetenként drágakövekkel díszített homlokpántokat és kis sapkákat viselni. Természetesen készültek art deco stílusban is, mint ezek itt:
Gloria Swanson 1922-ben.
Loretta Young 1925-ben.
Az art deco minták a harisnyákon és cipőkön is megjelentek:
Még a legegyszerűbb ruhát is fel lehetett dobni egy-egy szép gombbal:
A kép forrása: Ruby Lane Vintage.
A kiegészítőként viselt ékszerek az iparművészet remekei:
Ekkoriban már a nők is szívesen hordtak karórákat:
A kép forrása: Antiques Atlas
A női ruházat elengedhetetlen kiegészítői a retikülök:
A kép forrása: Ruby Lane Vintage
Férfi divat:
A férfiak részére inkább a ruházat kiegészítői készültek art deco stílusban, úgymint a mandzsetta gombok, gyűrűk, órák, nyakkendő tűk, zakó kihajtójára kitűzők, öngyújtók stb.
Forrás: Lang Antiques
Forrás: Ruby Lane Vintage
Forrás: Wearing History
A David Suchet főszereplésével forgatott Poirot sorozatban a szereplők art deco stílusú ruhákat, öltözék kiegészítőket hordanak. Poirot lakása pedig tipikus példája az e stílusban berendezett otthonoknak.
Ha szeretnél több divattörténeti cikket is olvasni, ebből a tartalomjegyzékből kedvedre válogathatsz.