Contrapasso

Divat- tánc- és zenetörténet

Divat az 1850-es években

2019. október 27. 17:24 - Contrapasso

princessannavonhessen.jpg

Az 1850-es évek igen mozgalmasan teltek. Európa ekkorra már túl volt az  Európán végig söprő forradalmakon, és a kolerajárványokon, dúlt a Krími háború, miközben Észak-Amerikában  készülődött a polgárháború. Nálunk Magyarországon pedig a Bach-korszak időszakát élték. A brit birodalomban Viktória királynő uralkodott (1837-1901). Franciaországban pedig 1852-ben a korábbi köztársasági elnök, Charles-Louis Napoléon Bonaparte III.Napóleon néven császár lett (uralkodott:1852-1870). (A fenti képen: Franz Xaver Winterhalter: Anna porosz hercegnő portréja,1858.) 

A francia császár hitvese, Eugenia de Montijo (1826-1920) híresen szép nő volt, aki eleganciájával, biztos stílusérzékével divatot teremtett. Így ezekben a sorsfordító időkben a divatvilág ismét Párizsra figyelt. Az ifjú császárné élen járt az újabb és újabb kreációk viselésében. Európa nemes asszonyai pedig örömmel követték a friss trendeket. A pompát és ragyogást kedvelő 1850-70 közötti divatirányzatot – mivel külsőségeiben nagyon hasonlított a rokokóhoz, második rokokó korszaknak is szokás nevezni.

empress_eugenie_by_studio_of_franz-xaver_winterhalter_1.jpg

Franz Xaver Winterhalter: Eugénia császárné portréja, 1857.

 

Erre az időszakra is elmondhatjuk, hogy az öltözködést befolyásolta a társadalmi hovatartozás, az, hogy milyen napszakban és milyen alkalomra kívántak felöltözni. Most itt, ebben a cikkben, a felsőbb társadalmi rétegek általános öltözködési szokásait igyekeztem összegyűjteni. A nemzetiségtől függő sajátosságokat – így a magyar vonatkozású sajátos jegyekkel bíró divatot is, valamint az alsóbb társadalmi rétegek ruházkodási szokásait majd egy másik írásban olvashatjátok.

Biztos vagyok benne, hogy több nőtársamat is ugyanúgy elragad az „ilyet én is szeretnék érzés” egy-egy kosztümös film láttán ,mint engem, amikor pl. a női szereplő kecsesen vonul át egyik szobából a másikba, miközben óvatosan lavíroz földet söprő, nagy szoknyájában. Milyen is volt valójában ennek a korszaknak a divatja? Biztosan olyan irigylésre méltóak voltak ezek a viseletek?

Női viseletek:

A hölgyek finom len anyagú alsóingére szoros fűző került. A fűző igazán karcsú alakot kölcsönzött viselőjének, azonban árnyoldalai is voltak. 1859-ben egy párizsi lap arról számolt be, hogy egy fiatal nő, akit a darázs derekáért irigyeltek a barátnői, hirtelen, egy bált követően meghalt. A boncolás során derült ki, hogy három bordája átfúrta a máját.

208c58ceb3b744326b62b8d7d06dc378.jpg

The Metropolitan Museum of Art

 

0a92463b3c3ba1d468aa2f7ad192ce77.jpg

Augusta Auctions 

  

Alsóneműként térdnadrágot viseltek, amit még egy pár harisnya egészített ki.

9123ba54f46183b271b540b34a37b20b.jpg

The Metropolitan Museum of Art

 

noiharisnyathemet.jpg

d1999d515b4ba1b3b464b7d1192ae07c.jpg

Harisnyák a The Metropolitan Museum of Art gyűjteményéből. (1 , 2 )

 

Ezután következett az alsószoknya.

73cdd72c86e3df59c0468e31f0e3cfa7.jpg

The Metropolitan Museum of Art

  

Az évtized első egy-két évében még nem volt általános viselet a fűzőre erősített, szoknyát kitartó, harang alakú abroncs, a krinolin.

898968094d6e57b1388d968886d6d261.jpg

Estélyi ruha 1850-ből. Iparművészeti Múzeum, Budapest

 

A fáma szerint a krinolin harmadik virágzása ( hiszen már nem először bukkant fel a divattörténetben) annak volt köszönhető, hogy Eugénia császárné rajongott Marie Antoinette-ért és koráért, valamint 1855-ben várandós lett és szerette volna növekedő pocakját eltakarni. Hogy ez igaz-e, nem tudni. 

 6d394a2781fc372b9f0ac541eb48fe91.jpg

Krinolin a Godey's Lady's Book and Magazine 1859-es kiadásából.

  

Az abroncsra egy újabb alsószoknya került, majd esetenként még egy, fodros alsószoknya következett a szebb tartás eléréséért. Az évek során a szoknya mérete egyre terebélyesebb lett, amely tekintélyes anyagmennyiséget követelt az abroncs előállításához is. Egyetlen darabhoz 90 rőf drótra volt szükség. Az extrém méretű krinolinokról ebben a cikkben olvashattok részletesebben:A krinolin és a turnűr

A krinolin formája is változott a húsz év alatt. Eleinte harang formájú volt, majd az 1860-as évek közepe tájékán a felső, deréknál körbefutó drótvázakat kivették, így a szoknya esése alulra terebélyesedővé vált. Az évtized végére pedig – szintén Eugénia császárné „divatdiktátornak” és állandó tervezőjének, Charles Frederick Worthnak köszönhetően a krinolin vesztett bőségéből, karcsúvá vált és a hangsúly a szoknya hátsó részére került.

A felső ruházat igen változatos volt mind anyagában, mind szabásában. Délelőttre inkább az egyszerűbb szabású ruhákat, míg délutánra az élénkebb színű, nagyobb mintás öltözeteket viselték. Mást illett felvenni pl. ha vendégségbe készült valaki és mást, ha vendégeket várt, vagy csak korzózni készült.

Hűvösebb időben zárt fazonú, hosszú ujjú ruhákat, nyáron nagyobb dekoltázsú, rövid ujjú felsőket hordtak. A ruhákat díszítették fodrokkal, rojtokkal, masnikkal, csipkével. A felhasznált textil lehetett selyem, atlasz, finom szövet. Mindenesetre mire egy hölgy minden ruhadarabot magára vett mondjuk egy délutáni sétához, több kilót cipelhetett magán.

4206785fd0b299d6f7658cd5367115bb.jpg

A Les Modes Parisiennes 1855 novemberi számából

 

392a44d8f13bea56c1896d922aba589d.jpg

Journal des Demoiselles 1850-es számából

 

 

met_afternoon_dress_52.jpg

 

Délutáni ruha 1852-ből. The Metropolitan Museum of Art

 

elizabethwetheredbarringerdonfedericodemadrazoykuntz1852.jpg

Federico de Madrazo y Kuntz ( 1815-1894): Elizabeth Wethered Barringer portréja 1852.

 

 

jeanaugustedominique_ingres_mme_moitessier1856.jpg

Jean Auguste Dominique Ingres (1780-1867): Mme Moitessier portréja 1856. 

 

Láthatjuk, hogy a több rétegű ruha viselése természetes volt az 1850-es évek női divatjában, azonban ahol lehetett, könnyítettek. Pl. ha a ruha nyakkivágása megengedte, ilyen szépen hímzett, kis csipkével díszített áttetszően finom anyagú blúzbetéteket, vagy más néven ingmelleket, chemisette-ket viseltek. Praktikus volt, mert nem kellett egy teljes blúzt magukra ölteni.

ba8f7501a9a9d6ea8f973db14f4d8d64.jpg

The Metropolitan Museum of Art

 

 

Ha pedig a ruha ujja könyökig ért,  csipkés,hímzett  ál ujjakkal toldották meg.

829b741810b3fea9c1234e505ff78f41.jpg

The Metropolitan Museum of Art

 

 

Az összhatás pedig egy kellemesen konszolidált öltözet lett.

 8660980e4c284037ebff644c3d8983d0.jpg

Nasjonalmuseet, Oslo

 

 

A báli ruhák anyagukban is és díszítettségükben is messze felülmúlták a hétköznapi viseleteket. A taft, ripszselyem, brokát, moaré, krepp, tüll, muszlin anyagok felhasználásával varrt ruhákra hímzés, gyöngy, fodor, művirág, selyemrojt és egyéb díszítések kerültek. Mély dekoltázzsal készültek, szabadon hagyva a mell egy részét, a vállat és a kart. Feljegyezték például, hogy Eugénia császárné 1859-ben egy bál alkalmával fehér atlasz ruhát viselt 103 fodorral.

 

a7fe0e6b6c9ebef587952f6189e42c0f_1.jpg

Báli ruha 1856-59-ből. The Metropolitan Museum of Art

 

 

Aki pedig a császári vagy királyi udvarba volt hivatalos egy estélyre vagy bálba, uszályos ruhát illett felvennie:

main-image.jpg

Udvari viselet 1857-60-ból. The Metropolitan Museum of Art

 

 

Otthon, reggelizéshez vagy egy délutáni teához kényelmes, lazább szabású háziruhát viseltek, amit tekinthetünk a pongyola ősének is. 

wrapperthemet.jpg

Otthoni háziruha kb.1855-ből. The Metropolitan Museum of Ar

 

 

Lábukra bőrből, textilből készült lapos, vagy alacsony sarkú félcipőt, bokacipőt húztak az évszaknak megfelelően, otthon pedig papucsot is viseltek.

selyemlenborcipo1850metmuseum.jpg

Selyem bokacipő, The Metropolitan Museum of Art

vamuseum.jpg

 Bőr bokacipő, 1850-es évek. V&A Museum

 

 

A hölgyek hosszú hajukat különböző kontyokba, fonatokba, csigákba rendezték, azonban sosem érte el a száz évvel korábbi rokokó frizura méreteit.

28b0c99ed5e90f31fd7646c75b8c31f8.jpg

vk.com/blosh

 

.A ruha kiegészítői nemcsak a gyöngy és nemesfém ékszerek, legyezők voltak, de pl. az utcai viselethez hozzátartozott a napernyő, kesztyű, a kalap, vagy főkötő is.

mfaorgmid19thc.jpg

Selyem-tüll főkötő,XIX.század közepe, MFA Boston

 

 

e50b3b27ffd2ff84e302557d9e8c98f4.jpg

Bárkakalap vagy más néven bonnet, kb.1851. The Metropolitan Museum of Art 

 

 

Hűvösebb időben meleg vállkendőt, pelerint,bolerót,köpenyt, vagy a krinolin méretéhez szabályozható un. zuávkát vettek fel.

143a727035199c3e5e16b9f46c5d466c.jpg

1857. The Metropolitan Museum of Art 

 

bf6e4cd94f9af473cc3e60aa3ce6c2e5.jpg

Court Magazine, 1850

 

Viselettörténeti érdekesség, hogy 1851-ben néhány reformer hangot adott ama nézetének, miszerint a fentebb ismertetett öltözködés mennyire káros a nők egészségére. Elsősorban a szoros fűzőre és a hosszú, súlyos, krinolinos szoknyákra gondoltak. Amerikában Amelia Bloomer és barátnői ezért egy új stílust kívántak meghonosítani. Az ötletet a török nők bő  bugyogói adták, és megszületett a rövid szoknyás, bő nadrágos viselet, a Bloomer kosztüm, amelyet a vállalkozó szellemű nők bátran viseltek nyilvános helyeken is. Természetesen a közfelháborodás nem maradt el, így ez a kezdeményezés néhány év után elhalt. 

ddb187216f05c80d3329c6c608fd644c.jpg 

Férfi viseletek:

A férfidivat nem követte a női öltözködés túlzásait, sőt ha lehet, még tovább egyszerűsödött. Végképp eltűntek a színpompás ruhadarabok, átadva helyüket a sötét színű, egyszerűbb szabású öltözeteknek. Az alsónadrág térdig vagy bokáig ért, az ing pedig általában comb középig. 

fd07d22869161776d489b762317c724f.jpg

National Trust Collection

 

2006am6178_jpg_l.jpg

V&A Museum

 Térdzoknit hordtak.

mens_stocking1840-59themet.jpg

The Metropolitan Museum of Art

 

 

A kemény galléros fehér inghez hosszú, egyenes szárú nadrágot viseltek. Az ing felett mellényt hordtak, és megjelent a ruhatárukban a praktikus zakó, mely gyakran más színű volt, mint a nadrág. Rendkívül divatos volt a kockás nadrág. A korábban bonyolult nyakravalók is egyszerűsödtek. Kabátjaik gallérja és esetenként az ujja, atlasz- vagy prémborítást kapott.

1aa26a422329853a19ab5b318581c863.jpg

LACMA 

 

1b95d8a404c0587e506296b1a470d0d0.jpg

18898e49733bcd804c8e1ee87f32c7b4.jpg

 

mensuitforrasthemuseumafit.jpg

The Museum at FIT 

 

 

c6b2237de1d6b9bdeee9632c32e3919a.jpg

V&A Museum 

 

Lábukon sötét színű, lapos sarkú, bőrből, textilből készült fél- vagy bokacipőt viseltek,

vamuseum1851.jpg

V&A Museum

 

 

Egy elegáns úr a bálban a fehér inghez fekete frakkot viselt fekete nadrággal, mint itt a kép jobb oldalán cilinderét szorongató fiatalember.

ffd473a3360ccb644c312ae26c6067fb.jpg

Gentlemans Magazine

 

A férfiak frizurája rövid volt, hozzá bajuszt, szakállt, barkót növesztettek. 

5bd11aaad3ebec3309aec268049e7bb8.jpg

vk.com/blosh

 

Az utcai ruházat kötelező kiegészítője volt a cilinder, de már divatba jött ekkorra az alacsonyabb keménykalap is.

tophatc_1850metmuseum.jpg

The Metropolitan Museum of Art

 

Otthoni ejtőzéshez, újság olvasgatáshoz, szivarozáshoz, pipázáshoz, kényelmes házikabátba bújtak, lábukra hímzett, puha papucsot húztak és a fejükre kis kerek, hímzett, bojtos sapkát tettek. 

default.jpg

L'Eligant,1854. Digital Collections The Metropolitan Museum of Art

 401ee9000945c94c3a6b10d16649ea79.jpg

Házikabát. Manchester Art Gallery. 

 

 

Az 1850-es évekből szerencsénkre már számos fotográfia maradt ránk. Befejezésül ezekből válogattam néhány különlegeset: 

bebe8f90a5826ddbb87a383d2d4e52ea.jpg

Sissi, azaz Wittelsbach Erzsébet, Ausztria császárnéja és Magyarország királynéja, 1857-ben.

 

viktoriaesalbert.jpg

 Viktória brit királynő és Albert herceg az 1850-es években. (Wikipedia)

 

eugenie_de_montijo_empress_consort_of_the_french1856.jpg

Eugénia francia császárné 1856-ban. (Wikipedia)

 

 Kapcsolódó cikkek: Az 1840-49 közötti divatról itt olvashatsz. Ha pedig további divattörténeti érdekességeket keresel, ebben a tartalomjegyzékben kedvedre válogathatsz.

Felhasznált irodalom: Képes Divattörténet, Corvina kiadó 1977.

1 komment

Régmúlt idők menyasszonyai 2.rész

2019. július 17. 09:03 - Contrapasso

Esküvői divat 1930 és 1989 között

1930schanel.jpg

Nyáron a statisztikák szerint sokkal több az esküvő, mint más évszakban. Egy ilyen eseményt mindenki életre szólónak tervez, ezért igyekszik is emlékezetessé tenni. Már előző évben megjelennek a divatkatalógusok jövő évi menyegzői ruha trendjei, amiből a különleges alkalomra készülők tájékozódhatnak a legfrissebb menyasszonyi ruha és vőlegényi öltöny divatról, a koszorúslány öltözetekről és az örömanyák is kiválaszthatják a kedvük szerinti ruhát. (A fenti képen: Betty Garst Chanel csipkés esküvői ruhában kb.1930-ban.Vanity Fair, https://hu.pinterest.com/pin/432627107954672102/ )

Valljuk be őszintén, az esküvőkön mindenki először a menyasszonyra kíváncsi, milyen a ruhája, frizurája, csokra, stb. Csak utána terelődik a figyelem a vőlegényre, s ekkor is leginkább azt lesik, mennyire lelkes.

Nem volt ez másképp régen sem. Milyenek is voltak a divatos esküvői ruhák nagyanyáink, dédanyáink korában? Arról, hogy mióta fehér a menyasszonyi ruha, és mit viseltek az arák 1840 és 1920 között, a sorozat első részében, a „Régmúlt idők menyasszonyai” című cikkben olvashattatok.

A következő képes összeállításban pedig azt nézzük meg általánosságban, milyenek voltak az esküvői ruhák 1930 és 1990 között. (Azért általánosságban, mert az esküvői ruhák is sokfélék voltak, függtek a viselőjük társadalmi, anyagi helyzetétől, és az adott régió szokásaitól is, ami olyan változatosságot eredményez, hogy lehetetlen a cikk keretein belül bemutatni.)

1930-as évek

Ekkoriban a ruhák szabásvonala követte a női test idomait, és a visszafogott stílus volt a jellemző: 

marina_princess_dmitri_in_a_chanel_wedding_dress1932.jpg

 Marina Dmitrij hercegnő Chanel esküvői ruhában 1932-ben 

 

 

chanel1931.jpg

Ez is egy Chanel modell 1931-ből.

 

 d491497ff71cb32831f4440f80c70c35.jpg

(https://hu.pinterest.com/pin/432627107955447422//p) 

 balenciaga1939.jpg

Balenciaga,1939-es modell

 

1940-es évek: 

A II.világháború alatt az öltözködést leginkább a praktikusság és olcsóság diktálta és nem a divat. Azonban a menyasszonyok, ha szerényebben is, de szerettek volna divatosan és szépen felöltözni még ezekben az ínséges időkben is. Ekkoriban a vállak erősítése válltömésekkel, a derékban szűk szabás és a lágy esésű, "A" vonalú fazon volt a jellemző, így a menyasszonyi ruhák is ezen vonalak hangsúlyozásával készültek. A vőlegények gyakran katonai egyenruhában fogadtak örök hűséget.

021d15deafacf1371ffd6dc54131ebf4.jpg

( igmur.com)

 

shirley_temple.jpg

Shirley Temple amerikai színésznő 1945-ös házasságkötésekor.(New York Daily News)

 

bebf0b74b9384e97e64245a87ea3c325.jpg

(/https://www.pinterest.es/pin/432627107955447254/strong)

98cbe5ad08375d9d1b65bafa6e05af99.jpg (<https://www.pinterest.es/pin/345721708889173703//p>)

 

 

1950-es évek:

Még az 1940-es évek végén indult hódító útjára a "New Look" divatirányzat, feltehetően a II.világháború okozta szűkös, áruhiányos idők ellensúlyozására. A női ruhák szűk felsőrészekkel és romantikus, óriási bő szoknyákkal készültek, így a menyasszonyi ruhák is, melyekről óhatatlanul az 1850-es 60-as évek krinolinos ruhái juthatnak eszünkbe. A másik véglet, a szorosan befűzött derekú, testhez simuló szűk ruhák, amelyek valószerűtlenül karcsú sziluettet adtak viselőjüknek. 

dbb9db5f0679045a1079d67c3891b9f8.jpg

(https://hu.pinterest.com/pin/432627107955141756/)

 

a713464532b29ffcd19b8d83ce66f71a.jpg

 (https://hu.pinterest.com/pin/432627107954667979//p )

 

80-beautiful-vintage-haute-couture-wedding-dresses-7.jpgNina Ricci modell, 1957.

 

  A repkedő bő szoknyák lehettek térd alá érők is : 7ccdba9771b7939115f4120fca18209c.jpg

(https://www.pinterest.es/pin/437482551302111443//p)

 

 

1960-as évek: 

Ebben az évtizedben a női divat sokrétű és változatos lett, így a menyasszonyi ruhák is többféle stílusban készülhettek. Divat lett az egyenes vonalú, a bohókás hippi öltözékekre hajazó virágos motívumos, a rövid, a hosszú, a modern és a romantikus egyaránt. A menyasszonyok viseltek kis kalapokat, fátylakat, virágfüzéreket  vagy ezek kombinációját.

5c1a86ceaaf456734700c45b942324b6.jpg

 1963-as modell. (https://hu.pinterest.com/pin/432627107954703729/ )

 

 

a473f3fa7c26abce7ac282d819718781.jpg

 (V&A Museum)

 

24c7dccabf94da9025a8e1c718c3f69f.jpgLiz Taylor és Richard Burton 1964-ben, az első házasságkötésükkor.

 

 

f3a41687a19bc8aac54adae02dbbad08.jpg

(https://hu.pinterest.com/pin/432627107954702028//p)

 

1970-es évek:

Az 1970-es években nagy divatja volt a menyasszonyi fátylat széles karimájú, csipke kalappal helyettesíteni. A lágyan, hosszan, tincsekbe rendezett haj keretezte az ara arcát. A menyasszonyi ruhák készülhettek laza hippi stílusban, folklór jegyekkel, klasszikus változatban, sok csipkével vagy éppen fényes anyagokból disco stílusban. A mini és a hosszú változat egyaránt divatos volt.  

bd22e419cbfb36f84d1dfe917c497ad4.jpg

( https://hu.pinterest.com/pin/432627107955446757/)

 

 

 

104c53c54d673b0c8fa650ac0159ddeb.jpg

(/https://hu.pinterest.com/pin/432627107955220827/strong)

 

 4-abito-1970_8_particolare-1.jpg

(http://www.weddingdestinationspecialist.com/leggiblog.asp?id=94/p)

 aaca3c46652c20e6ddb19222c59e06cb.jpg

(https://hu.pinterest.com/pin/Abi3a5nnvBBW21UMV_vASiwpw2-NUB0X15tyl95fMDyRbspnbRskHVI/)

 

1980-as évek:

A nyolcvanas években a menyasszonyok nagy puffos ujjakkal ellátott, habcsók szerű fodrosan omló költeményekbe bújtak, több rétegű hatalmas fátylakkal. Óriás tupírozott frizurák, erős smink és feltűnő ékszerek jellemezték az időszak női divatját, mely az esküvői trendekre is hatással voltak. 

43e9f327570ea7d250da2e4e14e501b7.jpg

1fcd7afdbc27380267a32af03a195be6.jpg

24712dcd202fc39d112aef5e59bf887e.jpg

 

Az évtized talán legemlékezetesebb habos-babos,csipkés, puffos menyasszonyi ruhája Lady Diana Spenceré volt, amelyben Wales hercegének, Károlynak mondta ki a boldogító igent 1981-ben.

d0b6d17619c8f3d41d09b34aa3836992.jpg

 

 

Végezetül az alábbi videóban megnézhetitek, mik is voltak a menyasszonyi ruhák legjellemzőbb stílusjegyei a XX.század folyamán: 

Ha szeretnél még divattörténeti érdekességekről olvasni, ebben a tartalomjegyzékben keresgélhetsz kedvedre.  

 

Szólj hozzá!

Mivel játszottak dédszüleink?

2019. február 24. 20:45 - Contrapasso

Gyermekjátékok az 1800-as évekből és az 1900-as évek elejéről

10f82e408604af6950557f21913026a4.jpg

Bizonyára mindenki szívesen gondol vissza a gyerekkori játékaira, a kis kedvenceire, így például arra a különösen fontos plüssmacira vagy babára, aminek az ölelése könnyebbé tette az álomba merülést.

A gyerekeknek már az őskorban is voltak játékaik a leletek tanúsága szerint, s ez mit sem változott az évszázadok alatt. A játéktörténet egy igen izgalmas és sokrétű téma. Lehet korszakonként vizsgálni, vagy a játék fajtái alapján (pl. babák, ugró iskolák, mondókák, társasjátékok stb.), esetleg társadalmi hovatartozás szerint, hiszen végtelenül gazdag a lehetőségek tárháza.

Azonban ez az írás nem tudományos céllal készült, ezt meghagynám a téma szakavatott tudóinak. A cikkben a XIX.századi és a XX.század fordulójának játékai közül válogattam egy-két érdekességet a teljesség igénye nélkül, kifejezetten csupán azért, hogy a szemet gyönyörködtető részletek nézegetése kellemes kikapcsolódást adjon minden olvasó számára.

 

Csecsemő és kisded játékok:

015f0d4a8781a4678800489ff77dbc2f.jpg

Ezüst rágóka, csörgő és síp a Századfordulóról. (Pinterest

 

 

9d29dc6278cc285ab46effc4cd087e3c.jpg

Ezüst csörgő a XIX.század második feléből. (Pinterest )

 

 

a15c7bdaad71c0af5bb099b632c335a4.jpg

Kis bohócos, ezüst rágóka a XIX.század második feléből. (ebay.com)

 

a965053a47414457c2ba9c7dc256db03.jpg

Húzható kacsa a XIX.század második feléből. (chairish.com

 

 

5737c92c8309ba17b7a71a8acd7fd84b.jpg

 

A keljfeljancsi baba őse, női változatban. :)  ( Ruby Lane Vintage )

 

 

 9be39522a14826e1affb3d3a38dd4a46.jpg

Cintányéros-dobos bohóc. (Auticva)

 

 9b58b7e224c18c9675bcd7320de598dd.jpg

 Kirakós játékok tárháza. ( Skinner Auctions )

 

A nagyobbak játékai:

43f077b4bc66c190f0e0bebac1a0dc2c.jpg

 A Barbie dédnagymamája. Már az ókori Rómában is játszottak a gyerekek mozgatható kezű és lábú babákkal, így  nem volt újdonság a XIX.század elején, amikor ez az öltöztetős baba készült. (Pinterest)

 

 

5bdb2da5ba400eed5b4749dce7652040.jpg

Ő itt egy különleges ,fából készült baba eredeti kosztümben az 1840-es évekből. Davosi Játékmúzeum. (Theriault's)

 

  

81eca63cf5ea1038c258e8229f97fdc0.jpg

(Pinterest)

1b657e32978812ea60453f17ba2cbca6.jpg

A Kinder tojás előtt. (Theriault's) 

 

2c58af1fb558eaf1372aebb462a3d62d.jpg

Mini bolt.  (Pinterest)

 

4e80d1a2e91bf924f9581947fdef6145.jpg

Varázslatos babás doboz öltöztethető babával, ruha kiegészítőkkel. (Ruby Lane Vintage)

 

 

36cd2cb33dc6d558e02a38a4aea5556d.jpg

Ha ide a linkre kattintotok, akkor további érdekes képeket nézegethettek ennek a fantasztikusan részletgazdag babaháznak a belsejéről. (The Henriques House)

 

 

8db1f25141a5cde1105ea26493347a89.jpg

Érdekes ötlet ez a tevekaravános szett, meg kell hagyni. (Theriault's)

 

 

 6fa0602abbe141234842073546fd067c.jpg

Játék étkészlet

 

 

5784b72dd6a53524c1c51de21eec492e.jpg

A tökéletesen felszerelt konyha a Századfordulóról. ( Theriault's )

 

 

6f7fc1c48c4d89e14e5c6dd817314ec5.jpg

Mini élelmiszerbolt, ahol nem csak élelmiszereket lehet kapni. ( Pinterest) 

 

 

2d14673b124c55246d5178cc1a3ea749.jpg

Baba pörgettyű (Pinterest

 

65df8df6eaddfa8e7dcdb5eb1de5299e.jpg

Egyszerű pörgettyű. (Onlinegalleries)

 

 

efcfa5badab76097c7cd842e2b3a8c44.jpg

 Ólomkatonák eredeti dobozban. (Spielzeug Museum, Davos

 

 e0c189aa551ebfc6e643908f8e8776fc.jpg

Ezeknek az építőkockáknak még a doboza is gyönyörű! ( Pinterest

 

 

0bd9955d722cdc4dd0fb604c6e740055.jpg

 Egy modern társasjáték a Századfordulóról. (Pinterest)

 

 

f6cd8a95df1debd72aa821a1ebf0666e.jpg

Türelemjáték (Pinterest

 

edef059fd92c5fb0f540d510150cb349.jpg

Meglepetés doboz. (BBC

 

 3a6159dc8941517548ec6feb94e650ec.jpg

 Egy játék, amely garantáltan legalább három gyereket lekötött.  Plusz két üléses hintaló. (Pinterest

 

 6829545012584f3a68a654a95d380900.jpg

 Amikor a lovaskocsit keresztezték a riksával, azaz pedálos lovaskocsi. (icollector.com)

 

 7d60b693ba1fbe88f0928efcf1e27dd0.jpg

Forró ballonnal működő mini körhinta. (Maleeha Azeem, flickr.com

 

 9517de57470184f0f96a2f8ae61740ef.jpg

Felhúzhatós zenélős, biciklizős kismajom 1860-65-ből. ( Morris Museum,Morristown )

 

 302b1dd69179e5e69eef0483a5b40e48.jpg

 Író,zenélő automata figura, kb.1825-50 közötti időből. (Pinterest)

 

 

 

ca87ac101a8e512c3c873b45bf519524.jpg

 Micsoda élmény lehet egy ilyennel játszani! Századfordulós Commedia del'arte bábszínház. ( Ruby Lane Vintage)

 

 

c6e9659f73d1dfa32c087d8eb6a24c02.jpg

 Bábszínház 1890-ből. (Theriault's)

 

 

155b2b3553a256496bb5a66704554298.jpg

 Számunkra már az is egyfajta játék, hogy kitaláljuk, milyen játékokat tartalmaz a szett. ( Pinterest )

 

  

 

e59cb4ec270deb050288a60eb3dc67c5.jpg

 Táblajáték 1890-ből. ( New-York Historical Society Museum and Library )

 

352361248d93f3b6d8249d77424be728.jpg

 Századfordulós ügyességi játék. ( Chairish)

 

398c578f398e249b2014ab634963eda5.jpg

Egy kicsit későbbi játék szett, de annyira különleges, hogy nem hagyhattam ki. I. világháborús tábori kórházas játék sérültekkel és nővérkékkel. ( Invaluable)

 

 Végül de nem utolsó sorban itt vannak a gyerekek, akik ezekkel a játékokkal valaha játszhattak.


1860sfotoforrasmarienicholaspinterest.jpg

 Kislány babával, 1860-as évek. (Pinterest

 24f333f9151d8dc275d572e0a9a68d6e.jpg

 A kép 1865-ben készült. ( készítette: Henry Archibald ) Musée McCord Museum

 

 kislanybabaval1870sforrasfinncameraflickrcom.jpg

 1870-es évek. (Pinterest)

 

 a75ab3c2d3bd074de3064a3bea6162d3.jpg

 1870-es évek. (Pinterest)

Kapcsolódó témák:-  Gyermekek a ruha szorításában (Gyermekdivat a XVI-XVII.században)

                               - Masnik, loknik és gombos cipők (Gyermekdivat a Századfordulón)

Ha szeretnél még divat-tánc-és zenetörténeti cikkeket olvasni, ebből a tartalomjegyzékből kedvedre válogathatsz. 

 

1 komment

Az art deco és a divat

2019. január 27. 20:03 - Contrapasso

1ca82bd65ae3a0456bee937d6ccba01f.jpg

 

A dekoratív művészet, azaz az art deco a XX.század talán legizgalmasabb stílusirányzata volt, mely napjainkban ismét hódít. Vonzó az eleganciája, a szimmetriára törekvése, a letisztult formavilága. Ugyanakkor a tárgyak egyfajta hűvös távolságtartást is sugároznak.

Az art deco stílusirányzat valamikor az 1910-es években bukkant fel és még az 1930-as években is tartotta magát. Fénykora az 1920-as évekre tehető. Geometrikus mintáival és funkcionalista stílusával elsősorban a képzőművészetben és az építészetben, iparművészetben érvényesült. Az art deco gyökerei a szecesszióban keresendők, de az avantgárd különböző irányzatai is közrehatottak a stílusjegyek kialakulásában. Összességében egy semmivel össze nem hasonlítható irányzat született, mely óhatatlanul a divatra is hatást gyakorolt. Nézzünk pár példát, a teljesség igénye nélkül.

 

Női divat:

5735580bb191021533c45a5ec27b0717.jpg

 Evelyn Brent amerikai színésznő (1901-1975)

 Különösen a női öltözködésben látványosak és felismerhetők az art deco stílusjegyek. Az 1910-es évek végére a szoknyák megrövidültek, már csak bokáig értek, majd további néhány év elteltével térdig. A derékvonal pedig szépen lassan, az 1920-as években lecsúszott a csípőre. Az egyenes, csőszerű szabásvonal a kamaszos külsőt volt hivatott erősíteni. Az ilyen ruhákon pedig a geometrikus díszítések igen jól mutattak, de a hozzájuk készült különböző kiegészítők, sálak, táskák, ékszerek is a tervezők kiapadhatatlan fantáziájáról tanúskodnak. A következő évtized lágy vonalvezetésű, testhez álló ruhadivatja szintén kedvezett az új stílusnak. Az 1920-as évek divatjával   és az 1930-as évek öltözködési szokásaival egy-egy korábbi blogban már részletesen foglalkoztam, ezeket az évszámokra kattintva olvashatjátok. 

 

Nappali és estélyi ruhák a 1920-as évekből:

29935295f676a0ab7e940196dade7a2c.jpg

754da3407555e211dc22499c2fbf71e7.jpg

6c8eb2758e6d500a7090018d9fb89183.jpg

166bcb10c451efff5953be66028c7f9a.jpg

508440228b343a01536c9d6b3eaf6567.jpg

 4e3701d81044d7f10f41f1dc487cabb1.jpg

A kép forrása: Augusta Auctions

 

06041e6463caa349a858e39a951beb91.jpg

A kép forrása: Augusta Auctions

Nappali és estélyi ruhák az 1930-as évekből: 

31f14837ea2bb010f5a9c7ce159256ba.jpg

bebe_daniels_1930s.jpg

39b6911f7c79b8f9c8854229c757ef27_1.jpg

 1930smccordmuseumforrasmote-historietumblrcom.jpg

 A kép forrása: McCord Museum, Montreal

 

A női ruhák kiegészítői: 

Az 1920-as években és a '30-as évek elején, nemcsak a színpadi jelmezekhez, hanem az estélyi és party ruhákhoz is nagyon divatos volt különleges, gyöngyökkel, strasszokkal, esetenként drágakövekkel díszített homlokpántokat és kis sapkákat viselni. Természetesen készültek art deco stílusban is, mint ezek itt:

0c4cf56c5f22b6d350eacc2f9aab2121.jpg

 Gloria Swanson 1922-ben.

 

 

1b89bca00664c1abb11aaf0e0e91510f.jpg

 Loretta Young 1925-ben.

 

Az art deco minták a harisnyákon és cipőkön is megjelentek:

402e5f19483612c35d06c8bb646ded38.jpg

 

 

Még a legegyszerűbb ruhát is fel lehetett dobni egy-egy szép gombbal:

1364cefe766616ca09da39595d68b93f.jpg

A kép forrása: Ruby Lane Vintage. 

 

A kiegészítőként viselt ékszerek az iparművészet remekei:

078d2650d812bbbeb69129837d85b0f4.jpg

d21fb134e28b139b010ad5f770578c41.jpg

 

 

71af227aabb8dbbf70f4f98b94f68ed7.jpg

 636cb52ed81c9397d6352a5ce4699101.jpg

 7ea87e74da48f561f2531c61843f5d24.jpg

 2d5cae9895103c10fa2031b9fa395d4f.jpg

 

 Ekkoriban már a nők is szívesen hordtak karórákat:61cec21d2941494bd603327b3627ec7b.jpg

 A kép forrása: Antiques Atlas 

 A női ruházat elengedhetetlen kiegészítői a retikülök:b94596749bd094a72e38cdebfd8028d5.jpg

 1efc9b15e7a8016d5ad2721ffe8d0c19.jpg

2a1856b9ed798455fa380ea60ba6e9c0.jpg

A kép forrása: Ruby Lane Vintage

 

 

Férfi divat:

b5dff507e9eec04f9bc4290db79c9981.jpg

 61a08bc68dc161d34cfe084cab3c2329.jpg

 

A férfiak részére inkább a ruházat kiegészítői készültek art deco stílusban, úgymint a mandzsetta gombok, gyűrűk, órák, nyakkendő tűk, zakó kihajtójára kitűzők, öngyújtók stb. 

a32a4e81faa80aa697d20b50434e0cd9.jpg

Forrás: Lang Antiques 

9fb0711904e031cbf8f58bc8370a9d6c.jpg

 

7b5e3ebf6bec29db81ea741970efc5cb.jpg

 Forrás: Ruby Lane Vintage 

e47a809b74b1b0857897cdfb6de798a5.jpg

Forrás: Wearing History 

 

 

2621dd6456170bc42a35643d28a9a235.jpg

 

 5511b01de025a4249871357954e3ea5b.jpg

 

7ba4fa2b770de92d6d602d5bedaa3825.jpg

 

 

4b28b0b969dcac99bf3dcfe1957a16c9.jpg

 

A David Suchet főszereplésével forgatott Poirot sorozatban a szereplők art deco stílusú ruhákat, öltözék kiegészítőket hordanak. Poirot lakása pedig tipikus példája az e stílusban berendezett otthonoknak. 

e47ced559a4d02e44d2182496ea504ed.jpg

db964c3ec622ba161ced362caccbdfa4.jpg

6150de693be35b2948913e220a12e2ab.jpg

5bfa96ee53c0fa0dc6cafabc27d8dfbf.jpg

 

91ae6b5b5b1a9d83754bbe7754567098.jpg

 

23b09f45ead6ba52459394d06372b449.jpg

c73d9b32eaf9924ec2fbbe4d7ff24e67.jpg

Ha szeretnél több divattörténeti cikket is olvasni, ebből a tartalomjegyzékből kedvedre válogathatsz.

Szólj hozzá!

Hogyan kívántunk Boldog Új Évet az internet előtt?

2018. december 30. 16:27 - Contrapasso

Régi újévi képeslapok 1900-1970 között

e6f3d4809764eed99908e2fa7e2afd4d.jpg

 

Manapság a közösségi média világában misem egyszerűbb, mint egy kattintással az összes ismerősünknek boldog új évet kívánni egy frappáns kép segítségével. Szinte csodabogárnak számít az, aki veszi a fáradtságot és a régi módszert választva, postán, egy szép képeslapot küld.

Pedig a képeslapok még nem is olyan régen igen nagy népszerűségnek örvendtek. Hiszen ezzel köszöntöttük ünnepek alkalmával szeretteinket, tudattuk barátainkkal, hogy éppen hol nyaraltunk, vagy kívántunk boldog születésnapot,névnapot. S természetesen a karácsonyi és újévi jókívánságokat is így küldtük. Talán éppen ezért sokunkban nosztalgikus érzések támadnak egy-egy szépen kivitelezett lap láttán. A képeslapok egyúttal kordokumentumok is.

Gyertek, utazzunk vissza az időben, és szilveszter közeledtével nézegessünk csak úgy, a magunk örömére régi újévi képeslapokat! 

 

1900-1910:

2b8c8b71ff94f2929074b00e90817c57.jpg

ba24922088efa556864b227db710f81f.jpg

0c351928c5561c8e30d25a99b8e68e47.jpg

cb1e7d882fa6c1f049fb44fd25b4dbd1.jpg

 

5a10a23149e5ae20db7120603b2e2da8.jpg

 

1910-1920: 

f983ac19f262d939c0315ac58f50b770.jpg

ffa0512721fc4024f529e8bc6e0578ae.jpg

forrasdaisydexterdobbs.jpg

1915_1.jpg

forrás: Nádasdy Ferenc Múzeum

 

aa2637c672d92dbc753c1992b7f09879.jpg

 

1920-1930: 

26001332_895023224005586_2883230096437844802_n.jpg

 

9e5a871de1b0335f61eed0affdecc9b4.jpg

e20e4e35754c2c8a0313017a5c38e94b.jpg

a946d284522c91e747b860f32304f9b9.jpg

f30874dc2d2a9e04d42de3c50068b487.jpg

 

1930-1940:

 45e7ee8dacc1845694452e97f5ca0536.jpg

9696dbadd05d64b592b79d542881badc.jpg

f36137e8c1f00992ac2d0de50232398f.jpg

46948cef9e38bd28579a7b3f8efc0717.jpg

 

 6d66aa7771b8133d1ae2177a940ad243.jpg

 

 1940-1950:

b9a19d1fa4454e3fdbea33a38e891cdc.jpg

44cfa7aa5a35f17e61a6fe83ea209915.jpg

d56997d6afc34d1ddb524f1cd75f9a3b.jpg

lap_boldog_uj_evetszentimreantikvariumhu.jpg

b05671ffeaddf5ab8da56a607b8a9479.jpg

 

1950-1960:

 6501a86fe24bf176a8af612bf9d26e84.jpg

 fef65c577c661cfd979ce5d3e8a3d733.jpg

Forrás: gyulaanno.hu

 

 89a5e8f92123fbfbca2f89092bbc4866.jpg

5c7463cdd61d094e3ce3eed6c2b90c02.jpg

 ec632db5bfa93f101550233c26cdc66c.jpg

 

 

1960-1970:

5112fa827b504f00a803089ae8d467e4.jpg

9950b7daee3d70e58347a9ee73efa977.jpg

9a18c2aaad908219b1d857f3e9fe7287.jpg

cf54ff2dbee66148bd01f58c021efed4.jpg

784e053017d3e2b4603869b92390fb47.jpg

 Ha szeretnél régi karácsonyi képeslapokat is nézegetni, itt teheted meg. Ha pedig további cikkekre is kíváncsi vagy, ebből a tartalomjegyzékből keresgélhetsz kedvedre valót. 

Szólj hozzá!

A Contrapasso ruhatára

2018. november 18. 16:40 - Contrapasso

02pp4.jpg

 

Ahogyan a mesék szoktak kezdődni, egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Contrapasso Historikus Táncegyüttes. Úgy alakult, hogy 7 évig velük töltöttem minden szabadidőmet, tanultuk a táncokat, készültünk a fellépésekre. Emlékezetes műsorokat, több önálló estet követően azonban a tánccsoport évekkel ezelőtt megszűnt, örökül hagyva rám a teljes ruhatárat.

Kukkantsunk most be együtt a ruhásszekrénybe, nézzük meg közelebbről, mit is rejt! 

Fontos tudni, hogy ezek az öltözetek nem ruharekonstrukciók, mivel nem korhű anyagokból és technikával lettek előállítva. Nem is jelmezek, mert korabeli ábrázolások, festmények alapján készültek. Talán valahová a kettő közé tehetők. (A fenti képen: kiállítás a Diósgyőri Várban 2016.január-februárban.)

 

Bizánci stílusú uralkodói öltözetek:

A férfi és női viseletek a XII.századot idézik, mert az ebben a korban játszódó szertartásjátékokhoz készültek. Több részből állnak, egy-egy hímzett alsóruha, harisnya, cipő, felsőruházat, nyakdísz, pallium és korona tartozik hozzá. A ruhák megtervezéséhez III.Nikefor és felesége Mária, valamint I.Mánuel komnénosz és neje, Antiochiai Mária ábrázolása adta az alapot. A férfi korona fém. A női korona Aragóniai Konstancia (1172-1222) császárné és magyar királyné halotti koronája alapján készült, mert ez is bizánci stílusú és textil.

manuscript_miniature_of_maria_of_antioch_with_manuel_i_komnenos_vatican_library_rome_1.jpg

260px-nicephorus_iii_and_maria_of_alania_bnf_coislin79_fol2bis_1.jpg

800px-crown_of_constance_of_aragon_cathedral_of_palermo_italy_2015.JPG

dsc02068.JPG

dsc01550.JPG

20160429_184453.jpg

Kiállítás a veszprémi Agórában 2016-ban.

 

p1220776.JPG

 

XII.századi középkori ruhák:

Ezeket a ruhákat viselték a tánccsoport tagjai, amikor szertartásjátékokban szerepeltek, vagy a középkori táncbemutatók alkalmával. A fiúk egyforma ruházatot kaptak annak érdekében, hogy további kiegészítőkkel (gambezon,láncing,lánc csuklya, sisak, fegyverzet stb.) szerep szerint akár egy királyi testőrséget is meg tudjanak jeleníteni. A lányok ruhái viszont színesek és változatosak voltak, hogy udvarhölgyekként a királynét körülvéve a színpadi látványt fokozzák. Fátylak, harisnyák, köpenyek és cipők tartoznak még az öltözetekhez. A ruhák fazonja korabeli ábrázolásokon alapszik.

 

b_m_valenciennes_ms_512_xii_me.jpg

Bibliotheque Valenciennes, ms512. XII.század

 

noblemensautfitfromc1150-1200forrashrafnheimfr_1.jpg

Kézirat rajz 1150-1200-ból. 

 

tours-ms0924-f74v-detail_1.jpg

Tours, ms0924, Tourraine vers 1100 (A képek forrása: hrafnheim.fr)

 

20160429_184412.jpg

20160429_184506.jpg

39083365_279900802792858_5611715642303447040_n.jpg

20160428_162336.jpg

A képek a veszprémi, Agórában készültek, 2016. áprilisában.

 

Reneszánsz ruhák.

Reneszánsz táncbemutatókhoz készültek ezek az öltözetek, melyeket végül a legjobban tudtunk kihasználni. Alapjuk XV.század végi, XVI.század eleji festmények. A konkrét táncos alkatához és egyéniségéhez a leginkább passzoló fazonok készültek. A cél egyfajta színes színpadi összkép volt, változatos szabású és színű ruhákkal, annak érdekében, hogy a korabeli reneszánsz báli hangulatot jobban meg tudjuk idézni és a nézők tényleg úgy érezzék, visszarepültek az időben.

dsc06532.JPG

Fehérvárcsurgó, Károlyi kastély, 2015.február

Női ruhák:

A ruhák anyaga brokát, az alsó ruházaté pedig finom batiszt. A kor divatja szerint a női ruhák szoknyarésze a derék fölött, vagy a mell alatt szabott. A felső ruhákból gyakran kilátszik itt-ott az alsóruha. Az öltözeteket hónalj alatt cipzár és gombok helyett fűzés tartja össze. Kiegészítőnek gyöngyös fátylak, fonatok, hajhálók készültek. A tánc közben fel-fel libbenő szoknyák alatt a lányok fehér pamutharisnyát és kerek orrú, csatos, lapos sarkú bársonytopánkát viseltek. Ahhoz, hogy két fellépés között a zsebkendőket, mobilokat és egyéb apró tárgyakat el lehessen tüntetni, a ruhák anyagából, vagy ahhoz színben illő brokát szütyőket is kaptak.

Arany-ezüst ruha:

Ghirlandaio festményének, a Mária születésének központi nőalakja gyönyörű gránátalma mintás ruhát visel, mely eredetileg három rétegből állt.

2birth.jpg

 

12705417_930000697107590_5361084492103796084_n.jpg

12670586_930000713774255_3094219755691475669_n.jpg

A fotókat Megay Adrienne készítette.

Bordó ruha:

Ihletője Leonardo: La belle Feroniére c. képe. A szögletes nyakkivágást gyöngyös hímzés, a felső részt rávarrt bársonyszalagok díszítik. A ruhához erősített un. vendégujjak a könyök részt teljesen szabadon hagyják. Az alsó kart fűzött ruhaujj takarja. A hasítékok között itt is kilátszik a fehér alsóruha. Fejdíszként a hajat félig eltakaró fekete, aranydíszes muszlinfátyolt viselt a táncos.

leonardo_la_belle_feroniere.jpg

gizella_026_masolata_2.jpg

20160428_162427.jpg

 

Sötétkék ruha:

Carpaccio Az angol nagykövet fogadása c. festménye alapján tervezett ruha nyakkivágása többszörös fehér-ezüst gyöngysor hímzéssel lett kiemelve. A ruha érdekessége az ujja szabása. A könyök alatt félbe szabott arany brokát kis zsinórokkal rögzül az alkaron és a csuklónál.

aec694d6c0a553e118392d7fa6d9c31b.jpg

dsc06527.JPG

12473844_1253387714675095_2088162678105328925_o.jpg

Fotó: Megay Adrienne

 

Vörös ruha:

A ruha jellegzetes, dupla soros gombos felsőrésze árulkodik arról, hogy Raffaello: Maddalena Doni képmása alapján készült. A vörös ruha színét kiemeli a rávarrt fekete bársonyszalag. A festménytől eltérően a vendégujjak a kevésbé domináns óarany brokát anyagból készültek, melyeket kis fekete selyemszalagok rögzítenek a vállhoz.

raffaello_maddalena_doni.jpg

12509473_1253383938008806_4821232096886305693_n.jpg

12509764_1253385131342020_2770464036926954629_n.jpg

Fotó: Megay Adrienne

 

Arany ruha:

Az ötletet Gentile Bellini A Szent kereszt csodája a San Lorenzo hídnál című festménye adta. A ruha mell alatt szabott, szoknyarésze kétféle anyagból készült. A felső szoknya, oldalt és elől hasított, hogy az alsó kilátszódjon. A ruhaujjból a kor divatjának megfelelően ki-kibuggyan a batiszt alsóruha. Nyakkivágásánál és a mell alatt aranygyöngyökkel hímzett. A ruhát kis aranyozott, hálós fejdísz egészítette ki.

bellini_miracleofthecrossonthebridgeofsaint.jpg

1934544_1253387184675148_8162712355724635016_n.jpg

p1110082.JPG

Fotó: Megay Adrienne

 

Világoskék ruha:

Ezt a ruhát Ghirlandaio "A fiú feltámadása" című freskója ihlette. A képen szerényen, félig oldalhelyzetben egy fiatal nő áll megilletődötten. A krém színű ruhájának finom mintáit a barna ujja erősíti fel. Mivel a táncosnak, aki számára készült, ez a színkombináció nem állt volna jól, így a táncruha világoskék brokátból készült, sötétkék bársony ujjakkal. A masnikkal rögzíthető ujjakat könyöknél vízszintes zsinórok fogják össze. A ruha dereka és az ujja kézelője sűrű ezüst, világoskék és sötétkék gyöngyökkel hímzett.

domenico_ghirlandaio_resurrection_of_the_boy_detail_wga08817.jpg

12507123_1253385378008662_1889387510094982214_n.jpg

Fotó: Megay Adrienne

 

a_ruha_ujja.JPG

 

Zöld ruha:

Ifj. Hans Holbein: Szent Borbála c.festményén találkozhatunk hasonló viselettel. A széles vállpántos ruha alatt bő, puffos ujjú alsóruha látszik. A ruha zöld színét kiemeli a nyakkivágás és a derékvonal körüli aranygyöngyös hímzés, az arany melltű és a szoknya alján lévő arany szalagdíszítés.

ifj_hans_holbein_szent_borbala.jpg

922829_1038286722880621_3037532042741684690_n.jpg

 

Férfi ruhák:

A fiúk brokát ruhái combközépig érnek. Hozzá fekete harisnyát és lapos talpú bőr bokacipőt húztak. A fejükre pedig a festményeken látható különböző, főleg barett sapkák készültek.

Fekete-piros ruha:

Raffaello Agnolo Doniról emlékezetes portrét festett. A piros ujjú fekete zeke igazán jellegzetes színkombináció.

raffaello_angelo_doni.jpg

10998255_755114751262853_3742945671081283580_n.jpg

12493935_1038286776213949_110772586445511627_o_1.jpg

Fotó: Piltz Péter

 

Fekete ruha:

Albrecht Dürer Frigyes választófejedelemről készített portréján legfőképpen a sűrűn hasított ujj feltűnő, így ezt igyekeztünk átörökíteni.

durer_frigyes_valasztofejedelem_portreja.jpg

10686689_755114871262841_4470148250756592153_n.jpg

 

Zöld ruha:

Az ötletadó viselet Benozzo Gozzoli: Az iskola című festményén található. Hosszú, nagy szemű láncon lógó medál és egy fekete bársony chaperon (sapka) tette teljessé az öltözéket.

01sceneaz_iskola.jpg

12494820_1253386541341879_2120098104994527320_n.jpg

Fotó: Megay Adrienne

 

Sötétkék ruha:

Mivel ez a ruha egy vékony testalkatú fiúnak készült, így az volt a cél, hogy a ruha egyszerű legyen, és ne hívja fel magára a figyelmet egy különlegesebb szabásvonallal. Ezért az ujja és a zeke eleje kis hasítékokat kapott, apró rózsákat formázó fém gombokkal díszítve. Ehhez a modellhez Il Pordenone: Muzsikus portréja szolgált ötlet adóul.

pordenone_muzsikusportre.jpg

12552890_1253387398008460_1152271751675616994_n.jpg

Fotó: Megay Adrienne

 

Bordó ruha:

Albrecht Dürer egyik önarcképén az itáliai ifjakra jellemző elöl szinte teljesen nyitott, zsinórokkal lazán összefogott zekét visel. Ez alapján egy sűrűn fűzött ruha készült.

durer_onarckep.jpg

10492582_755114641262864_8077646481996951281_n_1.jpg

 

Barna ruha:

A táncos barna ruhát szeretett volna, így az ezen igénynek megfelelő modellt Perugino: Fiatal férfi című képe szolgáltatta. Az elöl teljesen zárt zekét apró masnik teszik izgalmassá. A vendégujjak szintén kis masnikkal rögzíthetők. A zeke alja rakott lett.

 

perugino_fiatal_ferfi.jpg

10403464_755114844596177_4503141368161965835_n.jpg

 

Padlizsán ruha:

Egy viszonylag magas táncos számára készült, melyhez az ideális modellt Raffaello Kettős portré című festményén találtuk meg. A hátsó alak, azaz maga a festő zekéje lett a minta, mely elöl szögletesen nyitott, és kilátszik a ráncolt bő alsóing, melynek a nyaka kis csipkével díszített.

raffaello_kettos_arckep.jpg

12509447_1253388284675038_1969811105763412130_n.jpg

 

 

Végezetül néhány, Dunaharasztiban,a Laffert kúriában 2016.októberében készült képet tettem ide.  

14732178_1106494309458227_5957754621423921046_n.jpg

14729217_1106494206124904_8397451196176758175_n.jpg

14715637_1106494186124906_3272954841753076933_o.jpg

14700817_1106494242791567_1375393556371842786_o.jpg

 

14639606_1106495999458058_8782075766303058724_n.jpg

 

14572795_1106494262791565_4016857515346777854_n.jpg

14522812_1106494306124894_5552839152869090367_n.jpg

Ha szeretnél divat- tánc- és zenetörténeti cikkeket olvasgatni, ebből a tartalomjegyzékből kedvedre válogathatsz.

Szólj hozzá!

Sport és szabadidő ruhák az 1930-as években

2018. november 04. 16:48 - Contrapasso


ann_sothern_1930s.jpg

 

Ha valaki az 1900-as évek elején azt állította volna egy társasági beszélgetés alkalmával, hogy harminc év múlva eltűnik a fűző a nők ruhatárából, a szoknyájuk térdig fog érni, sőt, egészen mini nadrágocskákat is felvesznek majd ujjatlan blúzokkal,  úszni, teniszezni, síelni, korcsolyázni is fognak úgy, hogy versenyszerűen is - bizonyára nem hittek volna neki.

Pedig ez történt. Az 1930-as évekre a rendszeres testmozgás, sportolás, aktív szabadidő eltöltés természetes részét képezte a mindennapi életnek a nők körében is, nemcsak a férfiakéban. Így a divattervezők hamar ráébredtek, hogy ezen elfoglaltságok köré külön iparág – a sportruházat tervezése, gyártása – építhető. 

Az, hogy ki milyen sportolási lehetőséggel élt, illetve milyen sporteszközöket használt, nyilván függött az évszaktól, a pénztárca vastagságától, a földrajzi adottságoktól és a helyi szokásoktól is. 

Amikor az 1930-as évek divatjáról szóló blogot írtam, megígértem, hogy egy külön írásban fogok foglalkozni az évtized szabadidős és sport ruháival. (Az alap cikket itt olvashatjátok el.) A paletta olyan széles, hogy képtelenség mindenről írni, így leginkább benyomásokat szerezhetünk az alábbi képsorozat alapján. Repüljünk tehát vissza az időben és fürödjünk, síeljünk, bátran nosztalgiázva, ebben a második  világháború előtti utolsó békés évtizedben, már csak az életérzés kedvéért is..

Nyári sportok és szabadidős elfoglaltságok:

Ha nyaralás, akkor vízpart. A fürdőruhák gyapjúból, pamutból készültek, majd az évtized nagy újításaként lastex anyagból is. Ez utóbbi már rugalmas is volt, így jobban idomult a test vonalaihoz.

furdoruhakforrasvintagephotolivejournalcom.jpg

augustaauctions.jpg

Forrás: Augusta Auctions

8077cdc10be00a75c1b2a0a92ca6aae7.jpg

forrás: unframed.lacma.org

 

Nőknek, vízparti sétához, szórakozáshoz rendkívül divatosak voltak a pizsama stílusú együttesek, amelyek lenge, bő szárú nadrággal és vállpántos felsővel készültek vékony lenvászonból, esetleg selyemből. Hozzá nagy karimájú szalmakalap és szandál illett.

78220ccd5b5b7fccc493e5845a5b3d2a.jpg

c57981ea2259cb0c80fb9dac632316f5.jpg

0059.jpg

forrás:Augusta Auctions

 

A férfiak a vízparti sétákhoz könnyű lenvászon öltönyt viseltek:

a9424f464cd890f4c851da26417f12c7.jpg

 

Vitorlázáshoz matróz stílusú és laza ruhák illettek:

digitalmuseum_se.jpg

 

db480e5062bac5c0ae7b274f2af7d1e4.jpg

 

A vízparton kívüli elfoglaltságok közül igazán népszerű a tenisz volt, különösen az úri középosztály és a felsőbb körök képviselői körében. Már a pályára való megjelenéshez is külön öltözeteket terveztek.

dd67b7bd40231a598f41721b64e3aecd.jpg

fdc0f4ee87c901eec82308f3a3f6e2c4.jpg

2f4db68a047795febdb5bdac82362eab.jpg

forrás:vanityfair.com

A túrázás és kirándulás is a listavezető szabadidős tevékenységek közé tartozott. Ekkor már speciális bakancsok is készültek.

d7af6876139d5a7c2f8cf04e33a23674.jpg

83400db9d4f7722c86834e60c387b026.jpg

f42ea487148c5098a373b19f6de6a84c.jpg

 

Lovagláshoz természetesen lovagló nadrágot vettek fel.

bf88e09aef3e364bdc50d4ead7f08a5e.jpg

A képen Joan Crawford lovagló ruhában. Forrás:joancrawfordbest.com

A lovaspólóhoz szigorú előírások szerint kellett öltözni. Létezett még elefánt-teve- biciklis és kenupóló is. Ez a játék főleg a gazdag rétegeket mozgatta meg:

5e446b2afe09627b0ff314bb9a41d218.jpg

 

Mint ahogyan a golfozáshoz is csak a meghatározott öltözékben lehetett a pályán megjelenni:

3c930cc045671db75b32ce88fe4bc3cf.jpg

 

Kerékpározás egyedül és párosan. Egész fura tandemeket is használtak:

joyce_barry.jpg

malvernstar_tandem.jpg

 

Görkorcsolyázós képeket is találtam:

24d220564c4ca74d0dbb441c8541c97c.jpg

 

Horgászat csak csinosan, teljes sminkben. Bette Davis horgászik.

bettedavis1930s.jpg

 

Íjászat:

b77ca1f31df2b6dd14c6c0905575e015.jpg

 

Ping pongozó lányok: 

playingpingpong.jpg

 

Téli sportok és szabadidős elfoglaltságok:

A korcsolyázás változatlanul nagyon népszerű volt minden korosztály körében.

1369d92f3dc2d9a92404fb05e2520439.jpg

 

 

1933forrasfortepanhuhalmosisandorkepszam151348.jpg

Korcsolyázás Budapesten, a BLKE teniszpályákon 1933-ban.  A kép forrása: Halmosi Sándor fotója,Fortepan,151348.sz.kép

 

Természetesen a síelés is közkedvelt sportolási lehetőség volt.

f606ca54326549862a5b6ccaf803ba2b.jpg

Forrás:alinestyle56.com

 

ca7a3ea174959d23f3460d8439f0e644.jpg

 skiensemblethemuseumatfitc1935.jpg

Síruha együttes kb.1935-ből. The Museum at FIT

 

 

Szánkózás nagy élményt nyújtott kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Egy úr szánkózás közben is úr. Nyakkendő nélkül egy tapodtat sem. :) 


eadd0cd00f8b36c28cca290e05985abd.jpg

Forrás: witness2fashion.wordpress.com

Gondolom, hogy a jéghoki, nem lehetett olyan gyakori sport a nők körében, de azért akadtak bátor vállalkozók:

0f202ff7b42bedef7e8fee9518d098e7.jpg

 

 Befejezésül itt egy igazán különleges, nálunk nem annyira elterjedt sport, a síjöring, ahol egy ló húzza a sítalpas versenyzőket:

skijoringca1930snationaalarchiefnetherlands.jpg

Forrás:Nationaal Archief, Netherland

Kapcsolódó témák: arról, hogy milyen sportolási lehetőségeik voltak a nőknek a XX.század fordulóján, itt olvashatsz, külön fejezetben találod a téli és a nyári sportokat.

Ha szeretnél még más témában is cikkeket olvasni, ebben a tartalomjegyzékben kedvedre válogathatsz. 

1 komment

Iskolásnak lenni a Századfordulón

2018. szeptember 09. 14:01 - Contrapasso

 ff70a4d46206ac2b1afc89d1d841cbde.jpg

Eljött a szeptember, becsöngettek az iskolákban. A diákok táskáiban már ott lapulnak az új tankönyvek, füzetek, tolltartók, esetleg tabletek, okos telefonok, és mindenki vérmérséklete szerint lelkesen vagy kevésbé érdeklődve néz az új kihívások elé.

Egy Századfordulós iskolai kép kapcsán elgondolkodtam, hogy milyen is lehetett ekkoriban iskolába járni, diáknak lenni?

A XIX.század második felére a gazdasági fellendülés és az iparosodás következményeként szükségesé vált az általános ismeretekkel rendelkező munkaerő kinevelése, akik az írás-olvasáson túl már egyéb tudással is rendelkeztek. Így Európa-szerte országonként eltérő időpontokban, de bevezették a kötelező népiskolai oktatást. 

A Századfordulón az oktatás színvonala, milyensége igen széles skálán mozgott. Függött az adott iskola földrajzi helyzetétől, az ott tanulók családjainak társadalomban elfoglalt helyétől, a fenntartó anyagi lehetőségeitől, stb. 

Magyarországon például az 1868.évi XXXVIII.tc. az ún. népoktatási törvény írta elő a tankötelezettséget 6-12 éves kor között. Ekkor vezették be a 6 osztályos elemi népiskolákat.

Később, az 1883. évi XXX.tc. pedig a középfokú oktatást reformálta meg, melynek eredményeként a fiú diákok 8 osztályos gimnáziumokban és a reáliskolákban szerezhettek érettségi bizonyítványt. Lányok számára 1896-ban, az Országos Nőképző egyesület budapesti felsőbb leányiskolájában nyílt lehetőség első alkalommal gimnáziumi tanulmányokat folytatni és érettségi vizsgát tenni.

1884-től léteztek a tanonciskolák, amik a szakmunkásképzők elődjének tekinthetők.

A felsőoktatás a tudományegyetemeken folyt. Új egyetemek is indultak, pl. Kolozsvárott és Debrecenben. 1895-től a nők is felvételt nyerhettek a budapesti és a kolozsvári egyetem orvosi-,gyógyszerészeti- és bölcsész karaira.

Ugyanakkor Angliában ekkoriban emelték fel a kötelező oktatás felső korhatárát 12 évesről 14 évesre. Ezzel nemcsak az elsajátítandó tananyag bővülhetett, de az elburjánzó gyermekmunkának is igyekeztek gátat szabni. A fiúk több reál tantárgyat is tanulhattak, míg a lányokat leginkább arra készítették fel, hogy jól férjhez tudjanak menni. 

Mindezek alapján látható, hogy egységes képet az oktatásról nem lehet alkotni, a korabeli fotók segítségével is csupán benyomásokat szerezhetünk. A következő képek, amelyek a világ különböző pontjain készültek - sokszor egy-egy ellesett pillanatot is megörökítve-, azonban remekül visszaadják a korszak krétaporos hangulatát. 

 

Kedvelt viselet volt fiúk és lányok körében egyaránt a matrózruha. (Arról, hogy egyébként hogyan öltöztették a gyerekeket a Századfordulón, itt olvashattok) 

3f96e6e911b1a12a147864f35ae0544a.jpg

7cf73a90e06631e2a029a30dab9f5889.jpg

 41127d4bb4e92fd98d095aaa75a5a37d.jpg

Az iskolai egyenruha eleinte a szegény sorsú tanulók ruházata volt, amit az iskola fenntartója biztosított számukra. Ezekből az egyszerű, de praktikus viseletekből aztán, ahogy telt múlt az idő, az elit iskolák egyenruhája lett. Minden iskola más egyenruhát rendszeresített, így már messziről lehetett tudni, hogy a diák melyik oktatási intézményben tanul. 

4dac75df41c8a5e81af858ebcf8d8152.jpg

 Elemi népiskolai tanulók egyszerű egyenruhában.

 

689faf6e21af9cc3b5df78e3a82ab472.jpg

 Matrózsapka és matróz kabát, matrózcsíkos szoknyával.

 d3b68e80f577d5495ed9ade110f8afe0.jpg

Fehér inges, nyakkendős, zakós iskolai egyenruha girardi kalappal.1902.május

 a_student_of_the_institute_for_noble_maidens_in_her_uniform_st_petersburg_russia_before_1917.jpg

 A szentpétervári Szmolnij Intézet egyenruhája. Ebben a patinás leánynevelő intézetben nemesi származású kisasszonyok oktatása folyt egészen 1917-ig. 

 

Most kukkantsunk be néhány tanterembe:

chelseaengland1912.jpg

 75ab74efb34809b3e968fb44a736b2be.jpg

 9a16558377b82cbd70361fc1da6a2e9c.jpg

 c6a8d2f1d43a941f1a478b2cca5a613e.jpg

 fbc2d0b19ac08d2869951a520fd44472.jpg

cbe483739154da7b8a42060f3544cbb7.jpg

100_eves_iskola_cimkep.jpg

A kép forrása:szeretlekmagyarország.hu

3ed5d18df2dbec882a4e4b51ef482471.jpg

 

 c481443c3f78c02cf964c3912daa7eee.jpg

 Táncóra a Szmolnij Intézetben.

 

Az oktatás sokszor az alapvető dolgok tanítására is kiterjedt:

2619137d3973b6d22d70abda8a42eba3.jpg

 

A kis és nagyobb diákok tanulhattak tankönyvekből ,ezeket általában kölcsönbe kapták az iskolától, amit aztán év végén vissza kellett adni. Ceruzával és tintába mártogatós tollal írtak. Használták a ceruzahegyezőt is. A palatábla azonban olyan praktikus eszköz volt, amihez csak egy palavessző és egy törlőkendő vagy szivacs kellett, és máris végtelen alkalommal lehetett használni. A könyveket vagy táskában, vagy szíjjal összekötve hordták az iskolába.

antiquahu.jpg

9a00efafaf1a10ef07362a20544d5e0e.jpg

 b251a681643b92f64d43c6558a99bb2f.jpg

 a13484ad13d062cd1a1f1081a5053401.jpg

 Az osztályteremben szigorú rend uralkodott. Az órán a diákok csendben, a padra tett, vagy karba font, esetleg hátra tett kézzel ültek és hallgatták a tanárt. Közbeszólásnak, egymás közötti beszélgetésnek nem volt helye.

9eb21ee5fac91094589b69c1fb8b6eaf.jpg

 

Aki a szabályokat megszegte, különféle büntetésekre számíthatott. Nem volt ritka a testi fenyítés sem:

c27315efca94b8749952c48799916dc2.jpg

 Felhasznált irodalom: "Oktatásügy a századforduló körüli évektől a trianoni békeszerződésig." mek.oszk.hu , "Edwardian Era Education" www.victorian-era.org.

A képek forrásait a Contrapasso Pinterest oldalán itt találjátok: https://hu.pinterest.com/contrapasso2/the-victorian-and-edwardian-school/ .

Ha még szeretnél további cikkeket olvasni a divat- tánc-, vagy a zenetörténet témában, ebből a tartalomjegyzékből válogathatsz. 

 

 

 

9 komment

Az űrkorszak, a The Beatles, a hippik és a divat az 1960-as években

2018. augusztus 01. 19:50 - Contrapasso

themondriandressbyyvessaintlaurentforrasrealbronxbettytumblrcom.jpg

Az 1960-as évek öltözködési szokásai jól tükrözték vissza a korszak társadalmi változásait, s a legfontosabb események is hatással voltak az alakulására. Így elmondhatjuk, hogy talán még sosem volt olyan sokrétű és színes (szó szerint is) a divat, mint ebben az évtizedben, mert egymással egyidőben és egymást követően is számos stílus jellemezte. Terjedelmi okok miatt képtelenség ennek minden mozzanatát bemutatni itt ebben a cikkben, így csak villanásokat nézzünk meg most együtt.

A nőknél az első években a korábbi évtized ruhasziluettjei köszöntek vissza. (Arról, hogy milyen volt a divat az 1950-es években, itt olvashatsz.) A ceruzaruhák, vagy éppenséggel a szűk felsőrész és bő szoknya kombinációja hódított, igen magas, aszfaltot lyuggató tűsarkú cipőkkel. A kosztüm változatlanul minden konszolidált nő ruhatárának részét képezte.

forrasflickrcom_1.jpg

Divatkép egy 1961-es katalógusból.

1961shoes.jpg

Katalóguskép 1961-ből.

511b15e81a07fe761c412e6e27868798.jpg

vogue1965.jpg

Vogue 1965.

 

A szovjet és az amerikai tudósok állandó versengésének gyümölcseként Jurij Gagarin 1961-ben űrhajójával megkerülte a Földet, majd aztán 1969-ben Neil Armstrong személyében először lépett ember a Holdra. Így a divatban is beköszöntött az űrkorszak. Ekkoriban születtek a tervezői asztalokon a furábbnál furább futurisztikus ruha ötletek, mint pl. ezek itt:

794120365be3690d6765e5acce35a562.jpg

pierre_cardin_for_nrc_couture_march_1967.jpg

Pierre Cardin modell 1967

 

64c6be147b0c65689379caa4f281b636.jpg

 Pierre Cardin modellek 1968.

A húsz évig tartó vietnami háború jelentős évei ezekre az időkre estek (1955-1975). Egyre több amerikai diák gondolta úgy, hogy ennek véget kéne már vetni. A diáklázadásokból alakult ki a társadalmi normák és az aktuális politikai rendszer ellen lázadók mozgalma, a hippi mozgalom, mely egy teljesen új, szabad életérzést hozott magával. Hosszú hajukról, bő szárú farmernadrágjukról, a nyakukban csüngő sok-sok láncról, színes, virághímzéses tölcsér ujjas blúzaikról, óriási napszemüvegeikről lehetett már őket messziről megkülönböztetni. Sajátos világfelfogásukat hirdették szóban tüntetéseken, zenében koncerteken. Gyakran fogyasztottak kábítószert is. Szívesen fordultak a keleti kultúrák értékei felé és a nagyon elhivatottak kolóniákban éltek egy nagy közösséget alkotva.Tombolt a Beatles, a The Rolling Stones láz és áhítattal hallgatták Scott McKenzie San Francisco című dalát. A hippi divat a maga lazaságával sok fiatalt megérintett, így még a következő évtized elején is meg tudott újulni. 

937a4471c19ce0678e1ea36ccf7158b0.jpg

michelle_breton_anita_pallenberg_and_mick_jagger.jpg

Mick Jagger, Michelle Breton és Anita Pallenberg

86b9378849fcbaa40f8d69bef151091c.jpg

 

A nagy újítás, a műszálas anyagok általános jellegű felhasználása volt. A nylon, a műbőr és más szintetikus anyagok kiváltották a drágább selyem, valódi bőr és egyéb természetes anyagokat, így a konfekcióipar óriási mennyiségben ontotta a tömegtermelt árucikkeket. A legfrissebb trendek szerinti, de olcsóbb kivitelezésű ruhadarabok a kevésbé tehetősek számára is elérhetővé váltak. 

montgomery_ward_catalog_fall-winter_1968.jpg

 

Az évtized második felében ,hála Mary Quant angol divattervezőnek(1930- ) hódító útjára indult a mini szoknya és a forrónadrág. maryquant1965.jpg

Mary Quant 1965-ös modell.

 

 

mary_quantminipants_1966.jpg

Mary Quant rövidnadrágok 1966-ból.

 

 

Piet Modrian(1912-1944) festményei megihlették Yves Saint Laurent (1936-2008), és 1965-ben bemutatta híressé vált Modrian kollekcióját. A ruháknak nemcsak a mintája volt újdonság, hanem a bő, "A" vonalvezetés is.

1a8e5754b21db27704ea59a67abd283e--aten-piet-mondrian.jpg

Yves Saint Laurent Modrian kollekciója

 

A geometrikus op-art minták új, színes, fiatalos és modern külsőt kölcsönöztek viselőjüknek. Úgy tűnik, a fantázia ezen a téren kimeríthetetlen volt. Ezekhez az általában élénk színű mini ruhákhoz színes harisnyát és közepesen magas, vastag sarkú színes műbőr lakk félcipők illettek.

pierrecardinopart.jpg

Pierre Cardin op art modellek. A kép forrása: CutureAllure.com 

 

 

607f268a03b67b0d4241b9fc6050aa9d.jpg

 

 

Az alsóneműk és hálóruhák is nylonból készültek:

98980e71aae5d26b46e2499f70ca9e52.jpg

 

A nők hajukat szépen ondolálva, tupírral magasítva, sok lakkal fixálva viselték. Divatos volt a műhajjal megemelt, magasra tupírozott konty is, de Twiggynek (1949- ), a korszak híres kislányos alkatú modelljének köszönhetően az egészen rövid fiús frizura is.

bcf73a543ea769a451951cedc38b12fe.jpg

2dc1c15a47379cdcf73b9c2314803945.jpg

34287215dec164828b70455400017ae9.jpg

1bd682595873f90890190574a88ae1ee.jpg

Twiggy

 

A férfiak ruhatára látványosan átalakult. Az öltöny válla keskenyebb, a nadrág szára szűkebb lett.

forras_deeploungemusic.jpg

 

A sportos fazonok teljesen bevonultak a hétköznapi öltözködésbe.

forrasetsycom_2.jpg

 Alsóruhájuk szerencsésebb esetben pamutból, egyébként műszálas anyagból készült:

d9bed52e4498ecd68873d6b5ef186f92.jpg

 

 

A korszak híres énekesei, együtteseinek tagjai is alakították a divatot. Hajviseletük, öltönyeik vagy éppen laza bőrdzsekijeik és farmernadrágjaik után számos fiatal sóvárgott.

c7fe7331dcc5325fe59db5e85dab7235.jpg

 

pinkfloyd1967.jpg

A Pink Floyd 1967-ben.

 

elvis_presley_publicity_photo_for_the_trouble_with_girls_1968.jpg

Elvis Presley 1968-ban.

 

A férfiak vágattak maguknak rövid, vagy félhosszú hajat is, de a laza hippi stílus kedvelői megnövesztették egészen hosszúra.

 images.jpg

 

A lábbeli stílusa a felsőruházat stílusához igazodott. Öltönyhöz elegánsabb, farmerhez sportosabb cipőt húztak. Ekkoriban vált népszerűvé a tornacipő-farmernadrág párosítás.

747b4877eb6ff28e8728e812b1193b3c.jpg

 

 

Magyarországra a fenti divatirányzatok szűrten jutottak el. A politikai elit és a népszerű művészek a Budapest Divatszalonból vagy Rotschild Klára szalonjából öltözködhettek, ahol minőségi anyagokból a legfrissebb trendek szerint készültek a ruhák.

rotschildklaramanekenek1966.jpg

A Rotschild- lányok, azaz a Clara szalon modelljei 1966-ból. 

A népes többség pedig az állami áruházak konfekció kínálatából választhatott, vagy varrattak maguknak. Az áruválaszték azonban mindig egy-két évvel le volt maradva az aktuális divattól. Ekkoriban készültek azok az igen jellegzetes domborúra nyomott mintás dzsörzé anyagok és ruhák, amiket szüleink és nagyszüleink szekrényében találtunk, s amelyek manapság ismét megjelentek a nagyobb ruházati áruházak polcain.

centrumaruhaz-3.jpg

A kép forrása: Berzsenyi Dániel Könyvtár képeslap-és fotótára

A nők esetében már elfogadható volt, ha valaki nadrágot viselt, de a férfiaknál a hosszú hajat és mindkét nem esetében a farmer nadrágot sokáig rossz szemmel nézték. Egyfajta tiltó listán voltak, mert úgy gondolták, hogy ezek az imperialista laza erkölcsök megtestesítői.

 

 

A híres színészek hajviseleteikkel, öltözködési szokásaikkal szintén hatottak a divatra, mint azt már a korábbi évtizedekben is láthattuk. Végezetül nézegessünk párat a fotóik közül:

23bcfa6ce7d97dbc1cb7309ebfd69a35.jpg

Alain Delon

 

cc7f0b9566cafb5f4cd46486f87d3186.jpg

Clint Eastwood

 

paul_newman_1963.jpg

Paul Newman

 

raymond-cauchetier-jean-paul-belmondo-on-the-set-of-22a-bout-de-souffle22-directed-by-jean-luc-godard-1960-11-1280x1759_1.jpg

Jean-Paul Belmondo

 

17c42871e3eff76da0b466cf718c2500.jpg

Sophia Loren

 

1938-claudia-cardinale-signed_1.jpg

Claudia Cardinale

 

1963.jpg

Audrey Hepburn

 

cc75c0ec0b9233aea6d7dd6429604018.jpg

Catherine Deneuve

 Ha még szeretnél további divattörténeti cikkeket olvasni, ebből a tartalomjegyzékből kedvedre választhatsz. 

 Felhasznált irodalom: Képes Divattörténet,Corvina Kiadó 1977, A magyar divat 1116 éve, Absolut Media Zrt.2012.

Szólj hozzá!

Reneszánsz táncház egy oktató szemével

2018. július 16. 18:59 - Contrapasso

starlight-masquerade-venetian-renaissance-costume-34-francken.jpg

 

Itt a nyár, és itt vannak a különböző történelmi korokat idéző rendezvények, harci játékok, életmód bemutatók, esküvők, vásárok, forgatagok, az ilyen téma iránt érdeklődők legnagyobb örömére. Biztosan sokan megfordultatok táncházban is ennek kapcsán, vagy bármilyen más, akár magyar, moldvai, ír vagy éppen görög táncházban. Így emlékeztek még arra a kellemes, jó érzésre, amit egy ilyen nagy, közös táncolás okoz. Ha sikerül a tánclépéseket hamar elsajátítani, az fantasztikus élményt ad. Az emberben emelkedik az adrenalin, és egyik táncot a másik után felszabadultan ropja végig, hogy utána kellemesen elfáradva, mosolyogva térjen haza. (A képen: Hieronymus Francken: Karnevál Velencében)

Na, de milyen egy ilyen táncház az oktató szemszögéből?

A táncházban a cél az, hogy mindenki jól érezze magát. Ugyanakkor egy ilyen program is - ugyanúgy, mint egy tánckurzus vezetése a gyakorlott táncosoknak - komoly felkészülést igényel a lelkiismeretes oktatótól, csak más jellegűt. Nagy a felelősség, hiszen gondoljunk csak bele, hogy azok, akik beállnak táncolni, a reneszánsz kultúra egy szeletével ismerkednek a táncokon és a zenén keresztül. 

robert_dudley_elizabeth_dancing2_1.jpg

Erzsébet királynő Robert Dudleyval  voltát táncol. 

 

A rendezvényszervezők – tisztelet a kivételnek – leginkább csak egy programpontot látnak, amellyel a közönséget lehet szórakoztatni. Így nem igazán vannak tisztában a megvalósítás részleteinek fontosságával. Ezért a munka először a körülmények részletes megbeszélésével kezdődik. Hol, milyen időtartamban, milyen korosztály számára kell a táncsort összeállítani, mik a technikai feltételek, stb. Ha van rá lehetőség, célszerű a helyszínt is megtekinteni és a táncház előtti közvetlen programról is érdeklődni, mert ha pl. egy lovasbemutató után szeretnék a fűcsomókon ugráltatni a tisztelt publikumot, időben lehessen tiltakozni és kedvesen, de határozottan egy szilárd talajú, „aknamentes” helyet kieszközölni.

leonardorider.jpg

Leonardo da Vinci: Lovas, tanulmányrajz

 

Ezután jöhet a táncok sorának összeállítása. A reneszánsz táncokról tudni érdemes, hogy ezeknek általában konkrét koreográfiája van, tehát a korabeli táncszerző pontosan leírta, hogy milyen zenére, milyen tánclépéssel és milyen koreográfiát kell előadni. Vannak egészen egyszerű és léteznek igen bonyolult, vagy nagyon technikás táncok is. Egy táncházba nyilvánvalóan ez utóbbiak nem valók. 

270_1.gif

Fabritio Caroso: Nobiltá di Dáme című táncos kiadványának egyik táncleírása (Chiara Stella)

 

A szülők gyakran a gyerekekkel együtt állnak be táncolni. Ezért nem árt olyan táncokat is a listára venni, amelyek minden korosztálynak szólnak, illetve amíg a szülők pihennek, a gyerekek még tovább játszhassanak csillogó szemmel (mivel ez nekik nem tánc, hanem játék).

pieter-bruegel-the-elder-children-games.jpg

Pieter Bruegel: Gyermekjátékok, részlet

 

A könnyen megtanulható, változatos térkoreográfiájú, és dallamos muzsikájú táncok előnyt élveznek. Nem tiszteletlenség a szerzővel szemben, ha esetenként ennek érdekében egy kissé egyszerűsítjük a lépéseket a könnyebb elsajátíthatóság érdekében (azonban ilyenkor ezt mindig illik megemlíteni a résztvevőknek.) Általában több tánccal érdemes készülni, mint ami a megadott időbe belefér, és jó, ha van a tarsolyban lassú és gyors, páros és körtánc is.

Eljött a pillanat, és kezdetét veszi a táncház, a vállalkozó szelleműek kört alkotnak körülöttünk. Ekkor már nagyjából lehet látni a résztvevők korából, neméből és tartásából (ti. mennyire gyakorlott táncos valaki), hogy mivel kezdjünk, és hogyan következzenek egymás után a megtanítandó darabok, hogy a figyelem se lankadjon és a lelkesedés is megmaradjon. Így ez a program „rögtönzős” része.

hieronymus_francken_i_courtiers_strolling_in_a_garden.jpg

Hieronymus Francken I. Séta a kertben

 

A táncolni vágyók szeretik és okkal el is várják a jól érthető, egyszerű és határozott utasításokat, és ha megmutatják nekik, mit és hogyan lépegessenek. Minden tánctanár óhatatlanul is beleviszi a saját egyéniségét a magyarázataiba, de nem árt tudni, hogy a közönség nem szereti a pattogós, kiképző őrmester stílust, de a halk és bátortalan oktatókat sem.

hansburgkmairlandschneckt.jpg

 

 

Ha zenekar van a segítségünkre, az az élőzene élményét is adja. Továbbá azzal az előnnyel is jár, hogy az oktató jelzéseire a zenét hol lassabban, hogy gyorsabban tudják szolgáltatni a táncolókra tekintettel.

unknown_artist_female-portrait-renaissance-art.jpg

Ismeretlen mester: Muzsikusok

A hangfelvételről hallható zene pedig a stúdió hangzása miatt élvezetes és bármennyiszer ugyanolyan minőségben visszajátszható.

Az oktató folyamatosan figyeli, hogy a táncosok milyen gyorsan haladnak a lépésanyag elsajátításával, így felmérheti, hogy egy-egy táncot hányszor érdemes ismételni. Észre kell venni, ha fáradnak a résztvevők, vagy éppenséggel ha gyorsabb, vagy játékosabb táncra vágynak. A tapasztalat sokat segít, mert minél több táncházat tart valaki, annál hamarabb észreveszi ezeket a nem verbális jelzéseket.

 hieronimuselderthedancingparty.jpg

Hieronymus Francken: Táncolók

A táncház akkor jó, ha nem azzal ér véget, hogy a közönség elszállingózott és kiürült a tánctér, hanem azzal, ha még szeretne is mindenki maradni, de már el is fáradt kellően. No és persze ha visszatérnek a következő táncházba is.

Kapcsolódó témák, amelyek még érdekelhetnek: itt a reneszánsz báli etikettről olvashatsz, itt pedig a táncírás történetéről. Ha szeretnél még a tánc-divat-és zenetörténeti cikkeim között böngészni, ebben a tartalomjegyzékben kedvedre válogathatsz.

 

 

Szólj hozzá!