Contrapasso

Divat- tánc- és zenetörténet

Az űrkorszak, a The Beatles, a hippik és a divat az 1960-as években

2018. augusztus 01. 19:50 - Contrapasso

themondriandressbyyvessaintlaurentforrasrealbronxbettytumblrcom.jpg

Az 1960-as évek öltözködési szokásai jól tükrözték vissza a korszak társadalmi változásait, s a legfontosabb események is hatással voltak az alakulására. Így elmondhatjuk, hogy talán még sosem volt olyan sokrétű és színes (szó szerint is) a divat, mint ebben az évtizedben, mert egymással egyidőben és egymást követően is számos stílus jellemezte. Terjedelmi okok miatt képtelenség ennek minden mozzanatát bemutatni itt ebben a cikkben, így csak villanásokat nézzünk meg most együtt.

A nőknél az első években a korábbi évtized ruhasziluettjei köszöntek vissza. (Arról, hogy milyen volt a divat az 1950-es években, itt olvashatsz.) A ceruzaruhák, vagy éppenséggel a szűk felsőrész és bő szoknya kombinációja hódított, igen magas, aszfaltot lyuggató tűsarkú cipőkkel. A kosztüm változatlanul minden konszolidált nő ruhatárának részét képezte.

forrasflickrcom_1.jpg

Divatkép egy 1961-es katalógusból.

1961shoes.jpg

Katalóguskép 1961-ből.

511b15e81a07fe761c412e6e27868798.jpg

vogue1965.jpg

Vogue 1965.

 

A szovjet és az amerikai tudósok állandó versengésének gyümölcseként Jurij Gagarin 1961-ben űrhajójával megkerülte a Földet, majd aztán 1969-ben Neil Armstrong személyében először lépett ember a Holdra. Így a divatban is beköszöntött az űrkorszak. Ekkoriban születtek a tervezői asztalokon a furábbnál furább futurisztikus ruha ötletek, mint pl. ezek itt:

794120365be3690d6765e5acce35a562.jpg

pierre_cardin_for_nrc_couture_march_1967.jpg

Pierre Cardin modell 1967

 

64c6be147b0c65689379caa4f281b636.jpg

 Pierre Cardin modellek 1968.

A húsz évig tartó vietnami háború jelentős évei ezekre az időkre estek (1955-1975). Egyre több amerikai diák gondolta úgy, hogy ennek véget kéne már vetni. A diáklázadásokból alakult ki a társadalmi normák és az aktuális politikai rendszer ellen lázadók mozgalma, a hippi mozgalom, mely egy teljesen új, szabad életérzést hozott magával. Hosszú hajukról, bő szárú farmernadrágjukról, a nyakukban csüngő sok-sok láncról, színes, virághímzéses tölcsér ujjas blúzaikról, óriási napszemüvegeikről lehetett már őket messziről megkülönböztetni. Sajátos világfelfogásukat hirdették szóban tüntetéseken, zenében koncerteken. Gyakran fogyasztottak kábítószert is. Szívesen fordultak a keleti kultúrák értékei felé és a nagyon elhivatottak kolóniákban éltek egy nagy közösséget alkotva.Tombolt a Beatles, a The Rolling Stones láz és áhítattal hallgatták Scott McKenzie San Francisco című dalát. A hippi divat a maga lazaságával sok fiatalt megérintett, így még a következő évtized elején is meg tudott újulni. 

937a4471c19ce0678e1ea36ccf7158b0.jpg

michelle_breton_anita_pallenberg_and_mick_jagger.jpg

Mick Jagger, Michelle Breton és Anita Pallenberg

86b9378849fcbaa40f8d69bef151091c.jpg

 

A nagy újítás, a műszálas anyagok általános jellegű felhasználása volt. A nylon, a műbőr és más szintetikus anyagok kiváltották a drágább selyem, valódi bőr és egyéb természetes anyagokat, így a konfekcióipar óriási mennyiségben ontotta a tömegtermelt árucikkeket. A legfrissebb trendek szerinti, de olcsóbb kivitelezésű ruhadarabok a kevésbé tehetősek számára is elérhetővé váltak. 

montgomery_ward_catalog_fall-winter_1968.jpg

 

Az évtized második felében ,hála Mary Quant angol divattervezőnek(1930- ) hódító útjára indult a mini szoknya és a forrónadrág. maryquant1965.jpg

Mary Quant 1965-ös modell.

 

 

mary_quantminipants_1966.jpg

Mary Quant rövidnadrágok 1966-ból.

 

 

Piet Modrian(1912-1944) festményei megihlették Yves Saint Laurent (1936-2008), és 1965-ben bemutatta híressé vált Modrian kollekcióját. A ruháknak nemcsak a mintája volt újdonság, hanem a bő, "A" vonalvezetés is.

1a8e5754b21db27704ea59a67abd283e--aten-piet-mondrian.jpg

Yves Saint Laurent Modrian kollekciója

 

A geometrikus op-art minták új, színes, fiatalos és modern külsőt kölcsönöztek viselőjüknek. Úgy tűnik, a fantázia ezen a téren kimeríthetetlen volt. Ezekhez az általában élénk színű mini ruhákhoz színes harisnyát és közepesen magas, vastag sarkú színes műbőr lakk félcipők illettek.

pierrecardinopart.jpg

Pierre Cardin op art modellek. A kép forrása: CutureAllure.com 

 

 

607f268a03b67b0d4241b9fc6050aa9d.jpg

 

 

Az alsóneműk és hálóruhák is nylonból készültek:

98980e71aae5d26b46e2499f70ca9e52.jpg

 

A nők hajukat szépen ondolálva, tupírral magasítva, sok lakkal fixálva viselték. Divatos volt a műhajjal megemelt, magasra tupírozott konty is, de Twiggynek (1949- ), a korszak híres kislányos alkatú modelljének köszönhetően az egészen rövid fiús frizura is.

bcf73a543ea769a451951cedc38b12fe.jpg

2dc1c15a47379cdcf73b9c2314803945.jpg

34287215dec164828b70455400017ae9.jpg

1bd682595873f90890190574a88ae1ee.jpg

Twiggy

 

A férfiak ruhatára látványosan átalakult. Az öltöny válla keskenyebb, a nadrág szára szűkebb lett.

forras_deeploungemusic.jpg

 

A sportos fazonok teljesen bevonultak a hétköznapi öltözködésbe.

forrasetsycom_2.jpg

 Alsóruhájuk szerencsésebb esetben pamutból, egyébként műszálas anyagból készült:

d9bed52e4498ecd68873d6b5ef186f92.jpg

 

 

A korszak híres énekesei, együtteseinek tagjai is alakították a divatot. Hajviseletük, öltönyeik vagy éppen laza bőrdzsekijeik és farmernadrágjaik után számos fiatal sóvárgott.

c7fe7331dcc5325fe59db5e85dab7235.jpg

 

pinkfloyd1967.jpg

A Pink Floyd 1967-ben.

 

elvis_presley_publicity_photo_for_the_trouble_with_girls_1968.jpg

Elvis Presley 1968-ban.

 

A férfiak vágattak maguknak rövid, vagy félhosszú hajat is, de a laza hippi stílus kedvelői megnövesztették egészen hosszúra.

 images.jpg

 

A lábbeli stílusa a felsőruházat stílusához igazodott. Öltönyhöz elegánsabb, farmerhez sportosabb cipőt húztak. Ekkoriban vált népszerűvé a tornacipő-farmernadrág párosítás.

747b4877eb6ff28e8728e812b1193b3c.jpg

 

 

Magyarországra a fenti divatirányzatok szűrten jutottak el. A politikai elit és a népszerű művészek a Budapest Divatszalonból vagy Rotschild Klára szalonjából öltözködhettek, ahol minőségi anyagokból a legfrissebb trendek szerint készültek a ruhák.

rotschildklaramanekenek1966.jpg

A Rotschild- lányok, azaz a Clara szalon modelljei 1966-ból. 

A népes többség pedig az állami áruházak konfekció kínálatából választhatott, vagy varrattak maguknak. Az áruválaszték azonban mindig egy-két évvel le volt maradva az aktuális divattól. Ekkoriban készültek azok az igen jellegzetes domborúra nyomott mintás dzsörzé anyagok és ruhák, amiket szüleink és nagyszüleink szekrényében találtunk, s amelyek manapság ismét megjelentek a nagyobb ruházati áruházak polcain.

centrumaruhaz-3.jpg

A kép forrása: Berzsenyi Dániel Könyvtár képeslap-és fotótára

A nők esetében már elfogadható volt, ha valaki nadrágot viselt, de a férfiaknál a hosszú hajat és mindkét nem esetében a farmer nadrágot sokáig rossz szemmel nézték. Egyfajta tiltó listán voltak, mert úgy gondolták, hogy ezek az imperialista laza erkölcsök megtestesítői.

 

 

A híres színészek hajviseleteikkel, öltözködési szokásaikkal szintén hatottak a divatra, mint azt már a korábbi évtizedekben is láthattuk. Végezetül nézegessünk párat a fotóik közül:

23bcfa6ce7d97dbc1cb7309ebfd69a35.jpg

Alain Delon

 

cc7f0b9566cafb5f4cd46486f87d3186.jpg

Clint Eastwood

 

paul_newman_1963.jpg

Paul Newman

 

raymond-cauchetier-jean-paul-belmondo-on-the-set-of-22a-bout-de-souffle22-directed-by-jean-luc-godard-1960-11-1280x1759_1.jpg

Jean-Paul Belmondo

 

17c42871e3eff76da0b466cf718c2500.jpg

Sophia Loren

 

1938-claudia-cardinale-signed_1.jpg

Claudia Cardinale

 

1963.jpg

Audrey Hepburn

 

cc75c0ec0b9233aea6d7dd6429604018.jpg

Catherine Deneuve

 Ha még szeretnél további divattörténeti cikkeket olvasni, ebből a tartalomjegyzékből kedvedre választhatsz. 

 Felhasznált irodalom: Képes Divattörténet,Corvina Kiadó 1977, A magyar divat 1116 éve, Absolut Media Zrt.2012.

Szólj hozzá!

Reneszánsz táncház egy oktató szemével

2018. július 16. 18:59 - Contrapasso

starlight-masquerade-venetian-renaissance-costume-34-francken.jpg

 

Itt a nyár, és itt vannak a különböző történelmi korokat idéző rendezvények, harci játékok, életmód bemutatók, esküvők, vásárok, forgatagok, az ilyen téma iránt érdeklődők legnagyobb örömére. Biztosan sokan megfordultatok táncházban is ennek kapcsán, vagy bármilyen más, akár magyar, moldvai, ír vagy éppen görög táncházban. Így emlékeztek még arra a kellemes, jó érzésre, amit egy ilyen nagy, közös táncolás okoz. Ha sikerül a tánclépéseket hamar elsajátítani, az fantasztikus élményt ad. Az emberben emelkedik az adrenalin, és egyik táncot a másik után felszabadultan ropja végig, hogy utána kellemesen elfáradva, mosolyogva térjen haza. (A képen: Hieronymus Francken: Karnevál Velencében)

Na, de milyen egy ilyen táncház az oktató szemszögéből?

A táncházban a cél az, hogy mindenki jól érezze magát. Ugyanakkor egy ilyen program is - ugyanúgy, mint egy tánckurzus vezetése a gyakorlott táncosoknak - komoly felkészülést igényel a lelkiismeretes oktatótól, csak más jellegűt. Nagy a felelősség, hiszen gondoljunk csak bele, hogy azok, akik beállnak táncolni, a reneszánsz kultúra egy szeletével ismerkednek a táncokon és a zenén keresztül. 

robert_dudley_elizabeth_dancing2_1.jpg

Erzsébet királynő Robert Dudleyval  voltát táncol. 

 

A rendezvényszervezők – tisztelet a kivételnek – leginkább csak egy programpontot látnak, amellyel a közönséget lehet szórakoztatni. Így nem igazán vannak tisztában a megvalósítás részleteinek fontosságával. Ezért a munka először a körülmények részletes megbeszélésével kezdődik. Hol, milyen időtartamban, milyen korosztály számára kell a táncsort összeállítani, mik a technikai feltételek, stb. Ha van rá lehetőség, célszerű a helyszínt is megtekinteni és a táncház előtti közvetlen programról is érdeklődni, mert ha pl. egy lovasbemutató után szeretnék a fűcsomókon ugráltatni a tisztelt publikumot, időben lehessen tiltakozni és kedvesen, de határozottan egy szilárd talajú, „aknamentes” helyet kieszközölni.

leonardorider.jpg

Leonardo da Vinci: Lovas, tanulmányrajz

 

Ezután jöhet a táncok sorának összeállítása. A reneszánsz táncokról tudni érdemes, hogy ezeknek általában konkrét koreográfiája van, tehát a korabeli táncszerző pontosan leírta, hogy milyen zenére, milyen tánclépéssel és milyen koreográfiát kell előadni. Vannak egészen egyszerű és léteznek igen bonyolult, vagy nagyon technikás táncok is. Egy táncházba nyilvánvalóan ez utóbbiak nem valók. 

270_1.gif

Fabritio Caroso: Nobiltá di Dáme című táncos kiadványának egyik táncleírása (Chiara Stella)

 

A szülők gyakran a gyerekekkel együtt állnak be táncolni. Ezért nem árt olyan táncokat is a listára venni, amelyek minden korosztálynak szólnak, illetve amíg a szülők pihennek, a gyerekek még tovább játszhassanak csillogó szemmel (mivel ez nekik nem tánc, hanem játék).

pieter-bruegel-the-elder-children-games.jpg

Pieter Bruegel: Gyermekjátékok, részlet

 

A könnyen megtanulható, változatos térkoreográfiájú, és dallamos muzsikájú táncok előnyt élveznek. Nem tiszteletlenség a szerzővel szemben, ha esetenként ennek érdekében egy kissé egyszerűsítjük a lépéseket a könnyebb elsajátíthatóság érdekében (azonban ilyenkor ezt mindig illik megemlíteni a résztvevőknek.) Általában több tánccal érdemes készülni, mint ami a megadott időbe belefér, és jó, ha van a tarsolyban lassú és gyors, páros és körtánc is.

Eljött a pillanat, és kezdetét veszi a táncház, a vállalkozó szelleműek kört alkotnak körülöttünk. Ekkor már nagyjából lehet látni a résztvevők korából, neméből és tartásából (ti. mennyire gyakorlott táncos valaki), hogy mivel kezdjünk, és hogyan következzenek egymás után a megtanítandó darabok, hogy a figyelem se lankadjon és a lelkesedés is megmaradjon. Így ez a program „rögtönzős” része.

hieronymus_francken_i_courtiers_strolling_in_a_garden.jpg

Hieronymus Francken I. Séta a kertben

 

A táncolni vágyók szeretik és okkal el is várják a jól érthető, egyszerű és határozott utasításokat, és ha megmutatják nekik, mit és hogyan lépegessenek. Minden tánctanár óhatatlanul is beleviszi a saját egyéniségét a magyarázataiba, de nem árt tudni, hogy a közönség nem szereti a pattogós, kiképző őrmester stílust, de a halk és bátortalan oktatókat sem.

hansburgkmairlandschneckt.jpg

 

 

Ha zenekar van a segítségünkre, az az élőzene élményét is adja. Továbbá azzal az előnnyel is jár, hogy az oktató jelzéseire a zenét hol lassabban, hogy gyorsabban tudják szolgáltatni a táncolókra tekintettel.

unknown_artist_female-portrait-renaissance-art.jpg

Ismeretlen mester: Muzsikusok

A hangfelvételről hallható zene pedig a stúdió hangzása miatt élvezetes és bármennyiszer ugyanolyan minőségben visszajátszható.

Az oktató folyamatosan figyeli, hogy a táncosok milyen gyorsan haladnak a lépésanyag elsajátításával, így felmérheti, hogy egy-egy táncot hányszor érdemes ismételni. Észre kell venni, ha fáradnak a résztvevők, vagy éppenséggel ha gyorsabb, vagy játékosabb táncra vágynak. A tapasztalat sokat segít, mert minél több táncházat tart valaki, annál hamarabb észreveszi ezeket a nem verbális jelzéseket.

 hieronimuselderthedancingparty.jpg

Hieronymus Francken: Táncolók

A táncház akkor jó, ha nem azzal ér véget, hogy a közönség elszállingózott és kiürült a tánctér, hanem azzal, ha még szeretne is mindenki maradni, de már el is fáradt kellően. No és persze ha visszatérnek a következő táncházba is.

Kapcsolódó témák, amelyek még érdekelhetnek: itt a reneszánsz báli etikettről olvashatsz, itt pedig a táncírás történetéről. Ha szeretnél még a tánc-divat-és zenetörténeti cikkeim között böngészni, ebben a tartalomjegyzékben kedvedre válogathatsz.

 

 

Szólj hozzá!

Dédanyáink strandruhái

2018. július 01. 17:49 - Contrapasso

Vízparti divat a XIX.században és a Századfordulón

c442ba9614116cd5a699320290ea0a3b.jpg

Végérvényesen kitört a nyár, iskolai szünet van a gyerekeknek. A legtöbb család már eltervezte, hol tölti a nyaralását. Manapság már természetes, hogy sokan választják a vízparti pihenést, ahol nagyot lehet úszni a hűs habokban, pancsolva lehet játszani a sekélyebb vizekben, vagy csak napozni a parton. Mindig így volt ez?

Nem. A strandolás és egyáltalán a vízparti szabadidő eltöltés nem is olyan régi keletű elfoglaltság. Valamikor a XIX.század húszas-harmincas éveiben kezdett a módosabb családok körében népszerűvé válni a fürdőhelyek látogatása akár gyógykúra céljából, vagy csak a friss, vízparti levegő miatt. Ilyenkor heteket töltöttek el egy-egy kedvelt európai fürdővárosban, vagy a tengerparton, tóparton. Kezdetben csak üldögéltek, sétálgattak a vízparton, mert a kor illemszabályai nem engedték meg, hogy nyilvánosan fürdőzzenek.

Persze kivételek mindig voltak:

a_fashion_plate_from_le_supreme_bon_ton_circa_1810-1815.jpg

 Le Supreme Bon Ton divatlap képe 1810-15-ből.

 

Az 1800-as évek közepe táján némi változás következett be ezen a téren, és egyre többen hódoltak a vízbe mártózás élményének, és itt szó szerint csak megmártózást kell érteni. Arra ugyanis, hogy úszni, vagy csak csobbanni lehessen mások előtt a vízben, még várni kellett 50-60 évet.

3949b0ee0b3ddeedb174e3968a86d8a8.jpg

Képeslap a Századfordulóról.

 

Óhatatlanul felmerült az igény, hogy erre a célra szükséges valamilyen ruházat, amely talán kicsit könnyebb viselet, mint a hétköznapi. A mintát persze az aktuális divat szolgáltatta. Készültek kifejezetten a vízparti nyaraláshoz öltözetek, strandruhák, amelyek jellemzően muszlinból, lenből, vászonból, gyapjúból vagy később pamutból készültek, általában valamilyen pasztell színben. A megmártózáshoz is megszületett a fürdőruha, ami persze igen távol állt a mai elképzeléseinktől. Nézzük, mik voltak az aktuális trendek:

 

Így változott a strandruha divat:

sea-side_walking_dress_sept_1810_la_belle_assemblee.jpg

Esti muszlin öltözék fürdőhelyre a La Belle Assemblée folyóiratból 1810-ből.

 

marine_costume_seaside_dress_summer_1826.jpg

Strandruha 1826-ból.

 

 

seaside_ensemble_1864_lacma.jpg

Strandruha 1864-ből. LACMA

 

 

1860-70met.jpg

 Strandruha az 1860-as-70-es évekből. The Metropolitan Museum of Art

 

 

 

white_eyelet_lace_beach_dress_1880s_courtesy_of_kent_state_university.jpg

 Csipkés strandruha az 1880-as évekből. Kent State University 

 

 a_linen_and_cotton_ladies_yachting_ensemble_c_1897_embroidered_with_the_new_york_yachting_club_insignia.jpg

 Len és pamut együttes hajókirándulásokhoz, 1897-ből. A nyakánál látszik a jachtklub hímzett jelvénye. 

 

1890s_white_ribbed_cotton_suit.jpg

Fehér együttes a Századfordulóról. 

 

seaside_dress_of_linen_with_silk_organzasilk_twill_bowenglish_1912-1914.jpg

Len és semlyem organza strandruha 1914-15-ből. V&A Museum

 

1890s_wool_met_1.jpg

Strandruha 1890-ből. The Metropolitan Museum of Art

 

1900kuppenheimer_mens_clothing.jpg

Csíkos öltöny nyaraláshoz a Századfordulóról. 

 

 

vamdoublebreastedsuit.jpg

Duplasoros gombolású öltöny vízparti nyaraláshoz 1904-ből. V&A Museum

 

Most pedig lássuk, hogy hogyan is néztek ki a fürdőruhák:

Az nyilvánvaló volt, hogy az 1850-80-as években olyan nagyon divatos krinolintól és turnűrtől valahogyan meg kellett szabadítani a fürdőző nőket, ha nem akarták azt, hogy a vízbe mártózás az utolsó élményük legyen az életben. Ezért igyekeztek olyan drótváz nélküli ruhákat tervezni, amelyek egyszerűbb szabásúak voltak és ugyanakkor takarták illendően a női idomokat. 

digitalgallerynyplorgbathingdress1858harpersmagazine.jpg

Fürdőruha 1858-ból.

 

bathing_outfit_german_publication_der_bazar_1863.jpg

 Der Bazaar,1863

 

 

1875_women_s_bathing_ensemblefidm_museum.jpg

1875. Fashion Institute of Design & Merchandising Museum

 

A Századfordulón aztán a szabadidős sportok elterjedésével a fürdőzés népszerű nyári program lett. (A Századfordulós nyári sportokról itt olvashatsz.) Ezért a fürdőruhák is praktikusabbak lettek némileg. Könnyebb anyagokat használtak és a kétrészes ruha nadrág része is térdig érhetett már. A felső készült rövid ujjal és ujjatlan változatban is. Hozzá fekete harisnyát húztak vászoncipővel és fodros sapkát tettek a fejükre.

1895-1900met.jpg

1895-1900. The Metropolitan Museum of Art

 

1915abitiantichiit.jpg

1915. A kép forrása: www.abitiantichi.it   

 


1871abitiantichi.jpg

 1875. www.abitiancichi.it

 edwardian_ladies_bathing_shoes.jpg

 

 

A férfiak fürdőruhái egyrészes kezeslábasok, vagy kétrészesek voltak, melyek lehettek egyszínűek, de csíkosak is.

1899.jpg

 1899.

 

4082_butt_1902.jpg

 1902.

 

 

1905_summer_butt.jpg

1905. A fenti képek forrása: www.vintagevictorian.com

 

A tengerparti nyaralás és a fürdőzés örömeit ezek a nosztalgikus Századfordulós képek jól érzékeltetik, úgyhogy végezetül nézzünk meg egy párat közülük:


1910forrascalumet412_tumbrl_com.jpg

f040c4dde0f9725346685e940388c83f.jpg

 65cbe81d8711a153733192c42d0585de.jpg

 830edb26a25709226085fb0a223ad397.jpg

2be4bd0dbcdc40637a88eec0267e7ca4.jpg

Forrás: gallica.bnf.fr

5cee920c80d46d041d653b487b1ef0dc.jpg

Forrás:gallica.bnf.fr

3ab0575af91b3c61da23f5cf9d8350fe.jpg

 

c81c8bb01cf2e4acc7b80bbb0b378ebb.jpg

dayattheseashore1910s.jpg

vintage-everyday-life-of-people-during-edwardian-era-04.jpg

 Ha szeretnél még más cikkeket is olvasni tőlem, nézd meg a tartalomjegyzéket és válassz kedvedre! 

Felhasznált irodalom: Képes Divattörténet, Corvina kiadó,1977 

Szólj hozzá!

Reformruhák és a szecessziós divat a Századfordulón

2018. június 17. 18:16 - Contrapasso

 amucha.jpg

Manapság nagy divatja van a múlt század fordulójának mindennapjait felidézni. A mai rohanó kor embere nosztalgiával nézegeti a régi fotókat, amin nagy kalapos hölgyek a lóverseny futamát nézik, vagy vidáman piknikeznek, vagy napernyő alatt hófehér ruhában korzóznak, esetleg öltönyös urak ülnek egy kerthelyiségben és békésen sörözgetnek. Kissé megmosolyogjuk ugyan, de ugyanakkor irigykedve is olvassuk a megsárgult tudósításokat korabeli eseményekről. Vonatkozik ez a divatra is. (A képen: Alphonse Mucha alkotása)

A Boldog Békeidők, azaz a Belle Epoque időszakában, mely kb.1890-1914 közé tehető, többféle művészeti irányzat jelent meg és vált népszerűvé. Ennek gazdasági és társadalmi okai is voltak, mint pl. a II. ipari forradalom technikai vívmányai adta új lehetőségek, vagy az orosz-japán háború 1904-05-ben, amely a keleti kultúra iránt keltette fel az európaiak érdeklődését. Hihetetlen, de az orosz balett 1909-es párizsi fellépése is felkavarta a kedélyeket és meglódította az alkotók fantáziáját.

Egyre több reformer és orvos látta szükségét annak, hogy a női öltözködést valahogyan a kor igényeihez kellene igazítani, célszerűbbé téve azt. A fűző elleni harc új erőre kapott, és igyekeztek bizonygatni annak egészségtelen, testet nyomorító voltát. (Arról, hogy milyen volt az általános divat az 1890-es években, itt olvashattok. Az 1900-1910 közötti divatról pedig itt,

Az egyik ilyen divatreformer maga Gustav Klimt (1862-1918) festő és párja, Emilie Louise Flöge divattervező volt, akik zsákruháikkal próbálták a nők (és a maguk) életét kényelmesebbé tenni.

g_klimtandemilyfloge.jpg

 

emilyfloge.jpg

 

 

emilieflogeinadressdesignedbygklimt.jpg

 

 

Paul Poiret (1879-1944) a híres francia divattervező pedig hárem nadrágokat és lámpaernyő ruhákat is tervezett:

paul_poiret_sultana_skirts_and_harem_pants_fashions_1911.jpg

 

paulpoiretlampshadedress.jpg

 

Mások a szabásvonal egyszerűsítésével igyekeztek a ruházatot praktikusabbá tenni. Valljuk be őszintén, a kép láttán leginkább egy megkeseredett árvaházi felügyelőnő jut az ember eszébe. 

portrait-der-schwester-des-kunstlers-baladine-klossowska-by-eugen-spiro.jpg

Eugen Spiro: Högy reformruhában.1902

 Hiába a jó szándék, azonban néhány extravagáns nőn kívül nem nagyon viselték ezeket a ruhákat, így egyikből sem lett keresett tömegcikk.

Nem így a szecessziós stílusú ruhák esetében.

A szecesszió (Jugendstil, art nouveau, style modern stb ) is egy új stílusirányzat volt kb.1896 és 1925 között. A szecessziós stílust a művészettörténészek három, viszonylag jól elkülöníthető időszakra bontották. Az első kb.1896-1903-ig, a második 1904-1910-ig és végül a harmadik 1911-1925 közé tehető nagyjából, mivel éles határok nem vonhatók az időszakok között.

A szecesszió, mint képző és iparművészeti irányzat egy teljesen új vonalvezetésű, a növényi motívumokat előtérbe helyező és a finomságot, kecsességet hangsúlyozó irányzat volt. (Florális stílus). Majd 1905-körül a stílusirányzatot már a kettősség jellemezte. A florális stílus mellett a díszítő elemek egyszerűsödni kezdtek, szögletesedtek, rendezettebbé váltak (geometrikus stílus), és ez a letisztult formavilágú késő szecessziós stílus az art deco előfutárának volt tekinthető. Ugyanakkor ismét felfedezték a biedermeier és rokokó korszak historizáló stílusát is.

Mindezen változások természetesen a divatot sem hagyták érintetlenül. A női ruhákon megjelentek az ornamentális díszítő elemek, ugyanakkor a ruházat kényelmesebbé vált, anyagszükséglete csökkent, szabása egyszerűsödött. Az 1910-es évekre a fűző divatja végre valóban leáldozóban volt, melyben igen nagy szerepe volt Paul Poiretnak, aki új vonalvezetésű, laza ruháihoz inkább egy melltartó szerűség viselését ajánlotta. (Az 1910-1920 közötti divatról itt olvashatsz.)

beautiful_photos_of_1910s_fashion_from_the_national_library_of_france.jpg

Az urak öltözködése viszont nem sokat változott a korábbi évekhez képest. Azt sem lehet mondani, hogy a szecessziós stílusjegyek markánsan megjelentek volna a férfi ruházatokon. Nappal fekete és sötétszürke zakót, este fekete színű frakkot vettek fel, melyhez keményített nyakú fehér inget, nyakkendőt (csokor, sál, vagy a maihoz hasonló hosszúkás) viseltek. Nyárra divatba jött a fehér, vagy nyers színű, vékonyabb vászonból készült öltözet girardi szalmakalappal. Erről a fentebb ajánlott cikkekben olvashattok részletesebben.

Így most leginkább a női öltözködés újdonságait nézzük meg egy kicsit közelebbről. Íme néhány közülük: 

 

 

1901-1910.jpg

Ruha 1901-10-ből

 

nasjonalmuseet_for_kunst_arketektur_og_designoslo1905-10.jpg

Estélyi ruha 1905-10-ből. Nasjonalmuseet for Kunst, Arkitektur og Design,Oslo 

 

 

38ef14ae50a32b5b4754277825cdfc36.jpg

Estélyi ruha 1908-ból. Augusta Collection

 

 

themet1909-11.jpg

Gyöngyhímzéses estélyi ruha 1909-11-ből. The Metropolitan Museum of Art

 

 

franciaszecesszosruha1910-bol.jpg

Francia estélyi ruha 1910-ből. The Metropolitan Museum of Art.

 

 

omgthatdresstumblr_com2.jpg

Estélyi ruha az 1913-ból. Whitaker Auctions

estelyiruha1915-bol.jpg

Estélyi ruha 1915-ből. Hallwyll Costume Collection

 forrasabitiantichi_it.jpg

 

forrás/abitiantichi.it

 

A korszak híres dívái szívesen viseltek különleges szecessziós fejdíszeket:

juliamarlow.jpg

 Julia Marlow színésznő

 

head_shot_of_opera_diva_louise_mante_in_gorgeous_art_nouveau_jewelry_circa_1900.jpg

Louisa Mante operaénekesnő kb.1900-ban.

 

Tekergő indák, stilizált virágok, rovarok és légiesen kecses nőalakok díszítették a kiegészítőket is, így az ékszereket, táskákat,legyezőket is:

lot-44-art-nouveau-wasp-pendant-by-rene-lalique1905.jpg

 

 Szitakötős medál, tervezte:René Lalique

 

a758a6af5cd4b151814b10671dc5c764.jpg

 Női fejes medál igazgyöngyökkel. Tervezte: René Lalique

 

art_nouveau_philippe_wolfers_1858_-1929.jpg

Nyakék rubintokkal. Tervezte:Philippe Wolfers

 

snake_bracelet_designed_by_alphonse_mucha.jpg

 sarahbernhardtekszereparisfindesieclecimukonyvbol.jpg

Sarah Bernhardt híres karkötője, amelyet Alphonse Mucha tervzett a számára. A fotó a Paris,Fin de siécle című könyvből való.

 

582647aabc01c09f6ddeb78f1cec0684.jpg 

 

1466203_601810303212106_246237650_n_1.jpg

 

Ha érdekel a divat- tánc-és zenetörténet és szeretnél még cikkeket böngészni, nézd meg a tartalomjegyzéket és válaszd ki a kedved szerinti olvasni valót.

Felhasznált irodalom: Képes divattörténet, Corvina kiadó,1977, A Magyar Divat 1116 éve, Absolut Media Zrt,2012.

2 komment

Milyen volt a divat Madame Récamier és Jane Austen korában?

2018. június 05. 12:15 - Contrapasso

Az 1795-1820 közötti időszak francia és angol divatja

jacques-louis_david_madamerecamier.jpg

 A francia forradalom (1789-1799) nemcsak Európa történelmét alakította jelentős mértékben, de a divatra is nagy hatást gyakorolt. Évszázadokon át a francia királyi udvar volt a divat irányítója, s a forradalom nemcsak a királyság intézményét söpörte el, hanem az udvarhoz köthető divatirányzatokat is.Idővel aztán a forradalom vihara csitult, és az Ancient Regime időszakának tébolyult öltözködési szokásai is letűnőben voltak (erről majd egy későbbi cikkben olvashattok). Milyen volt a divat ebben az időben? Ennek igyekeztem utána járni. (A fenti képen: Jacques-Louis David: Madame Récamier)

 

Női viseletek:

A francia Direktórium (1795-1799) idején – mivel az ókori görög demokráciában és a római köztársaságban látták példaképüket, valamint a Pompeii-ben zajló ásatások hírére - a női divat ezen eszmények alapján gyökeresen megváltozott. Ebben úttörő szerepe volt Madame Juliette Récamiernek (1777-1849) és Madame Talliennek (1773-1835) akik a korabeli irodalmi és politikai körök meghatározó egyéniségei voltak.

francoisgerardmadamerecamier.jpg

Francois Gérard: Mme Récamier

 

theresa_cabarrustallien.JPG

Mme Theresa Tallien

 

A divatos nők "chemise"-t öltöttek. Mondhatnánk úgyis, hogy a korábbi díszes, több rétegű rokokó öltözékekhez képest alsóingben jártak. Ugyanis ezek a ruhák nagyon kevés és átlátszó, lágyan omló, főleg fehér színű, muszlin és tüll anyagból készültek, mély dekoltázzsal, rövid ujjal vagy ujjatlanul, és a mellrész alatti övvel.

portrait-of-madame-raymond-de-verninac-1799byjacques-louis_david.jpg

Jacques-Louis David: Madame Raymond de Verninac portréja 1799.

 

Télen a ruha alatt trikót viseltek. A hosszú fűzőt teljesen száműzték a ruhatárból. Helyette a melltartó elődjének is tekinthető alsóneműt vettek fel, így a hölgyek egy időre megszabadultak a melltől-csípőig tartó kényelmetlen és egészségtelen páncéltól.

corset_1800-20centraal_museum_utrecht.jpg

Fűző 1800-1820-ból. Centraal Museum Utrecht

 

Hozzá antik szandál vagy lapos, sarok nélküli cipő illett.

1805-1815met.jpg

1805-1815-ből való cipő, The Metropolitan Museum of Art

 

Az öltözetet a görögös fürtökbe csavart, szalagokkal, gyöngyökkel díszített frizura egészítette ki. Néhány merészebb hölgy rövid un. Titus frizurát nyíratott magának.

louise_reine_de_prusse_d_apr_s_elisabeth_vigee_le_brun_par_marie_heuer_in_1802.jpg

Elisabeth Vigée Le Brun:Lujza, porosz királyné képmása

 

madame_fouler_henriette_victoire_elisabeth_d_avrange_comtesse_de_relingue_with_coiffure_la_titus_by_louis_leopold_boilly_1810.jpg

Léopold Boilly: Madame de Fouler képmása Titus frizurával

 

Ezek miatt a vékony directoire stílusú ruhák miatt – főleg télen – sok nő lelte halálát, mert nem voltak az időjárási viszonyoknak megfelelően felöltözve. Ezért ezt a betegséget akkoriban „muszlinbetegségnek” is hívták.

 round_gown_1798_the_metropolitan_museum_of_art.jpg

Ruha, un. " Round gown" 1798-ból. The Metropolitan Museum of Art

 

Pár év elteltével rá kellett ébredni, hogy bizony ezek az öltözékek nem alkalmasak a párizsi időjárási viszonyokhoz. Közben Napóleon 1804-ben császár lett, aki kereskedelempolitikai okokból betiltotta az indiai muszlin behozatalát, hogy a hazai textilgyártást fellendítse. A divat pedig ismét alkalmazkodott az újonnan kialakult helyzethez, és a legfrissebb trendekhez a melegebb anyagokat, a taftot, a bársonyt, a brokátot használták. Ennek az időszaknak a divatját empire divatnak hívják a divattörténészek, Napóleon császárságára utalva (1804-1815).

Angliában III.György király kiújult elmebaja miatt a parlament döntése értelmében helyette a régens – a mindenkori walesi herceg, esetünkben a későbbi IV.György - kormányozta az országot 1811-től egészen az uralkodó haláláig, 1820-ig. Ezt a korszakot az angol történelemben régens korszaknak hívják, ami látható, hogy bizonyos mértékben egybe esik Napóleon uralkodásának idejével. Ebben az időszakban játszódnak Jane Austen híres regényei, mint pl. a Büszkeség és balítélet, vagy az Értelem és érzelem.

A francia és az angol divat folytonos kölcsönhatásban voltak egymással, és irányt mutattak Európa többi divatrajongójának is.

1810 körül a ruhák dekoltázsa vesztett mélységükből és hosszuk is már csak bokáig ért. Az antik fazon még mindig tartotta magát, és a fehér szín is még mindig dominált, de már megjelentek ismét a színes öltözetek is.

the_mollien_sisters_by_rouget1811.jpg

Georges Rouget: A Mollien nővérek.1811.

 

A francia uralkodó pár hatalmának kifejezéseként az udvari tervezők díszes, arannyal, ezüsttel hímzett, uszályos ruhákat terveztek a császárnénak, akinek eleganciáját persze az udvar hölgytagjai lelkesen igyekeztek utánozni. Kötelező is volt, mert aki kétszer ugyanabban a ruhában jelent meg a császár színe előtt, utána jó darabig nélkülözték a társaságát és otthon gondolkodhatott azon, hogy mit rontott el.

forrasdamesalamodetumblrcom_1.jpg

b53c9260217e5a46014a81e7e59eef93.jpg

 

Ez a luxus azonban az udvari öltözködésen kívül nem nagyon vált népszerűvé, leginkább a napóleoni háborúk okozta anyagi nehézségek miatt. 1815 után a bokáig érő ruhákon megjelentek a fodrok, tűzések és egyéb díszítések és a hétköznapi viseletből teljesen kiszorult az uszály. A rövid puffos ujjat hosszú kézelővel egészült ki, ha pedig mégis rövid ujja volt a ruhának, akkor hosszú kesztyűt vettek fel hozzá. A derékvonal a mell alatt, vagy attól kissé lejjebbre került, de még mindig nem a derékra. 

9ca62b12ee6f9628398918bcf425ba5e.jpg

 

 regencydress1817-1821museumbath.jpg

1817-21. The Fashion Museum Bath

 

silk_dress1820_met_museum_of_art.jpg

1820.The Metropolitan Museum of Art

 

 

A ruha alatt len, batiszt alsóruhát viseltek. A melltől-csípőig érő fűző ismét az alsó ruházat tartozéka lett.

themetearly19thclinenpetticoat_1.jpg

Alsóruha 1800-as évek eleje. The Metropolitan Museum of Art

 

 

1815-25_corset_the_metropolitan_museum_of_art.jpg

Fűző 1815-25. The Metropolitan Museum of Art

 

A lábbeli még mindig lapos talpú, kényelmes papucs cipő.

shoes_1800-1815_manchester_city_galleries.jpg

Cipő 1815-ből. Manchester City Galleries

 

A ruha fontos kiegészítője volt a kalap, vagy főkötő. Az úgynevezett bárka kalap, vagy ernyős kalap még az 1700-as évek végén lett közkedvelt, és tartotta magát az 1840-es évekig.

forrasjenniferrosbrughpinterest.jpg

 

Amikor a kalap ernyője túlzott méreteket öltött, a karikaturisták sem hagyhatták megjegyzés nélkül:

forrassabrinajeffriescom.jpg

 

 

Hűvösebb időben rövid, un. Spencer kabátkát, télen hosszú kabátot öltöttek. 

spencermuseumoflondon.jpg

Spencer kabát. Museum of London

 

 

americancoatc1815wadsworthatheneumcollection.jpg

Hosszú kabát (pelisse) ca. 1815. Wadsworth Atheneum Collection

Összességében elmondható, hogy ennek az időszaknak a divatja mai szemmel sokkal kényelmesebb lehetett, mint elődje, a rokokó viselet, vagy utódja a biedermeier öltözet. (Ezekről bővebben itt és itt olvashatsz.)

 

Férfiak ruhatára:

Már a francia forradalom alatt elhagyták a sok csipkés, színes öltözékeket, mert ez az arisztokrácia öltözködési szokásaira emlékeztette az embereket. Nem is volt tanácsos ilyen holmikat viselni, mivel azt hihették, hogy a gyűlölt kaszthoz tartozik és könnyen a vesztőhelyen találhatta magát az, aki ezzel nem volt tisztában.

A férfiak a bő ujjú inghez szűk, világos nadrágot vettek fel (általában sárga színűt) csizmával. A hozzá illő sötét színű (főleg sötétkék) frakk elég furcsán hatott kurta vállával és széles kihajtójával. A szárnyai sokszor a földig értek, ugyanakkor elöl sokszor olyan rövid volt, hogy épp a hasát takarta viselőjének. Mindezt tetézték még az állig érő fatermörder gallérral és a hozzá megkötött kisebb abrosz méretű, többször a nyakra tekert sállal.

1795.jpg

Az 1800-as évek elejére tehető a dandy-k fénykora. Ők voltak azok a ficsúrok, akik kínosan ügyeltek arra, hogy mindig tökéletes és friss divat szerinti legyen az öltözékük. A férfidivat egyik meghatározója ekkoriban (Beau) George Bryan Brummel volt (1778-1840)

georgebryanbrummel1805.jpg

 George Bryen Brummel 

 

A szűk, csizmával viselt nadrág mellett felbukkant az egyenes szárú, a maihoz hasonló nadrág is, amelyhez frakkot vagy redingot kabátot és lapos sarkú félcipőt hordtak.

journaldesdamesetmodes1819.jpg

Journal des Dames et Modes 1819

 

pair_of_men_s_leather_riding_boots_1790-1800_lacma.jpg

A korszak divatos lovagló csizmája.1790-1800 LACMA

1800-49englandforrasvamuseum.jpg

Cipő az 1800-as évek elejéről. V&A Museum

 

I.Napóleon kezdeményezésére lett udvari viselet a katonai egyenruha díszesebb változata, amely egyrészt férfias külsőt kölcsönzött viselőjének, másrészt az uralkodó tekintélyét növelte, ha a környezetében lévők is is ilyen pompás uniformisokban jelentek meg.

1200px-jacques-louis_david_the_emperor_napoleon_in_his_study_at_the_tuileries_google_art_project.jpg

 Bonaparte Napoleon

 

A frizura teljesen megrövidült, amelyet gondosan kócosnak ható fürtökbe rendeztek. Ez volt a Titus frizura, utalva az ókori előd hajviseletére. Arcukat simára borotválták, legfeljebb oldalt egy széles pofaszakáll maradhatott. 

potraitofagentlemaninalandscapegrancoisgerard.jpg

Francois Gerard: Férfi portréja tájképpel. forrás: Wikigallery.org

 

Az öltözéket időnként egy széles galléros köpeny egészítette ki, illetve a cilinder és a sétabot.

1812.jpg

 

Érdekesség, hogy ennek a korszaknak a ruhatárát egyedül a fekete frakk élte túl, de olyan sikeresen, hogy még manapság is a white tie dress code kötelező darabja.

 

Jane Austen regényeit számos alkalommal vitték filmre. Talán a legnépszerűbb ezek közül Büszkeség és balítélet című regény 1995-ös adaptációja, melyet Simon Langton rendezett. A főbb szerepeket Jennifer Ehle és Colin Firth játszották. A jelmezeket Dinah Collin tervezte, melyekért BAFTA jelölést és Emmy díjat kapott.

bbc-1995-pride-and-prejudice_1.jpg

 

colinfirthasmrdarcy.jpg

f204a31eedc93a098b0dc77081d7170d.jpg

 

Kapcsolódó témák, amelyek még érdekelhetnek: A rokokó divatról itt, a régens korszak divatjáról egy rövidebb tanulmányt itt  olvashatsz. Ha a biedermeier divat érdekel, arról pedig itt találsz cikket.

Felhasznált irodalom: Képes Divattörténet, Corvina kiadó,1977, A magyar divat 1116 éve,Absolut Media Zrt 2012

Szólj hozzá!

Milyen volt az 1880-as évek divatja?

2018. május 27. 20:06 - Contrapasso

zeehasablogtumblrcom.jpg

Az 1880-as évekre Európa már túl volt az 1848-as forradalmak, a kolera járványok és a Krími háború okozta sokkon. A gazdasági fellendülés és a második ipari forradalom technikai vívmányai viszonylagos jólétet eredményeztek. Az iparosodás következtében a városok gyorsan fejlődtek, így a gazdag polgári lakásokba bevezették a gázt, amellyel világítottak és főztek, a központi fűtést és Edison feltalálta az elektromos izzót. (ezekről bővebben itt olvashatsz).A késő romantika és historizmus időszaka is ez egyben, mely régi korok stílusjegyeihez nyúlt vissza és nemcsak az építészetben, lakberendezésben, zenében, hanem a divatban is. A textilipar gépesítése és az, hogy a varrógépek egyre több háztartásban voltak fellelhetők, lehetővé tették, hogy az aktuális trendeket mind többen tudták követni.(A kép forrása: Carolath Habsburg tumblr)

Erre az évtizedre is, mint minden korra elmondható, hogy a ruházat anyaga, minősége függött viselője társadalomban elfoglalt helyétől, az életkorától, és az alkalomtól is. Más ruhát illett viselni délelőtt, délután, teázáshoz, utcára, utazáshoz és a különböző alkalmakra. 

Itt most nézzük meg, milyen is volt egy tehetősebb nő és férfi ruhatára.

 

manchesterartgallery.jpg

Manchester Art Gallery

 

Női divat

Mi nők, hajlamosak vagyunk ennek a korszaknak a viseleteire némi nosztalgiával tekinteni, hiszen a ránk maradt korabeli fotókon és festményeken a hölgyek elegánsak, karcsúak és légiesek. Összességében a kor ruházata igazán nőiesnek volt mondható. Azonban, ha megnézzük részletesebben, miből is állt egy komplett öltözék, amit nap mint nap felvett egy nő, akárcsak ahhoz is, hogy az utcára kimozduljon otthonából, már nem biztos, hogy még mindig visszasírjuk ezeket a ruhákat. Döntsétek el Ti magatok!

Először egy térdig érő bővebb szabású bugyogót és egy kis széles vállpántos vagy rövid ujjas alsóinget vettek fel. Ehhez télen-nyáron harisnyát húztak. Majd következett a közepesen magas sarkú cipő, amely lehetett bőr, vagy textil, nyitott, vagy bokáig érően zárt, gombos vagy gomb nélküli.

chemise_late_1880smet.jpg

Alsóruha az 1880-as évekből. The Metropolitan Museum of Art

 

 

1885sunerwearmet.jpg

Alsónemű 1885-ből. The Metropolitan Museum of Art

 

 

stockingc1880-90.jpg

Harisnya 1880-90-ből. Pinterest

 

 

met_2.jpg

Hímzett selyem bokacipő, 1880-as évek. The Metropolitan Museum of Art

A nők derekát, ha lehet ebben a korszakban divatos fűző még jobban összeszorította Egyben a melleket is felnyomta kissé természetellenes magasságba.

summercorset1885themet.jpg

Nyári fűző 1885-ből. The Metropolitan Museum of Art

 

A fűzőre ezután egy kis farpárnát, vagy drótokkal merevített vázat erősítettek a derekukra. Az 1870-es években, a korábban divatos nagy kerek krinolinok némi átalakuláson mentek át, és a szoknya elöl szűk lett, a krinolin pedig hátulra került. Ez a divat, melyet szokás cul de Paris-nak is hívni – néhány év szünetet kivéve még az 1880-as évek végén is tartotta magát  kis változtatással.

Amíg az 1870-es években a turnűr olyan magasra került, hogy a derék is rövidebbnek hatott, addig az 1880-as években a hosszított derékvonal és a csípőtől induló fardagály az egész alakot nyújtotta. (A turnűrről bővebben itt olvashatsz.) 

bustlefromthemet.jpg

 

bustle1885met.jpg

A turnűrök a The Metropolitan Museum of Art gyűjteményéből valók

 

A szoknya vázára egy elöl sima, hátul fodros alsószoknyát kötöttek meg derékban, ami a felsőruhát szépen megemelte és tartotta. Egy, a fűzőt eltakarni hivatott kis rövid blúz, majd egy újabb, de már nem fodros alsószoknya következett. 

petticoat1880sthemet.jpg

Fodros alsószoknya az 1880-as évekből. The Metropolitan Museum of Art

 

 

cotton_corset_cover_with_lace_1880s_1.jpg

A fűzőt eltakarni hivatott kis alsóing az 1880-as évekből. The Metropolitan Museum of Art

 

 

A felsőruházat két részből állt. Először a szoknyát vették fel, majd arra egy combközéig érő, tűzésekkel, húzásokkal összefogott újabb „szoknya” következett. Ha a ruha uszályos volt, azt is a derékra rögzítették szalagokkal. (Ez a fazon egyébként először a divattörténetben "manteau" néven jelent meg a párizsi udvarban, XIV.Lajos uralkodása idején.)

Végül a felsőt gombolták magukra. Ez lehetett zárt, vagy nyitott, hosszú, vagy háromnegyedes ujjú. Mind a szoknyarészt, mind a felsőt igen változatos díszítésekkel látták el. Masnik, rojtok, csipkék, bojtok, minden jöhetett. Természetesen ez az öltözködés rengeteg anyagot emésztett fel.

daydress1886met.jpg

Nappali viselet 1886-ból. The Metropolitan Museum of Art

 

793bb0cc00894900c223637097fb30e9.jpg

Délutáni ruha az 1880-as évekből. John Bright kollekció 

 

A nők hosszú hajukat fonatokkal különböző nagy kontyokba fogták, s hajtűkkel, csatokkal, masnikkal díszítették. Használtak póthajat is. 

 

1880swomanhairstyle.jpg

 

1880shair.jpg

 

 

Az utcai ruhához mindig kalapot is hordtak. Ezek a homlokot kicsit takaró fejfedők lehettek egészen egyszerűek, de díszíthették tollakkal, csipkével, masnikkal, gyöngyökkel is, melyeket kis kalaptűkkel rögzítettek a hajhoz.

1886october.jpg

A képen az 1886-os legfrissebb kalapdivatot és kalaptűket láthatunk a Journal des Demosielles újság egy lapján.

 

A ruha elengedhetetlen kiegészítői voltak a kesztyű és a napernyő.

98f150c11bedc30b22a76ce769a1f1cd.jpg

Utazó ruha kesztyűvel.

 

Érdekesség, hogy az 1870-es évek végén, 1880-as évek elején rövid ideig a turnűr nélküli ruhák jöttek divatba. Ugyan néhány évre a drótvázaktól megszabadultak a nők, azonban annyira szorosra voltak fűzve, és olyan szűkek voltak a szoknyák, hogy szinte csak tipegni tudtak bennük. Mégis, elérte célját, mert a duci hölgyek is karcsúnak tűntek.

1881-es_divatforrasgoogle.jpg

 

 

A kor asszonyai szerették az ékszereket. Fülbevalókat, nyakékeket, brossokat, karpereceket, karláncokat, gyűrűket is szívesen viseltek, alkalomtól függő méretben és fazonban.

victorian_burma_sapphire_diamond_natural_pearl_earrings_great_britain_1885.jpg

Arany fülbevaló zafírral,gyémánttal és igazgyöngy függővel 1885-ből. A kép forrása: 1stdibs.com

 

Hűvös időben vállkendőt, vagy kis rövid kabátot viseltek.

ab4f6f0021e62b5a180b6eb915089b94.jpg

 

 

 

Bálba, estélyekre, színházba fényes, szatén, selyem anyagokból készültek a ruhák mély dekoltázzsal, uszályos szoknyával, mely igazán impozáns megjelenést kölcsönzött viselőjének. Az ujjatlan ruhához hosszú kesztyű illet. Ilyenkor a nők a hajukba ékköves díszeket, gyöngyöket, diadémot tűztek. A legyező és a báli táncrend kis zsinóron függött a csuklójukon.

felix_ball_gown_1880_s_from_whitaker_auctions.jpg

Félix báli ruha 1880-ból. Whitaker Auctions

 

32a5131cd87d576f7d0a62d3373a4b7b.jpg

House of Worth ruha 1885-ből.

 

 

1885estelyiborkesztyumet.jpg

Finom bőrből készült estélyi kesztyű 1885-ből. The Metropolitan Museum of Art

 

1885-90courtesy_of_the_cooper-hewitt_national_design_museum.jpg

Legyező estélyi ruhához 1885-90-ből. Copper-Hewitt National Design Museum

 

A különleges alkalomhoz különleges frizura dukált, mint pl. ez itt:

evening_hair_dressing_and_ornaments_1880s.jpg

  

 

Férfi viseletek

A férfiak ruhatára nem sokat változott az elmúlt évtizedekhez képest.

Ők is térdig érő alsóneműt viseltek, amely létezett kétrészes és egyrészes kezes-lábas formában is.

ffialso1870-1900met.jpg

Alsónadrág 1870-90-ből. The Metropolitan Museum of Art

 

A térdzoknihoz boka vagy félcipőt húztak, mely lehetett gombos és fűzős is.

late_1880s_dr_jaeger_s_digital_socksmuesumbath.jpg

Dr. Jager által kifejlesztett zokni az 1880-as évekből. Fashion Museum Bath

 1a905de7d2498c919502f7232a74f4db.jpg

 

 

 

Az egyenes szárú pantallóhoz fehér keményített galléros inget vettek fel és nyakkendőt kötöttek.

1886skatalotus.jpg

Ingfajták és nyakkendők egy 1886-os katalógusból.

 

Általában V kivágású mellény lehetett a zakóval megegyező, de más, de harmonizáló színű is. Ennek a zsebébe tették a láncon függő órát.

55073c601d69abb0e9dbc7e0adf6a2e2.jpg

 

 

 

Az urak pantallóinak és zakóinak színét főleg  a barna, kék, szürke, fekete és ezek árnyalatai határozták meg.

suitca1885-1900themccordmuseum.jpg

 Öltöny ca.1885-ből. The McCord Museum

A férfiak rövid frizurákat nyírattak maguknak. Szerették a szakállt és a bajuszt is. Ez utóbbit bajuszpedrő krém segítségével igazították a kívánt formára. 

015c93e7515ae12a5cf0d825e5992f12.jpg

 

Az utcai viselethez hozzátartozott a kalap és a sétabot.

1882.jpg

 

 

Az alkalmi ruházat mindig fekete volt, fehér keményített elejű inggel, csokornyakkendővel

402d8b22dbcd4fd4977f6f76b846c44c.jpg

 

 Ebben a két videóban részleteiben bemutatják, milyen is volt egy menyasszonyi ruha és egy utcai viselet, és hogyan kellett felöltözni:

 

 

 Kapcsolódó témák, amelyek érdekelhetnek még: 1840-es évek divatja, 1850-60-as évek divatja, 1890-es évek divatja, Századfordulós divat

 

Felhasznált irodalom: Képes divattörténet, Corvina kiadó,1977., A magyar divat 1116 éve, Absolut Media Zrt. 2012. 

Szólj hozzá!

Valóban olyan deltás fickó volt VIII.Henrik? Mit viselt a felsőruhája alatt I.Erzsébet?

2018. május 09. 07:31 - Contrapasso

Nemesi divat a Tudor-kori Angliában

 502px-hans_holbein_d_j_portrait_of_henry_viii.jpg

Az angol történelemben az utókor Tudor-kort VII.Henrik uralkodásának kezdetétől, 1485-től számítja egészen I. Erzsébet haláláig, 1603-ig. Ez alatt az időszak alatt Angliának öt uralkodója volt, a nagyapa, a fia és annak három gyermeke, VII.Henrik,VIII.Henrik, VI.Edvárd,Mária és I. Erzsébet. A  képen ifj. Hans Holbein:VIII.Henrik király portréja.

 

 

tudor_haz.jpg

A Tudor-ház

Uralkodásuk 118 éve alatt jelentős történelmi események zajlottak, gondoljunk csak arra, hogy VIII.Henrik 1531-ben önhatalmúlag megszüntette a pápa hatalmát az angol egyházak fölött és magát tette meg az anglikán egyház fejének. Vagy az ezután megindult katolikus üldözésekre, a skótok és angolok közötti belviszályokra, vagy a franciákkal és spanyolokkal vívott csatákra. Ez az időszak az, amikor az ország tengeri és kereskedelmi nagyhatalommá vált.

nicholas_hilliardportrait_of_queen_elizabeth_i.jpg

Nicholas Hilliard: I.Erzsébet

Így természetes, ha érdekelt, ezek a nagy formátumú uralkodók hogyan alakították a divatot.

 

Mind a nők, mind a férfiak egy lábszárközépig érő finom vászon, hosszú ujjú alsóruhát viseltek, melyet a nyakánál és a kézelőjénél zsinórok fogtak össze és gyakran szép virág, vagy geometriai mintás hímzést is kapott.

fd16d8ccc8b5e81cab8292e1ac0840bf.jpg

Férfi (1580-90) és női (1610) alsóruha a Fashion Museum in Bath gyűjteményéből.

 

Női ruhák

A nők lábukra harisnyát húztak, melyet térd fölött szalaggal rögzítettek. I.Erzsébet selyemharisnyát is hordott, mely akkoriban egy kisebb vagyonba került. Az udvarhölgyeket az a "megtiszteltetés" érhette, hogy a levetett harisnyáit ajándékba kaphatták. 

elizabeth_1st_s_stockings_by_qunospotter_via_flickr.jpg

I.Erzsébet selyem harisnyája. A kép forrása: Quno Spotter, Flickr.com

A királynő szerette a kényelmes, lapos sarkú cipőket. Valószínűleg ezzel nem lehetett egyedül:

87acd560f4513dc4c5b42fe2c4f54aef_masolata.jpg

 

 

Az alsóruhára esetenként egy újabb, vállpántos alsóruha kerülhetett.

 No és itt jön a "kardinális kérdés", hordtak-e fűzőt, vagy sem a kor asszonyai. Az 1500-as évek elején az  alsóruhák egyike volt varrásokkal merevítve, ekkoriban külön fűzőt még nem viseltek. Majd egy sűrű varrásokkal több rétegből készült „mellény” szerűség jött divatba, amitől lassacskán eljutottak a nők a belevarrt pántokkal merevített fűzőig. Erzsébet királynő már egészen szoros fűzőket is hordott. 

A fűzőre a század elején még egy kúp alakú, pántokkal merevített alsószoknya következett.Ez volt  a farthingale.

farthingaleelisabethan.jpg

A kép forrása Pinterest

 

Később ez kiegészült egy kis ,henger alakú farpárnával.

tudorfuzoforrasetsycom_2.jpg

A kép forrása:etsy.com

 

Majd Erzsébet királynő, és az őt utánzó nemes hölgyek már olyan ruhákat hordtak, amelyek alatt a fűzőhöz erősített farpárnán még egy korong alakú merevítő is körbeölelte a derekát vagy a merevített szoknya egy csonkakúpra emlékeztetett.

38ac955337769939f75be86d0302c1ef.jpg

A kép forrása:Pinterest

 

A felsőruházat igen változatosan alakult száz év alatt, mely során természetesen külföldi hatások is érvényesültek.

Lássuk a két legjellemzőbb angol női viseletet:

Az 1500-as évek első felében a felsőruházat két rétegből állt, mert a szoknya elöl szétnyílt. A szögletes dekoltázs és a felül szűk, alul pedig bő – sokszor prémes – ujja igen jellemző szabása volt a korszak öltözeteinek.

Ezt még kiegészítették a jellegzetes főkötőikkel. A zártabb, sátortetőre emlékeztető szögletes merevített fazonú fejdíszt Gable hood-nak hívták. Ez a hajat egészen eltakarta. Oldalt fekete lelógó "füleket" flappets"-nek nevezték. Később pedig fekete fátyolban végződő párta lett belőle. A másik fajta főkötő a French hood, egy nyitottabb, elöl a hajat szabadon hagyó, pártás változat volt, amihez fekete fátyol tartozott.

Ezt az öltözetet együttesen nevezik Tudor -stílusú ruhának, a főkötőt pedig Tudor főkötőnek.

1_aragoniai_katalin.jpg

Aragóniai Katalin (VIII.Henrik első felesége) portréja

 

3_jane_seymourhans_holbein.jpg

Jane Seymour (VIII.Henrik harmadik felesége) portréja

 

 

catherine_parr.jpg

 Parr Katalin, VIII.Henrik hatodik, egyben utolsó felesége

 

 

erzsebetfiatalon.jpg

A fiatal Erzsébet portréja

 

 

2_boleyn_anna.jpg

Boleyn Anna (VIII.Henrik második felesége) portréja

 

Itt megnézhetitek, hogyan öltözött fel (pontosabban vetkőzött le) Boleyn Anna, hány rétegből állt egy Tudor stílusú öltözet: 

 

 

A század második felében pedig a egyre inkább egy merev zárt ruházat lett a divatos, amin a spanyol módi hatása is érződött. Erzsébet királynő a saját ízlésére formálta, az udvaroncok pedig lelkesen utánozták őt.(a spanyol divatról itt olvashattok). Jellemzője volt a bő puffos ujj szűk mandzsettával, sokszor még egy plusz, levehető ujjal is gazdagítva. A szűk, szorosan fűzött felsőrész és a terebélyes, bokáig vagy földig érő szoknya, csonkakúp alakjával, a széles csípőt volt hivatott erősíteni. A nyakánál nem volt annyira zárt, mint spanyol társaié. Sokszor a fodros körgallért az un. Stuart -gallérral helyettesítették, mely egy drótokkal merevített nagy legyezőre hasonlított. Ez utóbbit Stuart Máriáról nevezték el valamilyen oknál fogva, holott ő ilyen gallért nem viselt. A ruházatot gyöngyökkel, ékkövekkel díszítették, nyakukba gyöngysorok, medálok, nyakláncok kerültek.

7bda50d05952db615821806d7569ec44.jpg

 

87acd560f4513dc4c5b42fe2c4f54aef.jpg

Két portré I.Erzsébet királynőről

 

639px-circle_of_marcus_gheeraerts_the_younger_portrait_of_a_lady_traditionally_called_elizabeth_throckmorton.jpg

Marcus Gheeraerts iskolája: Hölgy portréja, Elisabeth Throckmorton.

gheeraerts_barbara_gamage_with_six_children.jpg

Marcus Gheeraerts: Barbara Gamage hat gyermekével.

 

A ruhához elöl és oldalt rövid göndör fürtökbe rendezett, hátul kis kontyba fogott haj illett, gyöngy és ékkő díszítéssel, vagy pártával.

3584a469c0bb641f2e2bb36d8b1ee786.jpg

 

 

Férfi viseletek:

VIII.Henrik uralkodásának idején (1509-1547) az ideális férfi széles vállú, erőt, magabiztosságot sugárzó, megnyerő megjelenésű. Ezt a képet az akkori divat is igyekezett erősíteni. Az alsóingre felvett zeke hatalmas válltöméssel készült, s ujja is puffos volt, s combközépig ért. Díszíthették hasítékokkal is. S ha ez még nem volt elég, a zekére egy bő, elöl nyitott, széles sálgallérján többnyire prémborítással néha prémbéléssel és terjedelmes ujjakkal készült kabátot vettek fel (a németeknél ez volt a Schaube). A hivatalnokok fekete schaube-ja bokáig ért.

 

hans_holbeinmorustamas.jpg

ifj.Hans Holbein: Morus Tamás portréja

 

 

hans_holbein_the_younger-charles_de_solier_sieur_de_morette.jpg

Ifj. Hans Holbein: Charles de Solier, Sieur de Morette

 

workshop_of_hans_holbein_the_younger_portrait_of_henry_viii_google_art_project.jpg

ifj. Hans Holbein: VIII.Henrik portréja

 

A hozzá való nadrág szintén comb középig ért, a zeke általában takarta is. A nadrág ágyék részére a férfiasság szimbólumaként kis tömést varrtak. (erről bővebben itt olvashatsz) A szűk harisnyához széles szájú cipő illett.

leaderbritish16thmet_1.jpg

"Tehénszájú" cipő, XVI.század. The Metropolitan Museum of Art

 

Félhosszú frizurájukhoz általában barett sapkát hordtak. Divatos volt a szakáll és a kis bajusz is, de a borotvált arcú férfiakat sem szólták meg.

ifj_hansholbeinmuzsikusportre.jpg

Ifj. Hans Holbein: Muzsikus portréja

 

A század második felére az angol nemesek is a spanyol módi szerint öltöztek, csak nem ragaszkodtak annyira a fekete színhez. (Mára már megfejthetetlen, hogy ez a merev és kényelmetlen divat hogyan befolyásolhatta ennyire Európa öltözködési szokásait.) A zárt magas nyakú rövid zekéhez kis combközépig érő, kerekre tömött nadrág illett harisnyával és lapos sarkú cipővel. A gallért és a kézelőt is fodrok borították. A ruházatot a rövid, bő selyem vállgallér és merev kalap vagy magas barett sapka és kesztyű tette teljessé. Oldalukról nem hiányozhatott a tőr vagy kard sem.

800px-robert_dudley_leicester.jpg

 Robert Dudley, Leicester grófjának portréja.

 

gheeraerts_robert_devereux_1596.jpg

 Marcus Gheeraerts:Robert Devereux portréja

I.Erzsébet legendás volt gazdag ruhatáráról. Uralkodói nagyságát öltözékével is reprezentálta. Számos film készült az életéről, melyekben igyekeztek divatteremtő öltözködési stílusát is bemutatni. Az Elizabeth című ,1998-ban készült és az Elizabeth: az Aranykor című ,2007-es filmben Cate Blanchett alakította igen meggyőzően a királynőt. A Shekhar Kapur rendezte filmekhez Alexandra Byrne tervezett gyönyörű kosztümöket, melyekért két Oscar jelölést és egy Oscar díjat is kapott.

ref22.jpg

ref25.jpg

ref1.jpg

elizabeth3.jpg

cate_blanchett_as_queen_elizabeth_in_elizabeth_the_golden_age_2007.jpg

11_-cate-blanchett.jpg

Kapcsolódó témák, amelyek érdekelhetnek: Itt arról olvashattok, milyen volt a divat ugyanebben az időben Itáliában és a német nyelvterületeken.

Ebben a tartalomjegyzékben pedig kedvetekre böngészhettek, hátha találtok még számotokra érdekes olvasni valót.

Felhasznált irodalom: Képes divattörténet, Corvina kiadó 1977

1 komment

"Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának"

2018. április 19. 13:14 - Contrapasso

Az 1950-es évek divatja

thevintageresources.jpg

Betérve egy ruházati üzletbe, vagy cipőboltba, óhatatlanul is észre kell vennünk, hogy bizony az 1950-es évek sziluettjei köszönnek vissza ránk a bő szoknyák, csőszárú halásznadrágok vagy a lapos sarkú papucs cipők révén. Vajon mi foghatta meg a mai divattervezőket? Milyen is volt ekkoriban a divat?

A II. világháború után Európa lassan bár, de kezdett magához térni. Ekkoriban a divat mást jelentett Nyugat-Európában és mást a szocialista blokkhoz tartozó Magyarországon. Nyugat-Európában a párizsi divatházak újabb és újabb kreációkkal rukkoltak elő. A nőknél a nőies, férfiaknál a férfias jegyeket hangsúlyozták. Amíg Párizs neves divattervezői évente mutatták be kollekcióikat, addig nálunk, a központilag irányított tervgazdálkodás jegyében, főleg az olcsó anyagokból gyártott konfekció ruhák voltak divatosak. A Ruhaipari Tervező Vállalatnál illetve az OKISZ Tervező Laboratóriumánál tervezték nyugati mintára a honi trendeket és küldték szét a tervrajzokat a ruhaipari szövetkezeteknek, állami vállalatoknak, szabóságoknak. Az így elkészült termékeket aztán állami üzletekben lehetett megvásárolni (már ha lehetett kapni). Az évtized első felében sokkal inkább a praktikum és megfizethetőség volt a szempont a hiánygazdálkodás miatt. Majd az évtized második felében ez a helyzet már sokat javult mind a minőséget, mind pedig a választékot illetően.(A fenti kép forrása:The Vintage Resources)

Mégis, ennek a korszaknak a divattörténete is olyan színes és sokrétű, hogy ebben a cikkben nyilvánvalóan nem lehet teljes a bemutatása terjedelmi okokból. Így csak a legfontosabb és legjellemzőbb ruhadarabokra fogok tudni kitérni. Az 50-es évek sport- és szabadidő divatjáról majd egy külön írásban olvashattok.

Női viseletek:

A nők alsóneműként melltartót, bugyit és kombinét viseltek. A tehetősebbek selyemből, a többség pedig nejlonból vagy pamutból.

34d902593e13b72c79acb5ed83e7a67d.jpg

 

slip_french_late_1950s_silk_the_met.jpg

Francia selyem kombiné az 1950-es évekből. The Metropolitan Museum of Art

 

Az 1940-es évek öltözködési szokásai kapcsán már esett szó (itt olvashatod) az évtized végén megjelent, és még az 1950-es évek első felében is divatos alsóneműről, a "Bullet Bra"-ról. Ez a melltartó magasra emelte a melleket és hegyes kosárba szorította, ezáltal valljuk be, elég fura külsőt kölcsönzött viselőjének.

6afd5faec7d1c3097aa51a189eb1c2af.jpg

 

Tekintettel arra, hogy ismét a homokóra sziluett és a darázsderék lett a trendi, sok nőnek az áhított alak eléréséhez alakformálóra volt szüksége.

77ff9ca73c1a39e20a53fc2bc7f63917.jpg

 

 

1950smet.jpg

A kép forrása: The Metropolitan Museum of Art

 

Szoknyához nejlon harisnyát húztak a lábukra, melyet harisnyatartóval rögzítettek.

c76db625d763a9b64313b17621e05327_1.jpg

 

Az 1940-es évek végén- valószínűleg a háború alatti és a közvetlenül azt követő ínséges idők ellensúlyozására kialakult új divatirányzat, a „New Look”, még az 1950-es évek elején is tartotta magát. E ruhák láttán a nagy krinolinos szoknyák jutnak eszünkbe az 1850-es-60-as évekből. Nem véletlenül. Ugyanis ezek a ruhák is szűk felsővel és rengeteg anyagot felemésztő bő szoknyával készültek. Persze születtek ruhák és szoknyák is ezzel a szabással. Magyarországon erről a trendről igen elítélően vélekedett a korabeli sajtó, felróva annak „túlzott” nőiességet hangsúlyozó és anyagpazarló voltát.

novelty_vintage_1950s_new_look_very_full_circle_skirt_cotton.jpg

 

956_givenchy_dress_with_hand_applied_bouquetdetail_1.jpg

Givenghy modell 1956-ból, kézzel rávarrt virágokkal.

 

 

21343b7651465f0ecc7ba585eeb3cf33.jpg 

 

A bő, repkedő szoknyák mellett a divattervezők szűk fazonú modelleket is álmodtak. Különösen Christian Dior járt ebben élen.

1955.jpg

Christian Dior 1955-ös modellje.

 

d0e4fa3f8b6b9b35b13ca7ee31b680de.jpg

 

 

Coco Chanel elegáns kosztümjei pedig minden nő ruhatárának örök darabjai ma is.

stylistmagazine.jpg

1959.jpg

 

Nálunk ezek a modellek nehezen, vagy egyáltalán nem voltak elérhetőek egy átlag nő számára. Ezért a külföldről beszerzett divatlapok mintái alapján varratták meg a "másolatokat".

 vintage50s.jpg

 

1958tavaszi-nyari.jpg

Tavaszi modellek egy 1958-as katalógusban.

 

A szűk szárú nadrágok bokáig értek, vagy halásznadrág fazont kaptak, de nyári melegben jó szolgálatot tett egy-egy rövid nadrág is.

( A cikk írása során, forráskutatás közben  találkoztam olyan állításokkal is, hogy nálunk nem nézték jó szemmel, ha egy nő nadrágot viselt. Ennek a sommás értékítéletnek némiképp ellene mond pl. az Állami Áruház című, 1953.januárjában bemutatott kissé propagandisztikus hangvételű magyar film egyik részlete is. A film strand jelenetében ugyanis -miközben a szereplők fürdő ruhában éneklik az "Egy Duna-parti csónak házban" című, nem túl bonyolult dalocskát-  körülöttük rövid nadrágos és fürdőruhás strandolókat lehet látni.)

c2aaa9d330b28c486f3b23a462e5d493.jpg

07b81cd3d73812dbd2c5ac451272b456.jpg

 

A kabátok lehettek a derekat hangsúlyozó, alul bővülő fazonúak, vagy az alakot elrejtő bő, lezser szabású is. 

balmain1955.jpg

 

1952.jpg

 

Nálunk sokan hordták (mivel máshoz nem jutottak hozzá) a vastag anyagú, sötét színű (általában zöld vagy barna), kissé egyen szabású lóden kabátot, ami valljuk be őszintén, egyáltalán nem volt csinos.

forrastiaramagazin_hu.jpg

A kép forrása:tiaramagazin.hu

 

A kosztümhöz, kabáthoz még mindig, mint az előző évtizedekben is, kalapot tettek a fejükre és kesztyűt húztak. Nálunk sokan áll alatt megkötött kendőt hordtak inkább kalap helyett, vagy mici sapkát.

5f3787d2e65efcb1d90663dd383cfe2f.jpg

 

 

Bálokra, estélyekre a neves divattervezők szebbnél szebb alkalmi ruhákat terveztek, melyek általában szűk felsővel és vagy nagyon bő, vagy uszályos, vagy éppenséggel szűk szoknyával készültek.

jacques_griffe_ball_gown1950.jpg

Jacques Griffe modell, 1950.

 

dior_1953-54met.jpg

Christian Dior modell, 1953-54. The Metropolitan Museum of Art

 950s_jacques_heim_beautiful_evening_formal_ball_gown_pattern_vogue_paris_original.jpg

 Jasques Heim modellek.

 

sabrina1954.jpg

Audrey Hepburn Givenchy ruhája a Sabrina című filmben, 1954-ben

 

Ma már talán kevesen tudják, hogy 1958-ban a Brüsszeli Világkiállításon az OKISZ Labort képviselő magyar divattervezők óriási sikert arattak. Vámos Magda zöld, biedermeier ihletésű, kézzel készített rózsákkal díszített, bő szoknyás estélyi ruhája Grand Prix díjat nyert. Ugyancsak ebben a díjazásban részesült még Bruckner Anna és Vörös Irén is. 

forrasretrofotomodellekblogspotcom.jpg

 Vámos Magda díjnyertes ruhája  

 

Akár rövid, akár félhosszú frizurát is vágatott valaki magának, az lágy loknikban keretezte az arcát. 

b1bace705b97cae2a227eb9d435f0d4f.jpg

 

Ha megnézitek a korabeli lábbeliket áruló katalógus képeit, biztosan Ti is többre azt fogjátok mondani, hogy ilyen cipőt most is lehet kapni.

2ac2e19ff0e5af14fbb64a0450ffa94f.jpg 

2348e04a5921e9390cd37e29c6c9020d.jpg

3bdeadd1398453c21ca24bd9236634a0.jpg

 

 Az öltözéket egy táska tette teljessé:

ead12c9f8a2f9bfaf250bf86464da5d2.jpg

 

 

Férfi viseletek:

A férfiak ruhatára az előző évtizedhez képest annyiban változott, hogy a lezserebb, sportosabb ruhadarabok is a hétköznapok viseleteivé váltak, mint pl. a csípőig érő kis tavaszi- és bőrkabátok vagy a nagy zsebes ingek nyakkendő nélkül, a kockás ingek vagy a rövid ujjú pólók. 

zenthe_ferenc_galambos_erzsivel_a_csendes_otthon_cimu_filmbohozat_forgatasi_szuneteben1957.jpg

Zenthe Ferenc és Galambos Erzsi a Csendes otthon című film forgatási szünetében 1957-ben. A kép forrása: operett.network.hu 

 

 

Alsóneműként atlétát és combközépig érő alsónadrágot viseltek.

d2682cd0d45ac6dae2303575f73801dd.jpg

 

A bő szárú nadrág a szürke, a barna és a sötétkék árnyalataiban készült.

31f325deba6b233bf9079d62950243bc.jpg

 

Hozzá fehér, vagy világos árnyalatú színes inget vettek fel nyakkendővel. Nálunk divatos volt az inget nyakkendő nélkül is hordani.

A zakó a nagy válltöméseivel igazán férfias külsőt kölcsönzött viselőjének. Lehetett egysoros, vagy kétsoros gombolású. Alatta viselhettek szövet vagy kötött mellényt is.

a78f820c6dfe100d9e7e587d4242295b.jpg

 

a617680da466a11d6bb89a8aa64a2b58.jpg

 

forrasvintagedancercom_1.jpg

 

 

A cipők színe és fazonja igazodott a felsőruházathoz.

e9cab02bac79c7359145ae11769f768a.jpg

 

Hűvös időben viselt kabát lehetett derékban övvel megkötött térd alá érő, vagy egyenes fazonú is.

30b14af3f31b794b26323252c6196945.jpg

 

Öltönyhöz, kabáthoz kalap dukált.

1c843c80e1f079e98477a6d3be8ec760.jpg

 

Elegáns összejöveteleken, bálokon, estélyeken a frakk vagy a szmoking volt az előző évtizedekhez hasonlóan az alkalomhoz illő öltözet. Arra nem találtam adatot, hogy Magyarországon hasonló alkalmakkor hogyan öltöztek a férfiak, mi volt az elvárás.

a6ef95baacd8090682fe094cb767ebfa.jpg

 

Befejezésül itt van néhány világsztár, akik megdobogtatták a korabeli mozirajongók szívét:

 04f14de044690c583a716b9a74412015.jpg

Audrey Hepburn

 

 grace-kelly-9362226-1-402.jpg

Grace Kelly

 

show-photo.jpg

Gina Lollobrigida

 

6325956241_7da67eeda2_b.jpg

Alain Delon

 

marlon-brando-picture-a-streetcar-named-desire-smoking-photo.jpg

Marlon Brando

 

2b06cc46eab0bf0411f76f73817506c6.jpg

Tony Curtis

Kapcsolódó témák: Itt az '50-es évek rockzenéjéről olvashattok. Ebben a tartalomjegyzékben pedig kedvetekre böngészhettek, hátha találtok még számotokra érdekes olvasni valót.

Szólj hozzá!

Gyermekek a ruha szorításában

2018. április 08. 19:56 - Contrapasso

XVI.-XVII.századi gyermekdivat Nyugat-Európában

archduchess_eleanor_of_austria_by_jakob_seisenegger1536_kunsthistorisches_museum_eleanor_would_have_been_about_two_years_old_when_this_p.jpg

A XVI-XVII.században még nem beszélhetünk gyermekdivatról. A gyerekek ugyanolyan szabású, fazonú és díszítettségű ruhákat hordtak, mint amilyeneket a szüleik. Így aztán, ahogy a divat egyre bonyolultabb lett – gondoljunk csak a spanyol öltözködésre - az egyre kényelmetlenebbé vált a gyerekek számára. Sajnos a szabad mozgást biztosító, játszásra alkalmas viseletekre a kicsiknek még várniuk kellett pár évszázadot. Csak a XIX.században indult el az a folyamat, amely eredményeként a XX.század fordulójára végre életkoruknak és mozgásigényüknek megfelelő levegős és praktikus öltözeteket kaptak.( A Századforduló gyermekdivatjáról itt olvashatsz)

Mivel kétszáz évet fogunk áttekinteni, engedjétek meg, hogy csak a legjellemzőbb ruhadarabokról tegyek említést.Nyilván a gyermekek ruházatát nagy mértékben befolyásolta szüleik társadalomban elfoglalt helye. Itt és most az előkelő gyermekek ruházatát nézzük át, a teljesség igénye nélkül. A kevésbé tehetős néprétegek és gyermekeik öltözködési szokásairól majd egy külön cikkben olvashattok. 

Minden korban, így a reneszánsz és a kora barokk időszakban is a jómódú szülők nagy hangsúlyt fektettek gyermekeik öltözékére. Azt tartották, ha a gyermek drága és divatos ruhát visel, sok ékszerrel, az a család gazdagságát és jólétét mutatja. Ugyanakkor ezeket a kis ruhákat igyekeztek strapabíró, erős anyagból készíteni, mivel gyorsan kinőtték, így egymás után több gyerek is hordhatta. (Akkoriban természetes volt, hogy a ruhatár öröklődik.) A fenti képen: Jacob Seisenegger: Habsburg Eleonóra főhercegnő képmása 1536. 

 

A csecsemőket születésük után szoros pólyába bugyolálták.

twins_artist_unknownpainting_dated_april_71617.jpg

Ismeretlen mester: Ikrek portréja, 1617.

 polya.jpg

Pólya kb.1575-1600-ból. V&A Museum

 

 

A csecsemők elsősorban anyatejjel táplálkoztak, de cumisüvegből is ihattak mindenféle finomságot.

nursingbottle17thcenturygerman.jpg

Német cumisüveg a XVII.századból. 

 

A kisdedek fehér ruhácskát kaptak, mely általában hosszabb volt, mint amit a testmagasságuk kívánt. Fejükre babasapkát kötöttek, amely a fülüket is védte.

1-1602-juan-pantoja-de-la-cruz-spanish-artist-1553_1608-portrait-of-the-infanta-ana-mauricia-of-austria_-daughter-of-philip-iii-and-margaret-of-aus.jpg

Juan Pantoja de la Cruz: Habsburg Anna Mauricia (1601-1666), később XIII.Lajos francia király felesége portréja 1602-ből.

 

detail_from_portrait_of_mother_and_child_by_cornelis_de_vos1624.jpg

Cornelis de Vos: Anya gyermekével című képének részlete, 1624.

 

A totyogós gyerekek a sapkára erős anyagból készült pántot is kaptak, ha elesnek ne üssék be a fejüket.

cornelisdevosthefamilyoftheartist1630-35museumvoorschonekunstenghent_masolata.jpg

Cornelis de Vos: A festő és családja, 1630-35, részlet.

 

Nyakukba kis keresztet akasztottak. Korallból készült nyakláncokat, karpereceket adtak rájuk, hiszen már akkoriban is tudták, hogy a korall elszíneződik, ha a viselője testhőmérséklete megemelkedik, azaz a gyerek belázasodott.

1622_unknown_artist_from_the_dutchfriesland_school_portrait_of_a_girlaged_one_and_her_dog.jpg

Ismeretlen mester, holland-frízföldi iskola: Egy éves kislány portréja kutyával. 1622.

 

Ekkoriban legfontosabb játékuk a csörgő volt.

jacob_seisenegger_portrait_of_a_mother_with_her_eight_children_masolata.jpg

Jacob Seisenegger: Anya portréja 8 gyermekével, részlet.

a_baby_rattle_from_the_1540sthe_tip_is_a_wolf_canine_for_babies_to_press_against_teething_gums_to_ease_pain.jpg

Two in one, azaz csörgő és rágóka egyben. 1540. (Ezzel igyekeztek megelőzni a fogínygyulladást.)

 

Amikor már biztosan ültek, etetőszékbe, járókába ültették őket.

portrait_of_archduchess_catherine_renata_of_austria_1534_by_lucas_cranach_1472-_1553.jpg

id.Lucas Cranach: Habsburg Katalin Renáta főhercegnő portréja, 1577. A kislány bordó bársony párnás kis székben üldögél.

 

 

portrait_of_his_daughter_susanna1627.jpg

Cornelis de Vos: A festő Susanna lánya 1627-ben. Cuki kislány fa etetőszékben.

 

elsokarolyemanuelsavoyhercegharomgyermeke.jpg

I.Károly Emánuel savoyai herceg három gyermeke. A hercegi csemete bársonnyal bélelt, háttámlás járókában álldogál testvérei között. 

 

Amint járni tudtak, felvehették az első, felnőttekéhez hasonló ruhácskáikat. Nyugat-Európában kb. 5 éves korig sokszor a kisfiúk is szoknyát kaptak, mely szokás még a XIX. században is jellemző volt.

1568_johan_baptista_van_uther_sigismund_iii_wasa_as_child.jpg

Johan Baptista van Uther: A gyermek III. (Vasa) Zsigmond, 1568-ban két évesen.

 

 

thomas_de_keyserportrait_of_a_young_boy_as_a_hunter_standing_full_length_beside_a_table_1620ssothebys_new_york_2006.jpg

Thomas de Keyser: Fiatal fiú portréja mint vadász, egy asztal mellett. 1620.

 

Lányka ruhák:

A kislányok alsóinget és harisnyát viseltek.

1600_child_s_stockings_the_long_stockings_are_knit_from_cotton_yarn.jpg

Hosszú,  pamutfonalból készült gyermekharisnya kb.1600-ból.

 

 

Mivel úgy öltözködtek, mint az anyukájuk, zsenge korban megkapták az első merevített felsővel szabott ruhájukat, amit később a mini fűző váltott fel. E miatt nővé serdülve a bordák már könnyen idomultak és a szoros fűzést is bírták, karcsúbb derekat eredményezve.

agnolobronzino_biatheillegitimatedaughterofcosimoidemedici.jpg

Agnolo Bronzino: Bia de Medici portréja

 

Mai szemmel a legkényelmetlenebb a rendkívül zárt spanyol és a holland viselet lehetett számukra:

 1024px-infantas_isabella_clara_eugenia_and_catalina_micaela_1570.jpg

Sofonisba Anguissola: Isabella Klara Eugenia és Catalina Micaela infánsnők portréja

 

 

1630_anonimoretrato_de_los_dos_a_os_de_edad_los_gemelos_gerdrugt_y_conradus_kuve.jpg

Ismeretlen mester: Gertrud és Conradus Kuve portréja,1630.

 (A spanyol viseletekről bővebben itt olvashatsz, a holland divatról pedig itt

childrens_dress_circa_1600germany_lippisches_landesmuseum.jpg

 A mindössze 6 évet élt kis Katharina Lippe grófnő halotti ruhája 1600-ból. Lippisches Landesmuseum, Detmold

 

A hajviseletük is a felnőttekét utánozta.

portrait_of_a_young_girl_from_the_prescott_or_hewitt_family.jpg

Ismeretlen festő: Fiatal lány portréja a Prescott vagy Hewitt családból. XVI.század. Forrás: Christie's

 

A tehetős szülők kislányai ugyanúgy viseltek ékszereket, mint a felnőtt nőtársaik.

1280px-three_young_girls_by_follower_of_william_larkin.jpg

William Larkin tanítvány: Három fiatal lány portréja,kb.1620

 

 

Fiú ruhák:

A kisfiúk is megkapták első zekéjüket, nadrágjukat, melyhez harisnyát is húztak. Sapkájuk is az apukájukéhoz hasonlított.

hans_holbeinportraitofprinceedward.jpg

ifj. Hans Holbein: Eduárd herceg, a későbbi VI.Eduárd angol király portréja 1539-ből.

 

anonym_kaiser_ferdinand_i.jpg

Ismeretlen festő: I.Ferdinánd császár gyermekkorában

 

edwardviofengland.jpg

VI.Edward, Anglia királya kb.1550-ben.

 

lavinia_fontanaportrait_of_a_boyca_1590.jpg

Lavinia Fontana:Fiatal fiú portréja,1590

 

A lányok és a fiúk cipői bőrből, esetleg textilből készültek.

pair_of_children_s_shoes_italian_1675-1725mfaboston.jpg

Itáliai gyermekcipő kb.1675-1725-ből.Museum of Fine Arts, Boston

A gyerekek azért gyerekek voltak, így különféle elfoglaltságokat találtak maguknak kint a szabadban is és bent a négy fal között is. Kint szaladgáltak, fogócskáztak, labdáztak, karikáztak, lovagoltak, és a fiúk már korán vívni tanultak.

the_balls_found_at_harborough_market_church_leicestershire_county_councilc1560_masolata.jpg

Labdák Harborough Market templomából. Leicestershire, Anglia, XVI.század

Bent különféle fa játékokkal, kockákkal játszottak. A kislányok babáztak, a kisfiúk falovacskával szaladgáltak, vagy táblás játékokat játszottak.

1582_dani_l_van_den_queborn_dutch_artist_1552_1602_portrait_of_louise_juliana_of_orange-nassau_aged_c_6_with_a_doll.jpg

 Daniel van den Queborn: Orániai-Nassaui Lujza Julianna portréja babával. 

 pandora_fashion_doll_circa_1585-90forrasthepragmaticcostumer_wordpresscom.jpg

Pandora baba kb.1600-ból.

 

jacob_seisenegger_portrait_of_a_mother_with_her_eight_children_masolata_2.jpg

Jacob Seisenegger: Anya portréja nyolc gyermekével, részlet.

Azért volt, aki már fegyvert is foghatott: 

filipemanuelsavoy5evesenjankraeck1591.jpg

Jan Kraeck: Filip Emánuel savoyai hercet 5 évesen.

 Végül nézzük meg, hogy a mai kor embere hogyan képzeli el ezeket a ruhákat:

alexandravandenberg-bia-portraitforrastherealmofvenus.jpg

 Alexandra van den Berg: Bia de Medici ruhája. (Forrás: realmofvenus.renaissanceitaly.net) 

 catherine-emily-1.jpg

 Catherine Griffith firenzei stílusú ruhája. (Forrás:realmofvenus.renaissanceitaly.net)

 forrasbristol_renaissance_faire.jpg

 Forrás:Bristol Renaissance Faire

 Ebben a tartalomjegyzékben kedvedre böngészhetsz, hátha találsz még számodra érdekes olvasni valót. 

1 komment

Divat a gépek és a népek forradalma idején

2018. március 27. 13:20 - Contrapasso

Az európai divat 1840 és 1849 között

1847lesmodesparisiennesfrance.jpg

Az 1840-es években a divat ismét a régmúltból merített ihletet. Amíg az 1825-30-as évekre jellemző biedermeier korszak a XVI.század eleji reneszánsz formákat idézte, pl. az Itáliában akkor igen divatos nagy puffos ujjakat, addig ez az évtized már inkább a barokk stílusjegyek újragondolásáról szólt. Megint divatosak lettek a női öltözködésben a V alakú nyakkivágások és derékmegoldások, melyek a korszak nőideáljának képét voltak hivatottak erősíteni, azaz a légiesen karcsú, erényes, család  centrikus, finom lelkű nő portréját, aki nem foglalkozik politikával, vagy a gazdaság ügyeivel, ezeket meghagyja családja férfi tagjainak. Ugyanakkor a férfiak öltözködésében az elegancia, a kifinomultság köszönt vissza a barokkos túlzások mellőzésével. (Hogy hogyan öltözködtek a biedermeier korszakában, itt elolvashatod.)

Magyarországon sajátos kettősség volt jellemző az öltözködésben, hiszen a nemzeti identitáskeresés -mint Európa más országaiban is – nálunk is divatba hozta a nemzeti jellegzetességeket mutató öltözeteket. Az un. nyugati divat mellett a divatlapok magyaros ruhákat is bemutattak, sőt viselésüket szorgalmazták, lehetőleg honi anyagból készítve. A magyaros ruhák viselése egyúttal a nemzeti összetartozás üzenetével is bírtak. (Erről részletesebben lejjebb olvashatsz.)

barabas-batthyany.jpg

Barabás Miklós: gróf Batthyány Lajos

Természetesen erre az korszakra is elmondhatjuk, hogy a ruházat függött viselője társadalmi rangjától, a napszaktól, az évszaktól és az alkalomtól is. Nézzük meg, hogyan is alakult tehát a divat ebben az izgalmas időszakban:

Női viseletek:

A len alsóinghez térdig érő bő bugyogó tartozott, harisnyával.

1840-50.jpg

 

 

silk_stockings1846frenchmet.jpg

1840smet.jpg

 The Metropolitan Museum of Art

 

Az alsóingre jött a fűző, amit igyekeztek jó szorosra húzni, a karcsú derék elérése érdekében.

1840scorsetmet.jpg

 The Metropolitan Museum of Art

 

A fűzőhöz egy sokszor lószőrrel merevített alsószoknyát vettek fel, a szoknya szebb tartása érdekében. (Az abroncsos krinolinos szoknya majd csak a következő évtizedben jön divatba, amiről itt olvashatsz. )

8436daa2476f6c3a003e22b365abd73b.jpg

 

 

Erre a vastag alsószoknyára egy fehér alsószoknya került.

alsoruha1838-42forrasksum.jpg

 Kent State University Museum

 

Lábukra lapos sarkú bőr vagy textil cipőt húztak.

pamut-selyem1845-60metmuseum.jpg

The Metropolitan Museum of Art

 

1849forrasoldrags_tublr_com.jpg

 

 

A felsőruha lehetett egyszínű, vagy mintás is. Az ék alakú dekoltázs és derékrész optikailag nyújtotta az alakot. A ruha ujja lehetett rövid vagy hosszú, egyenes vagy picit puffos is. A szoknyarészt díszíthették kisebb fodrok, rátétek.

6a01156f47abbe970c0120a876244b970b.jpg

 

1848asdelutaniruha.jpg

Délutáni ruha 1848-ból.

 

 1845.jpg

Divat 1845-ben.

 

1846-os.jpg

Divat 1846-ban.

 

Hűvösebb időben meleg, vállkendőt terítettek magukra, vagy kis derékig érő kabátkát vettek fel.

2048211-sweden_masolata.jpg

 

A nők hajukat középen elválasztva, hátul kis kontyba fogva viselték, vagy barokkos csigákba göndörítették.

 2e224cbb887a5912843c73df162ff905.jpg

 f785d297fb39a21f7d559fcd73a58a49.jpg

 tumblr_o1tb6vwtmd1t1o5dqo1_400.jpg

Christina Robertson:Maria Nikolaevna nagyhercegnő képmása. 1841. Részlet.

 

franzeyblladyportrait1849_masolata.jpg

Franz Eybl: Hölgy portréja, 1849. Részlet

 

Az otthonukból kilépve masnival rögzíthető kalapot kötöttek. A legdivatosabb az ernyős, vagy másképpen bárka kalap volt:

1849met.jpg

Ernyős kalap 1849-ből.  The Metropolitan Museum of Art

 

A ruházat kiegészítői voltak a napernyő, a kis táska, a kesztyű. Színházba látcsővel érkeztek, hogy messzebbről is jól láthassák az előadás fontosabb jeleneteit.

franciakezitaska1830-50museumoffineartsinboston.jpg

 The Metropolitan Museum of Art

 

tejfeherrozshimzeses1840-esevekforrasetsy_com.jpg

Virágos hímzéses finom bőr kesztyű.  etsy.com

 

A legyező különösen fontos kelléke volt a ruházatnak. Nemcsak melegben volt hasznos, a titkos kommunikáció eszközeként különböző rejtett üzeneteket is lehetett vele közölni. Pl. ha a jobb kezében tartott legyezőt a szívére helyezte a hölgy, azt üzente: Szeretlek! Vagy ha a félig zárt legyezővel a jobb fülét érintette, az üzenet az volt, hogy figyelnek mások, vigyázz!

1840smetmuseum.jpg

The Metropolitan Museum of Art

 

Estélyekre, bálokra selyem, brokát anyagú elegáns ruha illett.

selyemestelyi1842.jpg

Selyem estélyi ruha 1842-ből.

 

A nők ékszerként szerettek gyűrűket, karkötőket, brossokat, nyakláncokat viselni.

kb_1840forrassotheby_com.jpg

Arany fülbevalók smaragd és gyémánt kövekkel.  Shoteby's 

 

1840-45-oskarkotokminiaturportrekkalforrasjeannepompadour_tublr_com.jpg

Gyöngyös karkötő miniatúrákkal.  jeannepompadour.tumblr.com

 

 

Férfi viseletek:

A bő szabású ing és alsónadrág felvétele után zoknit húztak.

kim_strauspinterest.jpg

Kim Straus, Pinterest

 

stockings_date_1840_59_culture_american_medium_cotton.jpg

Pamut harisnya.

 

1830-40smet.jpg

Férfi alsónadrág 1830-40. The Metropolitan Museum of Art

 

Az egyenes szárú hosszú pantalló lehetett egyszínű és akár kockás is. Az ingre a nadrágtól és kabáttól elütő színű mintás vagy egyszínű mellényt vettek fel, majd következett a díszes csokorba megkötött nyakkendő és a kabát. Ez utóbbi lehetett térdig érő, vagy frakk szabású is. Nagyon divatosnak számított, ha a világos színű nadrághoz sötétkék, barna, vagy sötétszürke kabátot viseltek.

1835-45sforraspowerhousemuseum.jpg

1835-45-ös modell.  Powerhouse Museum 

 

1840skabatnasjonalmuseetforkunstarketekturogdesignnorvegia.jpg

 Nasjonalmuseet forKunst Arketektur  og Design

 

1845sforrascollections_lacma_org.jpg

1845-ös modell.LACMA 

 

Lábukra puha bőr lapos sarkú cipőt húztak.

1840seurpeanafashion.jpg

 Europeana Fashion

 

1840smetmuseum_1.jpg

The Metropolitan Museum of Art

Rövid hajukhoz bajuszt és szakállt is növeszthettek. 

Az öltözetet a cilinder és a sétabot tette teljessé. Mellényzsebükbe óra került. Viseltek pecsét és köves gyűrűt is.

b474d65d2b55b5927cd758a67fc17b27.jpg

 

 

Estélyekre, bálokra, fekete frakkot öltöttek.

dd4c9b692e51770bf2b4490d3d1b3c2b.jpg

blacktieguide.com

 

Külön kell említenem a magyaros stílusú ruhákat. Ezek a viseletek eleinte kizárólag ünnepi alkalmakra készültek, sújtásokkal, zsinórozásokkal, hímzésekkel, csatokkal, prémekkel díszítve, selyembrokátból, selyemből, taftból. Az  udvari magyaros díszruha, melyet később díszmagyarnak neveztek el, a férfiaknál tollas süvegből, zsinóros, sújtásos, prémmel díszített mentéből, atillából, szűk nadrágból, bokacipőből vagy sarkantyús csizmából állt. Az öltözet elengedhetetlen kiegészítője volt a szablya.

800px-oeconomo_portrait_of_janos_bornemisza_1846.jpg

Aristide Oeconomo:Bornemisza János portréja 1846.

 

Az előkelő hölgyek jeles alkalmakkor pártát, vagy főkötőt, fűzött ruhaderekukhoz buggyos ujjú inget, földig érő szoknyájukon díszes kötényt viseltek, lábukra szalagokkal rögzített lapos talpú selyem, brokát, vagy puha bőrből készült cipőt húztak.

barabasmikloskarolyigyorgynezichykarolina1846.jpg

Barabás Miklós: Károlyi Györgyné szül: Zichy Karolina 1846-ban.

A hétköznapi öltözködésben a nyugatias szabású viseletek mellett a díszmagyar leegyszerűsített, kevésbé díszes formái is igen divatosak voltak. A férfiak sötét színű, általában gyapjúból készült, atillából, nadrágból és esetenként rövid, zsinóros mellényből álló ruházatot hordtak. A nők egyszerűbb anyagokból varrt, fátyol és kötény nélküli zsinóros ruhákat viseltek. 

 

Charlotte Brontë híres regényét 2011-ben Cary Fukunaga dolgozta fel. A főbb szerepekben Mia Wasikowska, Michael Fassbender, Judi Dench láthatók. A  kosztümök igényesen és korhűen idézik meg az 1840-es évek divatját. Tervezte Michael O'Connor.

janeeyre2011-plaiddress.jpg

janeeyre2011-rochjanewalk.jpg

749b95858028bfff0208d8f1e4f0cb9b.png

jane-eyre.jpg

judi_dench_as_miss_matty_jenkins_cranford.jpg

image_1.jpg

cast_montage_jane_eyre_es.PNG

 Kapcsolódó témák, amelyek még érdekelhetnek: Ha arra vagy kíváncsi, hogyan öltözködtek az 1800-1820-as években, azaz Jane Austen korában, itt olvashatsz róla. Ha a krinolinos  ruhák túlzásairól szeretnél olvasni, itt találod.A következő évtized, azaz az 1850-es évek divatjáról itt olvashatsz. Ha pedig még szeretnél keresgélni a cikkek között, ebben a tartalomjegyzékben teheted meg.

Felhasznált irodalom: Képes Divattörténet, Corvina Kiadó,1977. 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása